| Csak toldasd már, pajtás, hosszabbra ruhádat! |
| Hányd el kalpagodat, csákódat, kucsmádat! |
| Viseltük, már elég; megúnták nagyjaink, |
| S maholnap új törvényt szabnak asszonyaink; |
| S addig bűbájolnak, míg nemem csúfjára, |
| Elhagyatol, s magad maradsz nemsokára. |
| Az ily mohón kapott házi istenkéket – |
| Szél jő – mind elhordja, mint a porcsibéket. |
| Magyar szél pedig ez; ha szabad úgy szólni. |
| Nemzetem kezd ismét idegent majmolni. |
| Legelőbb is magyar rövidli, nem német, |
| Nyers testemre szabott kurta kis mentémet. |
| Unkommod! azt mondja. Ezt hát elvetette; |
| Prémzett vagy prémetlen kabát kell helyette. |
| Kalap már, nem süveg, feje takarója, |
| Lyuggatott dolmány csúf, ha mellre valója, |
| Mellen által taréjt ereget ingéről; |
| El akar repülni, azt vélnéd messzéről. |
| Elhányta bajuszát, kit nemrég nevele, |
| Hogy ez a magyarság alkalmatlan jele, |
| Tüzesített vassal égetett, s magason |
| Tornyolt hajbodrokkal meg ne piszkoltasson. |
| Az egy magyar nadrág marad meg végtére; |
| S az is tán csak annak emlékezetére, |
| Hogy akik nemünktől ennyire távoztunk, |
| Magvaszakadt magyar ágyékból származtunk. |
| Fejünkről, mellünkről meg nem ismernének – |
| Mutatjuk, mi híja nemünk jóllétének! |
|
| | Csak toldasd már, pajtás, hosszabbra ruhádat! |
| Hányd el kalpagodat, csákódat, kucsmádat! |
| Cseréld, vagy csúfítsd el a szép magyar fejet; |
| Egy görbe bicsakot köss magyar kard helyett, |
| Mert már nagyjaidnak annyira szokása |
| A magyar viselet elhagyogatása, |
| Hogy az általkötött s ékesen kihányott |
| Nadrágban s mentében járó egynehányot |
| Maholnap negédes kurucoknak vélik, |
| Amiatt, hogy sokan tollukat cserélik. |
| Raggass pókhálókat asszonyid fejére, |
| Tedd ki szépségidet csudákért cserére, |
| Csináltass selyemből sírhalom formákat, |
| Mázold be festékkel a legszebb arcákat; |
| S így sűrű hálóval takarván képeket, |
| Imádd e bájoló szép kísérteteket; |
| Akikről nem tudnád, kit, s mit szégyellenek, |
| Azt-e, hogy a többek mint ők nem illyenek? |
| Vagy azt, hogy a nemzet ellen oly bűnt tettek, |
| Melyért szemfödelet élve érdemlettek?… |
| S úgy ruházd ez undok asszonyi remeket, |
| Követvén mindenben az idegeneket, |
| Hogy, ha holt eleink ma felébrednének, |
| S látnák, mit csinálnak mind ifjak mind vének, |
| Formánkat elvetve, mint játszunk az éggel, |
| S hová temettük el puha kényességgel |
| Azt a természeti magyar délcegséget: |
| Vagy meg nem ismernék a szép nemzetséget |
| Vagy, holtra rettenvén e csúf unokának |
| Képétől, a sírba visszarohannának. |
|
| | Csak toldasd már, pajtás, hosszabbra ruhádat! |
| Hányd el kalpagodat, csákódat, kucsmádat! |
| Maholnap maga lesz országunk elsője |
| A katonás magyar köntös viselője. |
| Már a magyar maga szégyelli viselni, |
| Sőt azt, hogy viselé, kezdi szégyelleni. |
| Valánk minap-voltak, de magok-hagyattak, |
| Sőt, ha meggondoljuk, csúful megcsalattak! |
| Vérünk és tulajdon vérek bosszantói, |
| És a sok idegen isten imádói; |
| Úgy bántak az ékes nemzeti ruhával, |
| Mint mi a farsangi költött álorcával. |
| Felvették; de nem úgy mint tulajdonjokat, |
| Hanem csak mint szívet titkoló rongyokat. |
| Boldog epochánkból farsangot csináltak, |
| S önmagokból olyan vázakat formáltak, |
| Melyek kívül ugyan magyar színt mutattak, |
| De belől idegen szívet lappangtattak. |
| S mármost, midőn látják, vagyis kezdik hinni, |
| Hogy nem éppen vétek nem-magyarnak lenni, |
| Elhányják felszedett pávatollaikat, |
| Sőt hogy fel is vevék, szégyellik magokat; |
| S hirtelen a dolgon olyat fordítottak, |
| Sok némely magyartól, de rosszul-fajzottak, |
| Hogy azoktól várnak kopasz mentségöket, |
| Akik nem csúfolják, mint ők, nemzetöket. |
| Magoknak e csúf szó tetteik mentsége: |
| Ideje van, úgymond, hogy már legyen vége; |
| Ideje elverni a mély részegséget, |
| S visszabolondozni az esztelenséget. |
| Vagy, ha ki erszénye örökös kárára, |
| Felhágott a világ fényesebb polcára, |
| Szégyen, azt gondolja, olyan öltözetben |
| Járni, s megjelenni nagy gyülekezetben, |
| Mint akiknek rangja annyit nem tenyészett, |
| De egyformákká tett a nem s a természet. |
| Vagy tán atyáik is magok jobb sorsában, |
| Szalmás házban laktak egymás szomszédjában, |
| S ha emiatt aztán kikopik mentsége, |
| Látván, hogy nincs neki oly nagy különbsége, |
| Mások felett, akik véle egy nemzetből |
| Származtak, sőt néha egy véreredetből, |
| Ráfogással színli szíve duzzadtságát, |
| S vádolja a ruha alkalmatlanságát. |
|
| | Csak toldasd már, pajtás, hosszabbra ruhádat! |
| Hányd el kalpagodat, csákódat, kucsmádat! |
| És amint felvetted őket minapába, |
| Temesd el őseid hideg sírhalmába. |
| Fedd be velök vitéz atyáid csontjait, |
| Kik e két főváros dicső kőfalait |
| A vérünkön hízott töröktől, nagy haddal |
| Elvették ezelőtt csaknem egy századdal. |
| Vitéz öltözetünk azokat illeti… |
| Még mi nem ismerjük mi az a nemzeti, |
| S mely bölcsesség, mely kincs, egy eszes nemzetben |
| Változást nem tenni sem az öltözetben, |
| Sem az azzal járó vércsereberében; |
| Hanem megmaradni a maga bőrében. |
| Temesd el hát, temesd, anyáid sírjába, |
| Tégy rá követ, s írd ezt a kő oldalába: |
| „Ide egy nemzeti köntös temettetett, |
| Mely maga nemétől addig üldöztetett, |
| Hogy utóbb a nemzet maga szégyellette, |
| És itthon idegent veve föl helyette. |
| Csak minap kele föl egyszer a sírjából, |
| S most ismét, a lágyság puha párnájából, |
| A szél annyi pelyhet hordott szépségére, |
| Hogy, ily idegennel korcsosúlt létére, |
| Magának maga is új halált gondolna, |
| Hanemha most önkényt eltemették volna.” |
|
|
