| | Már a tél költözik reszkető fagyával, |
| Nem fárosztja elhalt földünket súlyával; |
| S a gyönyörű hajnal piros ajakával |
| Vidámabb időket igér Titánjával*. |
|
| | A természet mintha hosszas nyögéseit, |
| Kifujná magából felakadt könnyeit, |
| Meleg párájával tölti fellegeit, |
| Melyek ráhullatják kölcsönvett cseppeit. |
|
| | Bérces hegyeinkről harsogó zajával |
| Dől az olvadó hó zavaros habjával, |
| Mely az élő fákat pusztító árjával |
| Kidönti tövéből, s elviszi magával. |
|
| | Látnád itt úszkálni madárkák fészkeit, |
| Gerlicék s rigóknak menedékhelyeit; |
| Kik szemlélvén Thetis kegyetlenségeit, |
| Egy aszú ágacskán átkozzák vizeit. |
|
| | Szőlőskertjeinknek gazdag határában |
| Már gyöngyök fénylenek tőkék bimbójában. |
| Ezek a jövendő nyár hanyatlásában, |
| Bőséget igérnek míves sajtójában. |
|
| | Tiszta patakoknak pázsitos szélében |
| Az apró viola feléled tövében, |
| Örül, hogy majd kies tavasz közepében |
| Bokrétává válhat Kloris szép kezében. |
|
| | Az erdők készülnek zöld öltözetekkel |
| Szemeknek tetszeni vidámult szinekkel |
| Melyeknek leveli játszván Zefirekkel |
| Sóhajtást képzelnek lassú zergésekkel. |
|
| | Milyen gyönyörűség fáknak árnyékában |
| Akkor mulatozni Napéák karjában, |
| S az ifjú természet kegyes illatjában |
| Virágokat fonni Fillisnek hajában! |
|
| | Nem küszködik itten a szív fájdalmával, |
| Sem a szerencsének mostohaságával, |
| Csak néha véletlen fohászkodásával, |
| Elmúlt bús óráit számlálja magával. |
|
| | Ez az idő szakasz inti sziveinket, |
| Mely boldogság birta arany ideinket, |
| Hol még nem szaggatták ekék mezeinket, |
| S nem fogták járomba szabad ökreinket. |
|
| | Naponként a gazdag természet kezéből |
| Vettük élelmünket kegyes kebeléből, |
| Nem adózott polgár nyomorult csűréből, |
| S nem nőttek kalászok bús verejtékéből. |
|
| | A szüntelen tavasz mosolygott egünkön, |
| A tiszta boldogság lebegett szivünkön; |
| Nem aratott boglyák állottak szérünkön, |
| S ingyen készült étkek főttek tűzhelyünkön. |
|
| | Megszünt a nagy tavasz, megszünt boldogságunk; |
| Ezer terhek alatt nyög halandóságunk; |
| Mívelő kézt kíván széles pusztaságunk, |
| Sóhajtással épül szegény uraságunk. |
|
| | Nem foly már most a méz fáknak leveléből, |
| Vagy tej a Dunának sziklás kútfejéből, |
| Sem lángok magoktól tűzkő rejtekéből, |
| Munkával verünk ki szikrákat eréből. |
|
|
