| | Ó ne mondd, barátom, jobb a magánosság, |
| S pásztori kunyhókkal népesült pusztaság, |
| Eltűnt már az aranyszázad boldogsága, |
| Melybe oly kies volt mezők nyájossága! |
| Nem látsz már Napéát Thrákia völgyében, |
| Melynek szép források hullanak ölében, |
| S újítván rózsákkal ültetett mezeit, |
| Cseregve hordozzák Niobe könnyeit. |
| Achmed aratja most mennyei térségét, |
| Ki perzsáktól vévén bálvány istenségét |
| Elűzte a gyenge szűzeket székéből, |
| Halált, s pusztaságot szórván fegyveréből! |
| Nézz bár élő nyárfák híves árnyékira, |
| Kiknek a fellegek ülnek gallyaira, |
| Látol-é Nimfákot zöld bokrétájokkal |
| Keréktáncot járni szatír, s faunusokkal? |
| Csak kórók teremnek most Arkád rétein, |
| Nincsen nyáj, nincs juhász néhai mezein! |
| Nem ballagnak ökrök ezres seregekkel, |
| Kik a kősziklákat rázták bőgésekkel. |
| Hogy fáj szivünk ama telek nézésével, |
| Melyet polgár öntöz bús verejtékével! |
| Ki, bár asztagokat rak aratásából, |
| Mégis szároz kenyért eszik tarsolyából! |
| Milyen gyönyörűség tehát kis kunyhókban |
| Lakni, s sással fedett hideg szállásokban? |
| Hidd el a természet futja vadságait, |
| Ki nagy társosságra alkotta fiait. |
| Mi volna, ha most is Kaukasus hegyénél |
| Nyilakkal küszködnénk Tánais vizénél? |
| Nem ismernénk London s Páris ékességét, |
| Hol az ész remekké tette mesterségét. |
| Tudom Kleist és Viland nem volt Indiában, |
| Sem francia Corneil Mogol országában, |
| Hogy megismerkedne Febus hugaival, |
| Kiket most oly bátran ölel karjaival. |
| Hát te, ki gyakorta Bécs palotáiban |
| Szép estét töltöttél fényes piaciban, |
| S festvén nagy szivedet érzékeny versekben, |
| Gyönyörködve dőltél barátid ölekben, |
| Kedvelted volna-é Algir határait |
| Lakni, hol a vadság verte sátorait? |
| Ó kedves barátom, tiszteld végzésünket, |
| Mely oly szelídségre hozta nemzetünket, |
| Hogy már nyájosságba éljük napjainkat, |
| Mulatván lantunkkal szives barátinkat! |
|
