| | Mely szomorú árnyék lepi a térséget! |
| Bágyodt világ festi az egek kékségét. |
| Egész természetre terjeszt csendességet, |
| Talán most képezi a volt semmiséget. |
|
| | Napnyugati szellők nyögve lengedeznek, |
| Tölgyfáknak lehulló leveli repdeznek. |
| Kövecseken kristályerek csergedeznek |
| S az elbódult gályák Fároszhoz eveznek. |
|
| | Csak ezek láttatnak lenni még életben, |
| Többi mind lelketlen a nagy természetben. |
| Ó te szent bölcsesség! vigy be rejtekedben, |
| Hogy áldjam végzésid ily rendes mívedben! |
|
| | Feltetted a napot egünk tetejére, |
| Hogy éltető erőt osszon föld színére; |
| De ismét elűzöd észak tengerére, |
| S álmot küldesz világ elbágyadt szemére! |
|
| | Okoskodj bár Newton a nap forgásáról, |
| S taszítsd le Ptolomét dicsőség polcáról, |
| Vedd le a golyóbist Herkules válláról*, |
| Vidd napnyugat felé hajnal csillagáról: |
|
| | Mit nyertél nagy elméd hánykolódásával? |
| Csak elmúlik neved London oszlopával! |
| Tudom, mikor Kháron ragadt sajkájával, |
| Nem kérdezett, áll-e Phoebus négy lovával? – |
|
| Inkább a mulandó jusson hát eszünkbe, |
| Mert mint a nap tűnik s tündöklik egünkbe, |
| Úgy mi, kik pihegünk, majd örökségünkbe |
| Szólíttatunk! s fagyot hagyunk kék testünkbe. |
|
| | Egy kinyíló rózsa, mely pirosságával |
| Tündöklik hajnalba gyöngyös ajakával, |
| Elveszti szépségét minden pompájával, |
| Mihelyt a bús éjjel int ón pálcájával! |
|
| | Egy lugos óhajtja tavasz melegségét, |
| Hogy kinyílt bimbói növeljék szépségét, |
| Alig mutathatja árnyékos zöldségét, |
| Pusztulnak ágai s vesztik ékességét! |
|
| | Hát ha a nemzetek tekéntünk sorsára, |
| Miként telepedtek dicsőség karjára? |
| Miként uralkodtak világ csudájára, |
| S miként estek ismét a község sorjára? |
|
| | Bölcs s vitéz Athénás – hol vannak hamvai |
| S koporsó kövekből épített falai? |
| Talán most szántóknak nyögnek ott vasai, |
| Hol büszkén állottak gazdag kastélyai! |
|
| | Halhatatlan Spárta Likurgus lelkével, |
| Mennyit nem tündöklött okos törvényével? |
| De eltűnt nagysága fényes erejével, |
| S most csak volt szépségét jegyezi nevével! |
|
| | Már az éjfélt hallom szólni érc-szavával. |
| Nyugodj írótollam természet álmával; |
| Mit ügyelsz múlandó világ folyásával, |
| Mit meg nem változtatsz ezer lant hangjával. |
|
|
