Szentjóbi Szabó László
A péceli kert*

Idősb Gróf Ráday Gedeonhoz

 

Nincsenek a szerencsének
Semmi rendes útjai,
Bár az ember életének
Oly rövidek napjai.
Boldog kinek feltétele
Mindég arra célozott,
Hogy másnak is használt vele
Míg magának dolgozott!
Aki egy kis plántatőnek
Vesszejébe mondhatta:
„Majd ha ágaid megnőnek,
Más is járhat alatta.”
Boldog aki szent érzéssel
Látta nőni kis fáit,
Melyeknek más jó ízléssel
Kóstolhatta almáit!
Ó kegyes gróf! kis kertedet
Építsd minden erővel,
S már hanyatlott életedet
Hosszabbítsd ez idővel!
Láttad itt a természetnek
Pompás együgyüségét,
És az emberi nemzetnek
Nagyra ment mesterségét.
Itt a rend s rendetlenséget
Egyvelítsed egymással,
Hogy szívünk kettős szépséget
Érezzen egy látással.
Ültess ebbe hasznos fákat,
S kedves ízű magokat,
Teljes rózsák, violákat,
S színes tulipánokat.
Tedd az útat árnyékossá
A halmok oldalain,
Az álmot kivánatossá
Gyep-széked lágy hantjain.
A völgyek tekervényébe
Ültess szagos epreket,
S a halmok déli részébe
Szőlőtermő töveket.
Ott egy partba, a fák között,
Mely visszázza a hangot,
Építs kákából kötözött
Múlatságos barlangot.
Majd ha késő unokáid,
Itt öszveölelkeznek:
Köszönvén hasznos munkáid
Hamvaidon könnyeznek.


Hátra Kezdőlap Előre