| Vedd levelem, Barótim, ama fagylepte vidékről, |
| Melyet a hegy meredek bércivel általövedz. |
| S hogyha talán soraim füleidbe nem édesen hatnak, |
| S római kellemeket bennök hiába keressz, |
| Nékem elég: fusd be szemeiddel, s végre magányos |
| Hajlékodban, akármely szegeletbe, temesd. |
| Nemde kiesbb helyeket kíván a kellemes ének, |
| Melynek lágyan ható zengzete szívet igéz? |
| A súgó Zephyrek s Pánnak vadon erdeje, melyben |
| A falevél remegő lengedezéssel inog; |
| A kövecsen lefolyó forrás, mely búsan ömölve |
| Csörgedező habbal parti virágot itat; |
| Vagy menedékes hegyen Bacchus, vagy az illatozó kert |
| Ágyaiban, a szép Flora virági között: |
| Ígézést szeret a költő lantjába lehelni, |
| S szíveket hódító mennyei dalra ragad. |
| Tinéktek közelebb mosolyog szép szemmel Apollo, |
| S a szomszéd Helikon szent tetejére vezet; |
| S hogyha borostyánnal koszorúzott lantotok íhli, |
| Ollyan kellemetes hangozatokra tanít, |
| Mint a lágy Zephyrek kikeletkori gyönge nyögése, |
| S a csermely, mikoron habjait űzve, csereg. |
| Engemet a havasok melléke negyedszeri hóval |
| Ostromol, és sanyarú számkivetésre szorít. |
| S a hidegen fúvó Boreas azon isteni szikrát, |
| A költői tüzet bennem elölni siet… |
|
