| Az ember életét két erő nógatja, |
| | Mely őt majd északra intézi, majd délre; |
| Esze van, hogy helyes legyen gondolatja, |
| | S van, hogy akaratja helyes legyen, szíve. |
| Bízva ily két erő gyarló kormányára |
| | A szegény halandó céljára hogy érjen? |
| Mert oh vajmi rövid az elme határa! |
| | És a szív, ah mennyit kíván, reményl, hiszen! |
| Vélvén, az igazság országútján menünk, |
| | Elménk gyakran tündér árnyékon kapkodik; |
| Vélvén, hogy a virtus karjain pihenünk, |
| | Szívünk gyakran a bűn kebelében nyugszik. |
| S ugyan a két vezér a boldogság szoros |
| | Ösvényén egymással hányszor ellenkezik? |
| Gyakran amit áldás gyanánt vesz a koros |
| | Értelem, átoknak érzésink azt nézik. |
| Gyakorta virtusnak a szív azt ítéli, |
| | Amit az ész puszta szemvesztésnek talál, |
| Az ész pedig gyakran helyesnek azt véli, |
| | Amitől hogy bűnnek tartja, szívünk eláll. |
| Egy kis világ, melyet homályba boríthat |
| | Minden felleg, legyen az elme vezére? |
| Egy ízlés, mely bűnt is gyakran igazíthat |
| | Az egy való virtust soha el ne vétse |
| Azért, kik nehézlik a dolgot vizsgálni |
| | S igazat nyomozni magoktól nem mernek |
| Azt tartják: jobb ott más értelmére állni, |
| | Hová tehetségök által nem érhettek. |
| De bátorságosabb hinni, hogysem tudni |
| | Jobb az engedelem az önnön ízlésnél, |
| Avagy tán rövidebb úton lehet jutni |
| | A célra másoktól kölcsönözött mécsnél? |
| Ez a világosság parányi szikrája |
| | Nem egyaránt közös minden halandókkal? |
| S más égtájék alatt nincsen makulája |
| | A napnak? csak nálunk fénylik fél világgal? |
| Hát bátorságosabb szemünket bezárni, |
| | Hogy más koldusbotja után sántikáljunk? |
| Minek vagyon a szem, ha vakon kell járni? |
| | Minek vagyon a láb? azért, hogy ne járjunk? |
| S mégis némely kemény kísértet próbája |
| | Alatt, a valláshoz önkényt folyamodunk; |
| S van oly perc, hol megsért az igazság szája |
| | S menedékhelyt csupán a hitben találunk. |
| Igaz, a hit s az ész országa kétféle: |
| | Külön bír a vallás, külön a józan ész; |
| De igen egybefoly e két birtok széle |
| | S a jegyzetlen határ szemünk elől elvész. |
| A puszta értelem, ahová nem férhet, |
| | Ott, csak ott kezdődik a vallás országa: |
| De ki mutatja meg, az ész meddig érhet? |
| | Hol szűnik? mennyire terjed ki birtoka? |
| Hátha csak értelmünk értékét takarja |
| | A hit, hol mit ésszel felérni nem lehet? |
| S nem vét a halandó, ha tudni akarja, |
| | Amit szemünk elől az ég elfedezett? |
| Te! ki bennem munkás értelmet gyújtottál |
| | Igazságra törő elmetehetséget |
| S a hitre belém oly lágy szívet oltottál: |
| | Előtted teszem le vallástételemet! |
| Előtted, végetlen! te látod lelkemet |
| | Szemed előtt semmi nincsen eltitkolva. |
| Előtted! ha vétek, te méred vétkemet, |
| | S nem a római pap életem bírája, |
| Előtted! emberként a bűnt nem bünteted, |
| | Nem lobbansz emberként hirtelen haragra. |
| Emberként nyűg alá lelkemet nem veted, |
| | Melyet teremtettél arany szabadságra. |
| S nem általad látok? nem a te világod |
