| Mire kényszerítél Barátom verseddel, |
| Mely bánatot vettem már két leveleddel. |
| Sok volt – s ily próbára tett hív barátságom |
| Ezerszer átkozta mostani rabságom. |
| Ó bár a fájdalom, mely birta szívemet, |
| Hogy a sors oly távol szakasztott engemet, |
| Bár ő lefesthetné búmnak szörnyűségét, |
| S elédbe tehetné minden nehézségét. |
| Miért azidőben, midőn Istenednek |
| Első áldozatot nyujtottál Egeknek, |
| Nem engedték nékem azon oltár mellett |
| Repdesve szent lelket látni fejed felett; |
| Egyfelől atyádat leborult orcával, |
| Egekre felemelt reszkető karjával, |
| Másfelől anyádat templom közepében |
| Némult testvéridnek gyászos seregében |
| Áldani rettegve s félni az atyától, |
| Ki megfosztva házok legszebb virágjától; |
| Lakodalmi pompa néked és idvesség, |
| De nékik áldozat s örök keserűség. |
| Nem látnak ők soha tőled unokákat!… |
| Ó, jaj nem számlálom többi keserveket, |
| Melyek ostromlották szülői szíveket, |
| Elegyes volt, tudom, fájdalom örömmel |
| S érzem is, ha számot vetek jól szívemmel. |
| Dicső dolog és szép Istennek szolgálni, |
| De keserves, midőn világtól kell válni. |
| Jobb volt hát énnekem a szomorú pompát |
| Nem látni, barátom lelki lakodalmát. |
| Ó, ti, kik régenten Ceres templomába |
| Voltatok avatva szentelt titkaiba, |
| Kik a régiségnek mesés árnyékában |
| Felejtve nyugosztok idők homályában, |
| Az örökké fénylő napnak szent tüzétől |
| Már most tisztult lelkek testetek tüzétől, |
| Mondjátok meg nékem Ceresnek szentségét |
| És ő papjainak főbb kötelességét. |
| Vagy nem – hallgassátok halandók munkáit!… |
|
|
