| Verskoszorúd, a szótárral már megjöve Győrré, |
| | S gondviselés nélkűl tétova tévelyedett: |
| Amikor ím leveled jő hozzám, s azzal ajánlod, |
| | Hogy vegyem én inkább gondviselésem alá. |
| A várast nagy gonddal azért megjárom azonnal: |
| | S meglelvén hozzám még azon estve vevém. |
| A kis ajándékkal, s téssz azzal is engem adóssá, |
| | Amit munkámról vers kötözetbe fogál. |
| Megdícsérsz; de korán: jó szándék most is, akarnám |
| | Szép dolog, ami miatt énekelésre fakadsz. |
| Kezdete lett; de csekély segedelmet nyújtanak arra: |
| | S én szűk értékem végbevitelre kevés. |
| Már csak kezdete is megevett sokat, annyira vitte |
| | A vádló írígy, s más akadályos okok. |
| Hányszor kezdettem! De erős nagy szívet az égből, |
| | És közjó szeretést, Istenem önte belém. |
| Meg nem csükken azért kedvem, más úton is érte, |
| | Lészek, s érte meg is küszködöm, érte halok. |
| Messze ragyog tőlem, csak aliglan láthatom annak |
| | Fényét oly buzgón amire szaggat erőm. |
| Ó! oda kell érnem, te dicsőség, melyre törődöm: |
| | Bíztatsz, édessé változik ott az üröm. |
| Elragad érzésem; de haszonnal: mert ez egy éleszt, |
| | Hogy szép munkámat nem vetem egyszer oda. |
| Boldog az! aki kevés akadállyal küszködik, annak |
| | Már másodkoszorút Kassa fejére kötöz. |
| Szívből örvendek; de, Szabó! te megütközöl ebben: |
| | Mért hogy azon szívből bánom is azt az egyet |
| Azt az egyet: bánom: nagyságosb színe lehetne |
| | Munkádnak, mégis szebb díva füstbe mene. |
| Tudsz magyarúl, bírod kincsünket, ritka szavakkal |
| | Főképp szótárod nemde tetézve vagyon? |
| S amiket írsz, szabadabb törvénnyel, tetszik azokból: |
| | Mert természetesebb öszvefogásba veszed: |
| Tetszik, hogy tudod azt igenis jól, mennyire kényes |
| | Nyelvünk, s mely vétek tétova hányni szavát, |
| Csak versben vétesz! midolog, hogy változol itten? |
| | Szállasz csak versben oly nyomorúltan alá. |
| Főbb törvénye szerint pedig a vers szerzeni gyulladt |
| | Szent sereg a nyelvet kellemetesbre viszi. |
| Arra ügyel mindég, hogy légyen tiszta beszédje, |
| | Főképp szót szóval rendesen egybekötöz. |
| Sok vagyon a szóban: szép gondolat általa lészen |
| | Szebbé; szépségét általa veszti megint. |
| Veszti, mikor rontod bátran természeti rendit |
| | Nyelvünknek, s fordúlt ejtegetéssel ölöd. |
| Érzetted magad is, koszorúd másodszori gonddal |
| | Fűzvén, nem mondod: már oda része nagyobb. |
| Ezt megmásoltad, s még mit mást: többé penészlik: |
| | Jobbító feketét toll nem ereszte reá. |
| Annyira nem vihetett az igaz szó, mellynek elestél |
| | Még jókor megüzönt integetése miatt. |
| Elkomorodva valék első leveledre: verembe |
| | Mint az esett farkas meg komorodni szokott. |
| Azt véltem vala már, hogy bé vágtátok az útom, |
| | S nem lészen képes tárgyamat űzni tovább. |
| A habozó, az amaz jámbor*, nem akarta bizonnyal |
| | Ezt, hanem azt inkább, hogy te szavára hajúlj. |
| Annyira nem vihetett, amit Kalauznak alája |
| | Nyilván megjegyzett, s tégedet inte tovább |