| | Kifolyása elmém parányi szikrája? |
| Hogy a hold nem terjeszt oly világosságot |
| | A földre mint a nap, a hold vétke volna? |
| Halld meg hát egyenes vallástételemet! |
| | S ha veték egy sugárt fénnyel telt szolgádra |
| S megvilágosítod tántorgó lelkemet, |
| | Nem mint a római mennykő mord szikrája. |
| Hiszem, hogy a boldog élet reményével |
| | Táplálsz némely embert, ki éltét megunta, |
| De tudom, hogy nem azért ruháztál elmével, |
| | Hogy lelkem túl hitem határán ne hágna. |
| Hiszem: a jóltevő vallás támogatja |
| | A balesetekben a gyenge lelkeket, |
| S a bús végzés alatt lerogyni nem hagyja, |
| | S édes elvárással biztatja szívünket: |
| De tudom – a világ bús tapasztalása – |
| | Hogy papjaid által számosb veszélyt szüle |
| A vallás tizenhét század elfolyása |
| | Alatt, mint hatezer év alatt az elme. |
| Hiszem, inkább ragyog ott a nap világa, |
| | Hol közelebb fénylik, mint hol esik messze. |
| De tudom, az égre nincsen igazsága |
| | Senkinek, hogy Róma s nem Jápon nemzette, |
| Tudom, nem érdemlem azért országodat |
| | S kevéssel tartozol te nékem ez okon: |
| Hogy serényen járom dicső templomodat, |
| | Mely itt díszeskedik a szomszéd fundoson. |
| Hiszem, hogy egynémely isteni tisztelet |
| | A többinél nálad inkább kedves lehet: |
| De tudom a Bramin szent úgy szólhat veled |
| | S meghallgatod szintúgy mint engem hívedet. |
| Hiszem, hogy szent kezed kőtáblára írta |
| | A kölcsön szeretet törvényét régenten: |
| De tudom, az embert mi kevésre bírta |
| | Volna, ha beoltva nem volna szívemben. |
| Hiszem, hogy az írást te adtad kezünkbe, |
| | Mely hogy a te műved, néhol elárulja |
| S olykor kegyességet csöpögtet szívünkbe |
| | S hellyel hellyel józan erkölcsre tanítja. |
| De ismérek egy általad íratott |
| | Könyvet, melyet lehet olvasni mindennek, |
| Mely hamisítatlan egyedül maradott |
| | Mindeddig: nagy könyvét a szent természetnek. |
| Hiszem, hogy az embert, kiben nincs irgalom |
| | Mások iránt, örök jajjal fenyegeted, |
| De úgy látszik sokkal hathatósban hallom |
| | Az ügyefogyottak szájából törvényed. |
| Hiszem, hogy jelentél főlséges titkokat, |
| | Melyeket te, kinek bölcsessége véget |
| Nem ismér, megfoghatsz, de méltán azokat |
| | Megfogni határzott ésszel nem engeded. |
| Hiszem, hogy kedvelled a szentelt templomot, |
| | S oltárinkra kegyes tekintettel nézsz le: |
| De tudom, a világ csak a te templomod, |
| | S legkedvesbb oltárod a halandó szíve. |
| Hiszem, hogy végnélkül volt hatalmodat |
| | Gyakorta jelented csudatételekkel, |
| De hogyha eszmélem roppant világodat |
| | Más csudatételid nem érnek fel ezzel. |
| Hiszem, a dicsőült lelkeket kedveled |
| | S előtted érdemök nem böcsös, nem lehet. |
| Hiszem, hogy ők fognak a bűnösök mellett, |
| | S irgalomért hozzád emelik kezöket; |
| Ámde bölcsességed, tudom tanácsokra |
| | Nem szorult az ember kérését vizsgálni: |
| Sem jóságod külső indító okokra |
| | Amit kér, megvenni tőle vagy megadni. |
| Hiszem, hogy megesem olykor gyarlóságból |
| | S elvétem a virtus egyenes ösvényét, |
