| Jer már, jer egyszer, csillagos ég dicső |
| Fénnyel mosolygó asszonya! Jersze már, |
| | Fájdalmim érzékeny tanúja! |
| | Verd el az éj szomorú homályát. |
|
| Távul hazámtól; messze vidék sovány |
| Határit őrző vad havasok között |
| | S felhőkig érő durva fogház |
| | Rejtekiből az egekre nézvén, |
|
| Óhajtva várom megjelenésedet. |
| És íme! jőnek kellemetes szelíd |
| | Sugárid… Üdvöz légy, kegyes Hold! |
| | Könyveim árja között elázva |
|
| Áldlak s köszöntlek. Csak te tudod nyögő |
| Szívem keservét; ah! egyedül te vagy |
| | Még, aki most is szánakodva |
| | Nézsz le reám, s panaszimra hallgatsz. |
|
| Ím, elhaladván útja felét az Éj, |
| Némulva fekszik s szendereg a világ. |
| | Ím, nyugszik a természet is már, |
| | S nyúgoszik ővele minden állat. |
|
| Szárnyára kelvén, széjjel uralkodik |
| A csendes Álom: fekve pihenteti |
| | Földünknek elfáradt lakossit, |
| | Hogy kifogyott erejek megadja. |
|
| Ah! elkerűl, és messze hagy engemet… |
| Sajnálja tőlem balzsama cseppjeit. |
| | Csak boldogokhoz mégyen; és azt |
| | Nézi, hová siet a Szerencse. |
|
| Elcsendesedtek társaim is, setét |
| Szurdékaikban: nem merik átkozott |
| | Órában épült zárhelyünknek |
| | Felfakadó panaszos nyögéssel |
|
| Mély hallgatását félbeszakasztani. |
| Elcsendesedtek, – mint amaz óriás |
| | Kőszikla barlangjában a bölcs |
| | S bátor Ulyss követői hajdan. |
|
| (Kik vagytok ah! s mely mostoha sors kemény |
| Tetszése kéntet títeket itt velem |
| | Szenvedni? Mely isten haragja, |
| | Mely vak eset hoza minket öszve?) |
|
| Búsongva szállong ablakaink körül |
| A bujdosó szél: s terjedező hajam |
| | Fürtét az arcámon lefüggő |
| | Könnybe keverve, tovább kovályog. |
|
| Így csak te vagy még, csak te vagy, akinek |
| Mondhassa vérző szíve gyötrelmeit |
| | E szenvedő, kit sorsa kínos |
| | Terhe alatt elepedve szemlélsz. |
|
| Mit látok? Itt hagysz újra te is? Kegyes |
| Vígasztalóm! Itt hagysz-e te is megint?… |
| | Kell menned ah! s nem tarthatod meg |
| | Gyors kerekét siető kocsidnak. |
|
| Folytasd, szelíd Hold, pályafutásodat; |
| Enyhítsd nememnek bánatos éjjelét. |
| | Tűrj, halhatatlan lélek! Eljő |
| | Néked is a kiszabott idő; tűrj. |
|
| Míg földi pályád végihez érkezel, |
| Vesd félre már bús gondjaidat s remélj. |
| | Ismér az Ég!… Megszán, s kiszólít |
| | E hazug és csapodár világból. |
|
|
