| Megint nem hagysz békét, ébreszted tüzemet, |
| Igen jól esméred hajlandó szívemet: |
| Mely a barátságnak szoros kötelével, |
| S a kilenc Szűzeknek titkos erejével |
| Egyaránt vonz hozzád, és tiszteletedre |
| Verset írat velem gyönyörű versedre. |
| Írjunk hát, barátom! vígat vagy szomorút, |
| Anélkül, hogy várnánk borostyán-koszorút. |
| Nemtelen fűzfának szegény árnyékában |
| Többször lakik öröm, mint Nap templomában: |
| Hol dicsőülteknek szentelt oltárokat |
| Irígység mardosván fényes oszlopokat, |
| A legnagyobb lelkek sok századok múlva |
| Örök háborúk közt vagynak felzúdulva. |
| Boldogabb ezerszer! ki zab-sípocskával, |
| Esméretlen lakván völgyében nyájával, |
| Nem énekelt soha fene-vitézekről, |
| Se már elenyészett büszke nemzetekről, |
| Hanem barátjának, vagy hív Phillisének |
| Szentelte verseit juhász-énekének: |
| És bik-hajra metszvén pásztori nótáját, |
| Lassan hajtogatta ugrándozó nyáját; |
| Míg egyszer, ó Egek! mely szörnyű gondolat, |
| A Párkák elmetszvén e kínos fonalat, |
| Nem marad itt egyéb hideg árnyékánál, |
| S Phillisnek könnyeit árasztó hamvánál. |
|
