Szentjóbi Szabó László
A tavasz*

Kedves idő víg kezdete,
Ó gyönyörű kikelet!
Meleg szellőd lehellete
Mérsékli a mord telet.
A föld színét változtatod,
Osztogatsz új életet,
Felengedésre nógatod
A fagyott természetet.
Áldott tavasz jó napjai
Balzsama az életnek!
Téged a föld bús fiai
Ó mely igen szeretnek!
Ha a tél fagyos hidege
Elöl kemény szelével
Biztat jó napod melege,
Új élet reményével.
Ha a tél bús köddel, jéggel
Mindeneket elborít,
Ha kedvetlen hidegséggel,
S zürzavarral szomorít:
A jó kedv a szeretettel
Gyönyörűség jár veled,
Zöld árnyékkal új élettel
Örömünket neveled.
Szívem ó mint megilleti!
Kezdeted első jele,
Háláadva emlegeti,
Hogy új erőt öntsz bele.
Szép hajnalod feltetszése
Megvidítja lelkemet,
A pacsirták víg zengése
Táplálja életemet.
Úgyis ha volt mulatságom,
Ha még víg volt életem,
Ha még szerettem világom,
Csak néked köszönhetem.
Ha ártatlan kiskoromba
Igaz volt az örömöm,
Még most is ifjúságomba
Tavasz! néked köszönöm!
Ó mint örültem lelkembe
Ha fészekre akadtam,
Mint vert szívem kebelembe,
Ha másnak mutathattam!
Mely megelégedtem velem
A sárga libák körül!
Semmi király, fejedelem,
Ily igazán nem örül.
Ha gólyákat véletlenül
Láttam, hogy kelepelnek,
Mely kibeszélhetetlenül
Örvendtem e jó jelnek.
Gyermekségem víg reggele
Sok kedves tavaszaim!
Véletek lesz lelkem tele,
Míg elmúlnak napjaim!
De most is kimondhatatlan
Vigasságim származnak
Látván az első ártatlan
Jeleit a tavasznak.
Most is, ha a fák indulnak
Érezvén kikeletet,
Érzékenységim lágyulnak
S áldom a természetet.
Most is ifjú életemben
A tavaszt megkönnyezem,
Megilletődvén lelkembe
Ha örömét érezem.
Most is kedvesebb lételem,
Kedvesebb minden falat,
Kedvesebb minden ételem,
Egy fakadó fa alatt!


Hátra Kezdőlap Előre