| Mit rebeg a víg hír? mért gerjedez annyira kedve, |
| | S öszvecsapott kézzel tapsol az édes öröm? |
| A tudományok, irígy rejtekből fényre kikelvén, |
| | Készek-e állandón nyújtani többre reményt? |
| És valamelly nemes elmének szüleményeit áldván |
| | Ébred-e már nyelvét többre becsűlni hazánk? |
| Hogy Vanier magyarúl szóll, s fejti Paraszti Majorság |
| | Kincseit*, országunk most igen annak örűl. |
| Szűzek! Hernádnak kik zöld partjára kiültök, |
| | S víg nyájassággal töltitek ott az időt: |
| Ekkó is, veletek mulatozván, kassai hegynek |
| | Erdős oldaliról éneketekre felel. |
| Ott szóllalt ő nyelvünkön, s tí vóltatok elsők, |
| | Akik bámúltan néztetek ennyi csodát. |
| Kedvetek ott újúlt, kívántatok arra szerencsét, |
| | S láttátok felesen megszaporodni szavát, |
| Mellyet az áldottabb ész szerzett a köz örömre, |
| | És boldog tollal hosszas időkre felírt. |
| A völgyekbe tehát vígan kiüzöntetek, arra |
| | Felzendűlt a hír, s vitte repűlve tovább. |
| Ó te Baróti Szabó Dávid szép kertje gyümölcse: |
| | Boldog munka, hazánk új örömének oka. |
| Én is megtisztellek, azért bátorkodom írni |
| | Versemet, és vallyon kérded-e, hogy ki vagyok? |
| Révai, kit Molnár buzgóbb kérése felunszolt, |
| | Hogy valamit merjek kezdeni útja nyomán. |
| A Jeles Épületek történetképen akadtak |
| | Hozzám, és abból gerjede szikra tüzem. |
| Még nálunk nagy könyvtárak s a régi magyarság |
| | Kincsei és nyelvünk titkai ritka nevek: |
| Szűk értéke miatt tehetetlen szerzetem erre, |
| | S minthogy más nemzet többire, kedve se vólt. |
| És azután alacsonyságom, mint gyermeki korban, |
| | Annyi tekintetnek meg nem adatta becsit, |
| Külső bölcsektől hogy társalkodva tanúlnám, |
| | Mit kezdett nyelvén hajdan is írni hazánk. |
| Így a puszta falak, csak ez egy példára szerencsét |
| | Nyújtván, úgy mutaták, én leszek itt legelől. |
| S elragadott édes képzésem, fennyen eresztém |
| | Most lett múzsámat, s hangosan írni merék. |
| Mintha Propertiusát valamelly új Umbria szülné, |
| | Majd úgy álmodozott én kicsiny elme tüzem. |
| Annak iparkodtam próbálva kiejteni hangját: |
| | S lelkem utánra azon gerjedezésre hevűlt. |
| S megbántott tüzem, úgy hallám. De te versidet eddig |
| | Én még nem láttam, s nélküled útba menék. |
| Nem fér énhozzám te dicsőségedre rohanni, |
| | Sem nagy múzsádnak dúlva ragadni nevét. |
| Én hozzád képest, ifjabb kori próba dologgal, |
| | Mint mutatóba valót, közre kevesbet adék. |
| Légy első, kik most támadnak, többre is adjon |
| | Kedvet, egészséget, s adjon az Isten erőt. |
| Kössön drága hazánk víg népe fejedre borostyánt, |
| | Én is azokkal eme tiszteletedre jövök. |
| S amit az egy Molnár ébresztésére követtem, |
| | És útat törtem kis vezetése után; |
| Akinek én, ha mit érdemelék már verseim által, |
| | Háladatossággal most is adóssa vagyok: |
| Menj csak előre, csekély alagyáimat írom utánnad, |
| | S ekközt jó szemmel társ-követődre tekínts. |
| Mindenben versem törvényei hogy nem egyeznek |
| | A te szabásiddal, hallom, iránta buzogsz. |
| Nem szerzettük együtt. S a nyelv járása külömböz, |
| | Én is mást láttam benne lerejtve, te is. |
| Engedjünk egymásnak. Okod vagyon, úgy hiszed, arra, |
| | Amit szabsz: soknak majd adom én is okát. |
| Bátor meg sem egyeznénk is, görögökre tekíntvén |
| | Több nyelv járását fogja szeretni hazánk. |
| Attika hol fog ugyan mégis támadni hazánkban, |
| | Várom igen, s örömest majd viszek annak adót. |
| Üdvözöl, és szívből jót kíván Józsa barátom, |
| | Ő is fog versben majd hamar írni neked. |
| Engedjék az egek, lássák a váradi múzsák |
| | Jobb szemmel, s örömest ők is előbbre vigyék, |
| Amit véle csekély munkámból közleni szoktam, |
| | S jobbítok fontolt vélekedése után. |
| A futosó hírnek könnyű repesése szavaknál |
| | Más egyebet nem bír, kél csak azokkal előbb. |
| Hogy teljék örömünk, munkádból küldj ide hozzánk: |
| | Élj frissen, és szíves jó akaratba fogadj. |
|
