| | Ékes alkotmánya természet Urának, |
| Mosolygó szülötte kertész munkájának, |
| Elhalsz?… áh! lecsüggő fejed bizonyítja, |
| Mert már az haldoklók festéke borítja! |
| De miként lehet az, hogy oly gyorsan múljál, |
| Hogy élted zsengéjén Styx vizébe hulljál, |
| Ki, mihelyt hajnali csillag jön egünkre, |
| Elpirulva nézel emberi nemünkre! |
| Feloldod természet kötelét bimbódba; |
| Ragyog ezüst harmat kinyílt ajakodba. |
| Tövis őrállókat veszel szépségednek, |
| Nehogy minden csélcsap ártson épségednek; |
| S így ha megjelenik Febus szekerével, |
| Kérkedel gráciák egész seregével! |
| Még Arethusa is, noha szemérmétől |
| Gátoltatik, gyullad szined szerelmétől; |
| Lesütött szemekkel szedeget ölébe, |
| Elsiet azután Diána völgyébe, |
| Leül ott egy tiszta pataknak partjára, |
| Mely szép csergéssel fut Flora határára… |
| Koszorúkat készít asszonya számára, |
| Énekel, s az Ekhók felelnek szavára! |
| Szóval nincs egy szív is Nimfák seregében, |
| Ki nem örül, hogyha mosolyogsz keblében. |
| Egek, mulandó-é tehát ez a szépség, |
| Melyre méltán hevül minden érzékenység! |
| Úgy van, hogy múlandó! Mert nincs öröksége, |
| Valamit békerít világ kereksége… |
| Klorisok példátok vegyétek rósáról, |
| Kiket Venus ragad szelíd szív útjáról, |
| Ti is így elmúltok!… elhervad szépségtek, |
| Mellyel most sok gyenge szívről zsákmányt szedtek. |
|
