| Sírhalmok, óh köd-lepte kertek, |
| | Te szívborzasztó éjszaka! |
| Ti holtak, akik itt hevertek! |
|
| Gyászhely! melytől lelkünk irtódzik, |
| | Hol minden érzésünk elhal, |
| | Fülünk csak csendességet hall, |
| Szemünk a semmitől kapródzik, |
| Csak kupressz árnyékát láthatja |
| Midőn azt bágyadtan ingatja |
|
| Szörnyű környék! hová a lélek |
| S félholtan hátrál vissza vélek. |
| Szörnyű környék! kérkedj Youngoddal, |
| Isten veled s mord ánglusoddal! |
|
| Ríkassanak jajos versekkel. |
| Én íly kedvetlen embereknek |
| Legyen jutalma bár ezeknek |
|
| Nékem inkább olly bokréta |
| Mellyet nyér a víg poéta, |
| Fűzzék öszve rózsaszínű újjai, |
| Élesztgessék borba ferdett csókjai. |
|
| Nem kell kupressz, mellyel Rácint |
| Egy kis rózsa, egy kis jácint |
| | Mert ez Lillám szép szemével, |
| Egyezvén, mindenkor lészen tűköröm; |
| S így mindég új dalra késztet új öröm. |
|
| Így veszem fel víg lélekkel |
| S majd Lillám új énekekkel |
| | Míg leng a friss esti szellő, |
| | S szárnyán egy nárdust lehellő |
| Rózsában megszállnak a kis istenek |
| És mennybéli koncertecskét zengenek. |
|
| Lelkünkből e víg hangokkal |
| Mert megédesítjük csókkal |
| | Ott, hol tartós pauza lész. |
| Bágyadt nótánk vég-szózatja |
| A szép tájt elszunnyadtatja; |
| S addig andalgunk az esti hajnalon, |
| Míg egymás ölébe hullunk a dalon. |
|
|
