| Megholt hát Demján barátod, amint írod s siratod, |
| | Ah sirasd! sok öszvejön itt amiért sirathatod. |
| Sok – én őtet csak barátim szava után ismerem, |
| | Mégis siratom halálát, s nem siratni nem merem |
| Halálát, mikor képzésem eltemetését látja, |
| | Nem merem, mert ember vagyok, s jó embernek barátja, |
| Elsárgúla egy barátom, halála hallására, |
| | S én azt mondám mint halandó; megvigasztalására. |
| Hiszen, csupa halállal van e föld s az élet tele |
| | Hiszen ember volt, s hogy megholt Demján tartozott vele |
| Melyre az én szomorodott barátom így felele; |
| | Úgy ám – de gondold mint hólt meg? egy kútba ugrott bele. |
| Ah! már ez több, – ölni magát irgalmatlan kezekkel, |
| | Úgy tetszik, hogy ellenkezik egy jobb sorsú lélekkel: |
| De csakugyan mégis azért senkit sem kárhoztatok, |
| | Ha, egy világát megúntban némely bal gondolatok |
| Szabaddá teszik a szívet, hogy ne akarjon élni, |
| | S a kínt vagy egy nem létellel, vagy véggel felcserélni, |
| Még a háborodott vér is szülhet nemes vágyódást, |
| | S vagy a semmiségről, vagy egy jobb életről aggódást. |
| De erre is így felele, s mintegy irtózott tőle: |
| | Úgy-de úgymond már a világ mit ítél most felőle? |
| S mit ítélt? mikor szegénynek csak az sem engedtetett |
| | Hogy ez a szintúgy mint én s más, emberré teremtetett, |
| Halála után hólt, de vólt embernek ismertessen, |
| | S a megholtnak közönséges helyébe temettessen. |
| Azért hogy reménység felett halálát siettette, |
| | S lelke kikergetőjévé tulajdon magát tette; |
| Ah, hol vagy? emberszeretés! a törvény azt tanítja, |
| | Hogy aki magát igaznak s bűntelennek állítja, |
| Ámbár légyen vádolója, de ha nincs meggyőzője, |
| | Dugja be fülét a bíró, s ne legyen büntetője. |
| Demján hogy a kútba esett, ez miképpen lehetett? |
| | Miért nem gondolsz mentséget? Te emberi szeretet! |
| Vagy hova tűntél földünkről? Oh szeretetnek Atyja; |
| | Hogy az ember embertársát vád nélkül kárhoztatja: |
| Sok, a telhetetlenséggel halálát sietteti, |
| | Némelyet hogy a bor öl meg, akárki elhiheti, |
| Sokaknak a csúf szerelem csinál mérges sebeket. |
| | S nyilván látjuk hogy amiatt végezik élteket, |
| Sokakat a fennhéjázó indulat s harag mérge, |
| | Ez az életnek, idétlen gyökerét rágó férge, |
| Hirtelen levesz lábokról és leront szélütéssel; |
| | Büntesd meg hát ezeket is szokatlan temetéssel. |
| Ezek tagadhatatlanul gyilkosai magoknak, |
| | S minden kényszerítés nélkül okai haláloknak: |
| Itt az emberi szeretet sem csinálhat mentséget, |
| | Úgy akarással menthetjük csak a kegyetlenséget; |
| Hogy kedves indulatinak megeresztvén zabláját |
| | Siettette a részeges s a buja végóráját. |
| Mégis, noha az ilyenek magok gyilkosi voltak, |
| | Szinte úgy temettetnek el, valamint a több holtak. |
| Demjánt, amint vádolhatta szomorú története, |
| | Szintúgy menthette előttünk becsületes élete, |
| A tudomány, a jó erkölcs, csendes magaviselés, |
| | A benne lakott jó szívről mint bizonyság felel, és |
| Mintegy gyanússá tehette felőle értelmünket, |
| | Hogy tán nem önként hagyott el ez jó lélek bennünket. |
| Hogy tán a hivataláról volt terhes gondolkodás, |
| | S amiatt a sétálásban lett mély elandalodás |
| A gondok alatt tántorgó lábait megbotlatta, |
| | Feje elszédült, s inai leroskadtak alatta. |
| És így a véletlen eset végezte el életét, |
| | Így tehetné az emberi szeretet, ítéletét. |
| Vagy ha maga volt is oka; ez egy jó szívnek jele, |
| | Hogyha már meghal, nem akart lármát csinálni vele. |
| Nem vetett puskát mellyének, vagy borotvát nyakának, |
| | Mert így gondolhattuk volna tulajdon gyilkosának, |
| Hanem hogy maga hírének, nemes tiszttársainak |
| | Kedvezzen, s sok érzéketlen szívek gondolatinak, |
| Ez magában eltökéllett halálát úgy intézte, |
| | Hogy még az is gyanakodjon felőle, aki nézte, |
| Hogy talám nem szántszándékból, hanem véletlen eset |
| | Halála, s oly tőrre talált, melyet ő nem keresett – |
| S hát néked nem lehetett-e ilyen gondolkodásod |
| | Barátom, s hogyhogy hagytad el holta után pajtásod? |
| Hogy van, hogy a balúl könnyen vélekedő lelkekkel |
| | S szerencsétlenen semmit sem szánakozó szívekkel, |
| Te is kedves barátodat méltatlannak vélhetted |
| | A kísérésre? sőt miért magad el nem temetted? |
| Ah! hova lett belőled nemes érzékenységed? |
| | Hiszen ki nemzette azt is? – ember – valamint téged. |
| Ha tiszttársod nem lett volna s egyidejű születés, |
| | Keresztényi kötelesség a tisztes eltemetés. |
| Tudod-e? hogy a szerencse mindent vakon rendel, és |
| | Kézen hordozza ezt a bölcs isteni gondviselés, |
| Mely te reád is ereszthet oly szerencsétlenséget, |
| | Vagy ha mást is, de csakugyan nem tudod, mint érsz véget |
| Jól esne-e ha előre megérzenéd magadban? |
| | Hogy barátid tégedet is elhagynak halálodban. |
| Hogy szokatlan sírásókra bízzák temetésedet, |
| | Nem bocsátják közönséges temetőbe testedet, – |
| Hogy nem lesz aki tégedet utolján megtiszteljen, – |
| | Mindezekre kinek-kinek maga lelke feleljen. |
| Sirasd meg kedves barátom! de ne hív barátodat, |
| | Hanem emberiség ellen hibázott vadságodat. |
| Menj el a több sírhalmoktól külön ásott sírjához; |
| | Szólj csak egy szánakozó szót számkivetett hamvához; |
| Kövesd meg a felőle volt vétkes gondolatidról, |
| | Eressz rá egy-két könnycseppet síró szemhéjaidról; |
| Kérleld meg amint kérlelhet’d a megholtak lelkeit, |
| | Kérleld meg az Elisium haragos isteneit, |
| Hogy valaha azt, hogy szíved a megestet nem szánja, |
| | A holtak országa, s Demján szemeidre ne hányja. |
|
