| Szép hóld! setétes éj világos asszonya, |
| | Midőn szemem rád felvetem, |
| S kerekded arcád szűz havát s ezüst kocsid |
| Szárnyakra kelvén, észre sem veszem magam, |
| | S ha szinte venném is, szabad |
| Hűs ég alatt ébren maradni kész vagyok, |
| | Csakhogy tovább nézhesselek. |
| Oh, de te futamva követed a lement napot, |
| | S a csillagokkal gazdagon |
| Himzett egekről elsietsz. S miért sietsz? |
| | Régólta nem vólt képed illy |
| Szép tiszta, nem vólt illy világos udvarod. |
| | Bátyádnak elszállása csak |
| Alig van érzésünkre: most is fel s alá- |
| | Jár-kél az útas; fegyvere |
| Mellette lévén, a vadász zöld gally alatt |
| | Ül, s a szerencsét várja. Nézd! |
| Itt a vizekből Néreus leányai |
| Partokra kelvén, ott az erdőbéli szép |
| | Fejér kar, a tér völgyeken |
| Lejtőzve múlatoznak. Halljad Títirus |
| Halljad. Szerette Fillisért fohászkodik: |
| | Fillis nevével zeng mező, |
| Hegy, völgy, liget. – De legnagyobb dícséretet |
| | Reád ruháznak, tellyes hóld; |
| Szünetlen áldást mondanak: minthogy neked |
| Méznél is édesb örömük. Állítsd meg kocsid, |
| Heába tartóztatlak! – Itt hagysz! s ami több: |
| | Szemlátomást horpadni kezd |
| És bésetétül máris óldalad; kinyúlt |
| | Két öszvehajlott szarvad; ím |
| Egészlen elfogy már ez is; már semmi rész |
| | Nincsen belőlled. – Sorsomot |
| Látom-e tebenned? ah, közelget nékem is |
| Ismét merő baj, gond, teher cseréli fel. – |
| | Óh hóld, felépűlsz újra te; |
| Én mit reményljek? Ősszel illyenkor talán |
| | Sír-halmomon fogsz fényleni. |
|