| S kizárhatsz bűneim miatt mennyországból |
| | S ellenem sújthatod haragod mennykövét; |
| De tudom, valamint meg nem vesztegeti |
| | A világ tenyerét egynehány csöpp epe, |
| Szívedet bosszúra nem mérgesítheti |
| | Mind együttvéve is az ember vétsége. |
| Hiszem, a síron túl elmém tehetségét |
| | Végetlen munkásság körével biztatod; |
| De nem tagadhatja lelkem gyengeségét |
| | S nyugalomra váltja éjjenként a dolgot. |
| Hiszem, hogy csak egy az igazság ösvénye |
| | Boldog országodba csak ezen juthatunk: |
| De a rendben futó csillagok ösvénye |
| | Között ám tébolygó csillagot is látunk, |
| Hiszem, hogy segédül adtad az érzőket |
| | S mindent, amit tudok nékik köszönhetek. |
| Hogy csak ők vezérlik a földön élőket |
| | S ismeretimre szert csak általok teszek: |
| De tudom, a szemnek, kinek kormányára |
| | Tehetetlen lelkem főképpen biztatott |
| Annyira sem terjed látása s határa |
| | Hogy megmondja áll-e vagy jár áldott napod. |
| Hiszem, hogy a szívet minden ő vétsége |
| | Mellett feddhetetlen virtusra alkottad. |
| De mi bűn? mi virtus? hol a határ vége? |
| | Hol vesznek egymásba? tudom azt nem adtad. |
| Hiszem, érdemet gyűjt az ember magának |
| | Ha békével tűri sanyarú végzését: |
| De tudom, érdekli szenvedő fiának |
| | Legkisebb kínja is a jó atya szívét. |
| Így harcol a hittel a józan értelem, |
| | Így merül bús lelkem bizonytalanságba! |
| Az elme lerontja, mit a vallás velem |
| | Elhitet, az elmét a hit ostromolja! |
| És oh ezer sűrű lelki homály között |
| | Mihez nyúljak, helyes választást hogy tegyek? |
| Ha elmém s vallásom egymásba ütközött |
| | A hitnek hódoljak? Vagy az észnek higyjek? |
| Vallásomat rúgjam el okosságomért, |
| | Mert szabad lelkemet járom alá fogja? |
| Vagy eszemet nyomjam alá vallásomért? |
| | Mért hogy az okosság hitemet elfojtja? |
| Vétek volna magát vezetni nem hagyni |
| | Azáltal, kit az ész csal-vezérnek talál? |
| Érdem hitelt azon világnak nem adni, |
| | Melyet bennem önnön kezeddel gyújtottál? |
| Törvényedet csak a bibliában lelem? |
| | Csak két táblán vannak hagyásid megírva? |
| A természet által nem te szólasz velem? |
| | Nem a te törvényed a természet szava? |
| Csak amire a hit s a vak engedelem |
| | Ösztönöz, előtted virtus csak az volna? |
| S ami jót munkáltat a természet velem, |
| | Mindaz érdemetlen igazolásodra? |
| Választott híveid jócselekedete |
| | Méltó-e egyedül szent javallásodra? |
| S egyet ér előtted a pogány élete, |
| | Akar Titus, akar Néróként folytassa? |
| Te, ki munkás ésszel ruháztad lelkemet, |
| | S belém hitre hajló lágy szívet oltottál, |
| Egy sugárt székedből! s kínos kétségemet |
| | Elűzöd elmémből, s a bús köd kettévál. |
| Nézd, mint viaskodik a vallás eszemmel. |
| | Segíts! ez ostromot nem fogva kiállni, |
| S taníts meg, mire lehet tyrannus hitemmel |
| | Értelmemet kívánt egyezségre hozni! |
| És ha megtagadtad tőlem irgalmadat, |
| | S nem adsz alázatos kérésemnek helyet: |
| Uram! úgy oh vedd el, kérem jóvoltodat, |
| | Vedd el vagy a hitet tőlem, vagy eszemet! |
|
