| Csalfa szerencse lételem; – s tetteim gyűlölője, |
| Mért vagy nekem, s az erkölcsnek örök ellenkezője; |
| Mért hogy sok szívben magadat úgy be tudtad színleni: |
| Hogy ahol te vagy, ott engem nem akarnak ismérni. |
| Sokan kedvekre hordozzák a te terhes igádat, |
| És csak későn veszik észre, hogy kereked hibázott. |
| Csak akkor mikor már fejjel alá felé fordulnak, |
| S Phaeton úrfi módjára, egészen lebukkannak. |
| Akkor néznek teutánad siránkozó szemekkel. |
| Panaszolkodnak ellened keserves szívekkel: |
| Mert a virtus nem segíti őket békével tűrni; |
| Nem tanulták Senecától, hogy rajtad nincs mit kapni. |
| De lám ahol együtt vagyunk mely szép hármoniában, |
| Bírjuk a szívet vezetjük, egyező barátságban. |
| Oh ekkor már mi hármunkban megvan az a boldogság; |
| Amelyből fog tán állani maga is a mennyország; |
| Ha hát téged úgy néz a bölcs, szerencse mint veszendőt, |
| Nem csuda mert: igazi jót, nem adsz, sem sok esztendőt. |
| Ha mit adhatsz javaidból jól van, a bölcs elteszi. |
| De minden adományidat csak hidegvérrel veszi. – |
|
