| Ím! nappali kerületét már a nap befutotta, |
| | És szikrázó kerekeit a tengerbe mártotta. |
| Piros színre festi földszínt a napnyugot határit, |
| | Alól fél kerek formára kilövellvén súgárit. |
| Tanítja a mesterséggel híres Apelleseket, |
| | Keverni a természetet majmolgató színeket. |
| Másfelől, általellenben, a napkeleti részen |
| | Felkölt s pirosba öltözött a nap húga egészen: |
| S mivel bátyja orcájának lángszínű tekintete |
| | Rá eleven sugáriból kevés részt ereszthete; |
| A kölcsönzött fényesség olyan erőben látszik, |
| | Hogy Hekate Apollóval vetekedik, és játszik. |
| Míg az égnek e két díszét gyönyörködve csudálom, |
| | Lassanként szemhéjaimat nehezíti az álom. |
| Talám a csendes éjszaka megsokallván bajomat, |
| | A hold súgárira bízta kényszerítni álmomat. |
| Jól van – oh deli csillagzat! – jól van – szódat fogadom, |
| | Csakhogy elébb szerelmemnek a tartozást megadom: |
| Szerelmemnek – mely szerelem nem a Venus szerelme, |
| | Hanem, amellyel magához csatolt egy nemes elme, |
| Egy hív, de sohasem látott barátnak szeretete, |
| | Barátnak, akit látatlan ölelget egy remete. |
| Jer hát, én énekes Músám! a hold is kér tégedet, |
| | Itt az esthajnal, zengedezd, estvéli énekedet; |
| Emeld fel hangos szavadat a tihanyi bércekre, |
| | S úgy mosolyogj ama vidám kassai vidékekre, |
| Mintha érzenéd, hogy hallja víg zengedezésedet |
| | Az is, aki szádba adta megszokott énekedet. |
| Bús volt ő is, s nem engedett édes bíztatásának, |
| | A kedves fénnyel tündöklő esthajnal csillagának: |
| Kebelébe hívogatja gyászos temető sírja, |
| | Mikor biztos készülettel ezt az éneket írja. |
| Szolonnal együtt boldognak senkit sem képzelhetett, |
| | Kifogás nélkül boldognak, míg el nem temettetett. |
| Bús vagy te is, és életed volna csupa szenvedés, |
| | Ha nem győzedelmeskedne a bölcs megelégedés: |
| Kiköltöztek agyvelődből a játszi gondolatok, |
| | Halálra emlékeztetve éneklesz, ha múlatok. |
| Akármit kezd könnyű tollad s akármibe dolgozik, |
| | Utóbb legjátszibb versed is szent himnusszá változik. |
| Mikor Venus felvezeti estve a csillagokat, |
| | Úgy nézed e szürke színnel bevont boltozatokat, |
| Mintha a halál udvara árnyékos tornácába |
| | Vándorló lelkem, hallgatva utazna hazájába. |
| Innen van, hogy ez éneken kezdődik el éjjelem, |
| | És álmosan andalogva e verset énekelem. |
| Repítsd hát, én lantos Músám! repítsd könnyű hangodat, |
| | Emeld fel a csillagoknak pitvarihoz magadat. |
| Menj el a holdhoz, és kérd meg az esthajnal lakását, |
| | Ahhoz közel megtalálod szép súgári forrását. |
| Ah! kedveltető képzések! áh! képzetek! szünjetek, |
| | Elfáradt szemhéjaimnak már álmot engedjetek. |
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
|
