| Ójj, Isten! fene embertől, kinek élete méreg, |
| | S békétlen napiban akit epéje fogyaszt. |
| Úntalanúl dőzsöl, mindenben lel szeme gáncsot, |
| | Fúl minden kicsinyért, minden apróra dörög. |
| Fellobban, mint a tűz láng, nem bírhat eszével, |
| | Vak, s bont-ront mindent, ami körűle vagyon. |
| A szél úgy dühödik, s gyökerestűl dönti ki a fát, |
| | Hánszor az erdőnek káros erővel ered. |
| Gátokat úgy szaggat dagadott víz hirtelen árja, |
| | És minden veteményt undok iszapba kever. |
| A földindúlás ugy omlat, s színe hasadva, |
| | Megdűlt várasakat mély üregébe temet. |
| Pusztító csoda! írtózom csak látni is; Isten! |
| | Ójj fene mérgétől, s tőle továbbra szakassz. |
|
