| Örömnek könnyei folyják el szememet, |
| Midőn virágozni látom nemzetemet. |
|
| | Láttam tegnap Fébust tűnő világával, |
| Láttam haldoklani kezdő sugarával, |
| Estvéli felhőkről láttam bágyodtságát, |
| Melyekre festette végső pirosságát. |
| S midőn így szemlélném, elaludt szememből, |
| Óh hány sóhajtások követték szivemből! |
| Te, boldog csillagzat, mondám: homályodból, |
| Hogy fogsz felvirradni szerencsés álmodból! |
| Mely napra költöd fel szkíták unokáit, |
| Mely fénnyel vonod be Mátyás palotáit! |
| Felveszed Minervát Athénás hamvából, |
| S a kegyes Múzsákat Hémus lugosából, |
| Elhozod Budának újult piacira, |
| Hogy magyar füstöljön reményt oltárira, |
| Az a magyar, aki Kínának falától, |
| Hozván isteneit Tánáis partjától, |
| Leverte sátorit Pannon határában, |
| Hol egy igaz Isten lépett templomában. |
| Itt letelepedvén szerencse karjára, |
| S esküdvén Bellóna véres paizsára, |
| Nem mehetett Pallas szentelt templomába, |
| Nem a szelíd Múzsák tudós udvarába! |
| Örökös háborúk birták századait, |
| Nemes vére festé Dunája habjait, |
| S hogyha tudományra vethette szemeit, |
| Csak véres kardjával írta eseteit. |
|
| | De már a szép hajnal piros szekerével |
| Fellépett egünkre óhajtott fényével. |
| Új életre hozza világ gyermekeit, |
| Gyengén aranyozván erdőknek tetejit. |
| Olvasom nemzetem könnyező szeméből, |
| Hány áldást küld néki dobogó szivéből! |
| Barátim! Párosi fehér márványokból |
| Emeljünk oszlopot, borostyán-ágokból; |
| Irjuk fel e napot fényes tetejére, |
| Hogy hasson sugára onokák szivére. |
|
| | Megnyílik az innep! Látom méltóságát, |
| Látom magyarimnak régi buzgóságát. |
| Ó mennyi áldozat esik Tresiának, |
| Mennyi sohajtását hallja országának! |
| Boldog fejedelem, ki népe szivében |
| Így csinál országot, s így jut hívségében. |
| Ezer kegyessége béfejezésére, |
| Pallast helyhezteti Buda tetejére; |
| S hogy örökösítse hazánkban szállását, |
| Ma szenteli néki királyi lakását. |
| Már ez sok! – Ó magyar! mély tiszteletedhez, |
| Ezért is szerelmet kapcsolj hívségedhez. |
| Így hordott rég Róma Athén határából, |
| Szép tudományokat Sokrates honából; |
| S borostyánt ültetvén tanács-udvarában, |
| Cézárt s Cicerókat termett árnyékában. |
| Így jöttek azután Tiberis széléről, |
| Kegyesebb Múzsáknak mulató helyéről, |
| A szép tudományok egész Európában, |
| Hol most dicsőségnek hevernek karjában. |
|
| | Boldog haza, ahol Minerva székéből, |
| Polgárok nőnek fel Múzsák kebeléből; |
| Hol tudományoknak szelíd virágjából, |
| Bokréták fonatnak borostyán ágából! |
| Mely szép lesz majd látni nemes ifjainkat, |
| Hogy fogják tanulni régi százainkat, |
| Hogy beszélik Első Lajos történetit, |
| Dicsőség templomán írt fényes esetit. |
| Örömmel szólanak Hunyadi szivéről, |
| Ki Budára térvén Erdély védelméről, |
| Vaskapunál emelt oszlopot magának, |
| Hol népe nevezte hazája atyjának. |
| Ha pedig Várnának véres térségéről, |
| Verset énekelnek Mohács mezejéről, |
| A magyar buzgóság megnyitja szíveket, |
| Ó mintha már látnám hullani könyveket! |
| Ily hazafiaknak nemes példájában, |
| Mint igaz erkölcsök szent oskolájában, |
| Fel fogják találni jövendő céljokat, |
| Miként kell szeretni édes hazájokat. |
|
| | Hát kik felesküsznek Newton oszlopára, |
| Kit ő érdemivel London piacára |
| Épített, hogy fogják nézni egeinket, |
| Kik gyengén áztatják gazdag mezeinket? |
| Majd tudományoknak ledőlvén szárnyára, |
| Felfelé repdesnek égboltozatjára; |
| Hajnali csillagnak fényes világától, |
| S mosolygó Auróra piros hajlékától, |
| Által hatnak éjszak setét tengerére, |
| Mely álmot küld világ elfáradt szemére. |
| Kitanulják minden csillag indulatját, |
| Saturnus, Jupiter, Mars s Venusnak útját, |
| S alább ereszkedvén felhők országára, |
| Bátran tekéngetnek dörgő homályára |
| Itt a természetnek örökös rendeit, |
| Csudálkozva nézik rettent törvényeit. |
| Szóval: tudományok mindegyik neméből, |
| Részesül nemzetünk dicsőség fényéből. |
| S így még hiszem Buda tudós tetteiről, |
| Swittenek s Kolbertek nőnek bérceiről. |
|
| | Pihenj már, nemzetem, szerencséd karjain, |
| S mint Sándor megállván Hipásis partjain, |
| Töménnyel áldozott képzelt isteninek, |
| Kik védelmezői voltak sereginek, |
| Úgy te emelj oltárt, emelj márványokat, |
| Írd a jövendőre e boldog napokat, |
| Rajzold le trónusát Nagy Teresiának, |
| Nevezd tudományok s kegyesség anyjának, |
| Tedd hozzá, hogy negyven nyár hevességében |
| Véle a boldogság országlott székében. |
| Sőt kisdedidet is, kik anyjok öléről |
| Csüggvén életeket szíják emlőjéről, |
| Tanítsd meg ily kegyes királynéd nevére, |
| S esküdtesd sziveket örök hívségére. |
| Te pedig, Minerva, Múzsák seregével, |
| Kik, elhagyván Pindust Trákia völgyével, |
| Ide lakni jöttek Dunának partjait, |
| Pallérozván népek szilaj szokásait, |
| Kedveljétek, kérlek, e szelíd helyeket, |
| Ne ijesszék elmúlt százok sziveteket. |
|
|
