|
| Álmomba vendége jött a Természetnek, |
| | Magaviselete mutatta követnek, |
| | De értelméből is a vett izenetnek |
| | Kisült, hogy embere volt a Kikeletnek. |
| Ki midőn bényitott a hálószobába, |
| | Még a vén Természet nyújtózott ágyába, |
| | Noha minden dolog mozgott udvarába, |
| | Mint reggel a cseléd gazdája dolgába. |
| Felébredvén pedig a köszöntő szóra, |
| | „Nincs még jelen, úgymond, a felkelő óra, |
| | S e felettem függő időmutatóra |
| | Hallgatván, az idő még hajlandó hóra. |
| Még nyugodalomnak hónapja nincs három, |
| | Ablakim a napnak addig ki nem zárom, |
| | Mert a fizetségből gyakran történt károm, |
| | A tavasz postáját, Sz. Györgyöt elvárom.” |
| Titkolja ez nevét, s kérdi mint telele? |
| | Annyi heverésbe nem únt-é már bele? |
| | Mely szóra az öreg félkönyökre kele, |
| | S a tudakozónak ekképpen felele: |
| „Igen rettenetes látásaim voltak, |
| | Igaz-é vagy álom? sok emberek holtak, |
| | Felettem nagy hadiseregek gázoltak, |
| | Záporesőt játszó vérözönt locsoltak.” |
| „Ha álom e látás, hadakozást tészen, |
| | Az emberi nemnek, ámbár nem egészen, |
| | De nagyobb részének háboruja lészen, |
| | Kivált az éjszaki s napkeleti részen.” |
| „Kelj fel, mond a vendég, de hogy nincs ideje, |
| | Hiszen hogy ágyba vagy, majd félesztendeje, |
| | Már megújulhatott vén tested ereje, |
| | Kelj fel, hadd nyíljon ki a munkák műhelye.” |
| „Én vagyok a Szent György, a tőled várt követ, |
| | A tavasz címerét nézd bár e zöld övet, |
| | Ilyet már idei zöldségekből szövet, |
| | Melyeken magam is heverésztem jövet. |
| Jupiter maholnap megdördül egében, |
| | Fiatal tüzekkel villog fellegében, |
| | Új ménköveket rak Vulkán a zsebében, |
| | Mert az avast s rosdást nem fogja kezében. |
| Junó asszonyához beljebb szövetkezik, |
| | Mert hidegségéből már az is vetkezik, |
| | S majd ha nyájasabban öszveölelkezik, |
| | Kiki tudja onnan ami következik. |
| Fébus hosszabb útra keneti tengelyét, |
| | A nyári járásra téríti négy pejét, |
| | Úgy intézi nyugvó és felkelőhelyét, |
| | Hogy felettünk járjon, s érezzük erejét. |
| Közelítésével szívünk vidámítja, |
| | A télnek rabjait házból szabadítja, |
| | Érccé vált földünket tüzével lágyítja, |
| | S méhéből a terhét kifelé indítja. |
| Közösít egy plántát a másik plántával, |
| | Szerelembe ejtvén a párt a párjával, |
| | Hogy a hím nőstényét ráragadt hamvával |
| | Tenyészőbbé tégye mint egy férj magvával. |
| Csak a havasokra szorítá a telet, |
| | Elérkezésével a kedves kikelet |
| | Eólus fúvója, lehelt gyengébb szelet, |
| | Választván észak helyt a lágy meleg delet. |
| Észak felé hordja a fagy is sátorát, |
| | Mert az ég hó helyett önti víz záporát, |
| | És a nap a földnek hevesíti porát, |
| | Súgárinak közelhozván tűz-táborát. |
| Kékülnek lángjától a megbarnult egek, |
| | Kormosodnak tőle a szőke fellegek, |
| | Bennek vízcseppekké olvadnak a jegek, |
| | Könnyhullatásaik azért oly melegek. |
| A folyóvizeken fáklyái lobognak, |
| | Verőfénye miatt a jegek ropognak, |
| | Az eloldott habok kedvekre forognak, |
| | Ha a játszó szelek köztök csavarognak.” |
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
|
