| Vidulj, gyászos elme! megújul a világ. |
| S előbb, mint e század végső pontjára hág. |
| Zengj hárfa! Hallgasson ma minden reája, |
| Valakinek kedves nemzete s hazája, |
| S valaki a magyar változó ég alatt |
| Még a szabadságnak híve s ember maradt. |
| Ó ti! kiknek szívek örök búba merült, |
| Ím, reménytek nem várt víg napja felderült; |
| Ím, az igazságnak terjednek sugári, |
| Dőlnek a babona fertelmes oltári, |
| Melyek a setétség fene bálványának |
| Annyi századoktól vérrel áradának. |
| Ama dicső nemzet felkelt ím egészen, |
| Mely a két világnak megváltója lészen, |
| S melynek már láncoktól szabad vitéz karja, |
| Mutatja, mit tehet egy nép, ha – akarja! |
| Az ember elnyomott örökös jussait |
| Délre hozván, porba veri bálványait; |
| S míg közellenségink poklokra süllyeszti, |
| Hozzánk, ím! ölelő karjait terjeszti: |
| „Álljon fel az erkölcs imádandó széki! |
| Nemzetek országok, hódoljatok néki! |
| Uralkodjék köztünk Ész, Érdem, Igazság, |
| Törvény, s Egyenlőség, s te áldott Szabadság. |
| A föld kereksége megrendül e szóra |
| S látja, hogy érkezik a régen várt óra, |
| A letapodtatott emberi nemzetnek |
| Csontjaiból épült trónusok reszketnek. |
| Rémülve szemlélik közelgető sorsok |
| A vérre sóvárgó koronás gyilkosok, |
| Ők! kiknek még imént százezrek halála |
| Csak egy intésekben, egy szavokban álla; |
| S kiknek több nagy város tüzes leomlása |
| Oly vala, mint annyi hangyaboly romlása. |
| Vidulj, gyászos elme! megújul a világ, |
| S előbb, mint e század végső pontjára hág. |
|
