| Vígadj, magyar haza! s meg ne tagadd tömött |
| | Javaidtól azt a valódi örömöt, |
| Amellyért víg hanggal ekhózik a Mátra, |
| | Az egész országban harsogó vivátra. |
| Vége van már, vége a hajdani gyásznak, |
| | Lehasadoztak már a fekete vásznak, |
| Mellyeket a fényes világosság előtt |
| | A hajdani idők mostohás keze szőtt. |
| Az eltépett gyásznak rongyainál fogva |
| | Tündöklik egy nyájas hajnal mosolyogva. |
| Setét vőlgyeinkre súgárit ereszti, |
| | Mellyel a megrögzött vak homályt széljeszti. |
| Bíztatja hazánkat vídámító képe, |
| | Hogy már a magyarok napja is kilépe, |
| S rövid időn felhág egünk délpontjára, |
| | Hogy világosságot hintsen valahára. |
| Kelj fel azért, magyar! álmodból serkenj fel, |
| | Már orcáidra süt e nyájas égi jel. |
| Kelj fel! s ázsiai Múzsáddal köszöntsed, |
| | Elibe háláló indúlatid öntsed. |
| Örvendj, hogy elmúlván a setét éjtszaka, |
| | Megnyílt a napkelet bársonyos ablaka. |
| Ezáltal egy kövér reménység táplálhat, |
| | Hogy még napod fényes delére felszállhat. |
| Lesz még a magyarnak olyan dicső neve, |
| | Amiben volt a Márs mezején eleve. |
| S még azok is laurust fűznek magyarinkra, |
| | Kik most finnyás órral néznek hérosinkra. |
| Idvez légy, szép hajnal! ragyogtasd fáklyádat, |
| | Víg egünkön mutasd mosolygó orcádat. |
| Jer! imé, nimfái már a víg Dunának |
| | Elődbe koszorús fővel indúlának. – |
|
| Ezt minap egy jámbor magyar énekelte, |
| | S benne a huszadik századot képzelte. |
| Ne is félj, óh magyar, talám akkorára |
| | Boldogabb nap jön fel reád valahára: |
| S aki mérget forral hazádnak ellene, |
| | Megveri a magyar seregek istene. |
|
|