| Sok bibe feddéssel bibelődék, s végre kimondá: |
| | Hogy mindennél is csúnya bibéje nagyobb: |
| Aki szabadjában, nyelvünk természete ellen, |
| | Mind tővel-heggyel hányja zavarja szavát, |
| Farmatring száján, farkán zabolája lovának, |
| | Akit előugrat, hogy kacagásra fakadj. |
| Szép példát vet utánna. Szabó! olly mása tiednek: |
| | Hogy bizony azt neked is megkülönözni nehéz |
| Észre de vette midőn Szolimán, a kaptza magyarnál |
| | Hogy szoros, és menedék nincs helye semmi sehol. |
| És mindjárt ezután, hát eltűrhetjük e versben, |
| | Úgymond, köz szóban amire fájna fülünk? |
| Ládd, mi igen nyilván szólott, de te annyira mégsem |
| | Indúlsz, hogy felesen meg ne maradna hibád. |
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
| Nyelvednek kárán megbúsúlt szép Haza! kedvet |
| | Adj ezen új Karnak, s ezt is előbbre segítsd. |
| És te, Szabó! ha reám ezekért haragudni találnál: |
| | Tudd, hogy ezért szóltam: szép Haza űgye nyomott, |
| Többeket is keserít, kiket ott láss dűlni elindúlt |
| | Nyelvünknek jelesebb támogatói között. |
| Feljegyzük nyilván azután nyomdoknak ez okból: |
| | Hogy nyelvrontásid senki se hagyta helyén. |
| A később század temiattad meg ne gyalázzon |
| | Minket is: engednünk nem lehet itt ez okért. |
| A bő természet még szebben véti el útját |
| | Sokszor, s még tetszősb, hogy szüleménye hibás. |
| Gyenge szömölcsöcskét sokszor látsz tiszta kis arcán |
| | Kit szépségében szinte miatta csodálsz. |
| És gyakran a mestermunkát az kelleti inkább, |
| | Hogy kis restséget ritka hibája mutat. |
| Fáj nekem, elhiheted, hogy nem kedvezhetek ezzel: |
| | Mert lepi, több restség, több hiba verseidet. |
| Pennacsatát kezdesz? Vesztesz vele, tiszta valóság: |
| | Félrecsapásiddal nem leszen űgyöd igaz. |
| Nem rágtam hang mérésed törvényeit, értsed: |
| | Ellenem azt védvén, hasztalan a te heved. |
| Mint hiszed, úgy tartsad, csak egyezz te magaddal is abban, |
| | Mit szerzesz: nem hallsz szót soha érte, ne félj. |
| Sőt véts itt inkább, nem bánjuk, csak haza nyelvünk |
| | Épségét ne zavard tétova hányva szavát. |
| Tiszta egen mint a napnak kiki látja világát, |
| | Itten is olly igazat látni fog, aki szemes. |
| Mind Tisza-mellyékit kérdezhetsz, mind Duna partján |
| | Túl lakozót, Erdély bár maga álljon elő. |
| Bátran hányj mocskot, hányj szitkot Révai névre: |
| | Mit mondott, attól ő soha félre nem áll. |
| Tisztel azért mégis, mert nem mondotta haragból, |
| | Bátor ugyan gyengébb gerjedelemre hevűlt: |
| Mint vetekedve szokás a szót hangosbra emelni, |
| | Melly igaz űgy mellett még hevesebbre fakad. |
| Visszaköszönt Balog, és Rajnis. Mindketten akarnák: |
| | Hogy szép nyelvünket közbe ne törje dalod. |
| Könyveidet kiadom Müllernek: enyéim is ottan |
| | Kelnek: az ő baja ez, jobban is érte lehet. |
| Kérdi: mi részt engedsz: vagy feljebb verje-e árát: |
| | Hogy feljebb részét szedje jutalma gyanánt. |
| Mennyit akarsz, ha ugyan csak akarsz, küldetni Pozsonyba |
| | Munkádból? Örömest megteszem, írd meg azért. |
|
