| Megromlott világnak szennyes szugoljában, |
| Mit keres bölcs Múzsád Macsák udvarában? |
| Mely idegen vendég hívság hajlékában |
| Egy kis kopasz ember* kurta dolmánykában. |
|
| Látom, hogy vánszorog bástyáról bástyára, |
| Vélvén, hogy majd talál igaz barátjára, |
| Könnyes szemmel tekint község csoportjára, |
| Míg jut végre sziget-kertnek kapujára. |
|
| Itt, hol a mesterség természet kezéből, |
| Mint régen vad Tibur setét erdejéből, |
| Nagy fákat kivévén fagyos gyökeréből, |
| Tündér-kertet csinált Duna ligetéből; |
|
| Eltelik itt a szem, szív marad függőben, |
| Ezer tárgyat szemlél árnyékos erdőben, |
| Kik, mint a pillangók virágos mezőben, |
| Repdesnek, vagy fecskék kékes levegőben. |
|
| Ide siet Phryné, kiszáll szekeréből, |
| Fő-asszony, kitetszik kendőzött szinéből, |
| Szemtelen bujaság csillámlik szeméből, |
| Mit kíván, itélhetd lankadt lépéséből. |
|
| Ültetett útaknak híves árnyékában |
| Sétál egy ideig község csoportjában, |
| Végre szűk ösvénykén esmért barlangjában |
| Eltűnvén, odadűl Leander karjában. |
|
| Hagyjuk ott és menjünk titkos ösvényekre, |
| Hol Cupidó lest áll ártatlan szívekre, |
| Elsőbb arany-béklyót ver ifjú kezekre, |
| S végre kínos láncot vet szegény fejekre. |
|
| Üljünk egy szegletbe zöld borostyán mellé, |
| Nézzük, hogy sietnek szűzek e tőr felé, |
| Hogy viszi dajkája, ki Phillist nevelé, |
| Most már kerítője, s vesztegeti elé. |
|
| Ámor mirtusz alatt egy rút vén banyával, |
| Hogy lappang meghódult ifiak hadával, |
| Hogy lődöz szívekre kegyetlen nyilával, |
| S hogy veszteget mindent hívság fulánkjával. |
|
| Ülj le, de ne keresd itt Cátót, Senecát, |
| Ne kívánd te látni itt szűz Lucrétiát, |
| Keresd csak Lucullust, köszöntsd Aspásiát, |
| Kik szokták jelentni birodalmok fogytát. |
|
| Így dőlt Corinth, Athén, Róma nagyságával, |
| Így küszködik Párizs hívság kórságával, |
| Így vész híres London nagy gazdagságával, |
| Így enyészik Bécs is Szent István-tornyával. |
|
| Pozsony nevekedik, Buda roppant lészen, |
| Belgrád, még úgy lehet, király-széket vészen, |
| De ha egyszer oda bús kincs fészket tészen, |
| Ott is lesz romlottság, kit rabság vár készen. |
|
| Ilyen fő-végzése Alfa s Omegának, |
| Ki tudja titkait természet Urának, |
| Újszülöttek, s holtak, ó! bár szólhatnának, |
| Egyaránt adóznak örök hatalmának. |
|
| Elég ha születtem, hogy már meghalhassak, |
| Elég hogy meghaljak, hogy feltámadhassak, |
| Életről-halálra így vándorolhassak, |
| S nagy Teremtőm tagja mindég maradhassak. |
|
| Szűnjetek halandók, hitek szerzésében, |
| Szűnjetek titkoknak mély keresésében, |
| Nyugodjatok inkább természet ölében, |
| Mert bár éltek s haltok, ő tart kebelében. |
|
| A fa, ki most dőlt le, gyenge csemetével, |
| Mely nemrég kele ki vékony tetejével, |
| A túzok, kit sólyom hasíta melljével, |
| A víg fülemüle epedt gerlicével; |
|
| A cethal, ki döglött habok mélységében, |
| A pisztráng, mely úszik sebes Inn vizében, |
| A bárány, kit juhász melegít ölében, |
| Oroszlány, kit vadász elejtett tőrében; |
|
| Vad-kecske, ki szökdös magas kősziklákon, |
| A béka, mely megfúlt száradt pocsolyákon, |
| A bika, ki bömböl zanócos pusztákon, |
| Kis légy, ki megfagyott sepretlen rámákon; |
|
| Király, ki most sírban szállott trónusából, |
| Koldús, ki kenyérért kiált furuglyából, |
| Kis csecsemő, ki sír szoros pólyájából, |
| Agg, ki földbe vágyik kínos nyoszolyából; |
|
| Törpe gunyhó, melyet szegény most építe, |
| Erős vár, kit Vauban bástyákkal keríte, |
| Oltárok, zsámolyok, kit kincs fényesíte, |
| Egyszóval, valamit természet készíte: |
|
| Egyaránt változik formából formában, |
| Van e föld, levegő, víz, s tűz hatalmában, |
| Kinek élet lakik örök csatájában, |
| De nincsen semmiség ezek munkájában. |
|
| Semmiség! tűnjél el érthetetlen voltoddal, |
| Bölcs előtt nem találsz helyet hatalmaddal, |
| Plátó rég elűzött üres árnyékoddal, |
| Nincs helyed seholt is ijesztő álmoddal. |
|
| Bár majd midőn egyszer fagylalt tetemeim |
| Hideg földbe szállnak érzékenységeim, |
| Nem élek köztetek; de minden részeim |
| E világban lesznek, hol vagynak eleim. |
|
| Akkor kigőzölvén vékony párácskában, |
| Jutván láthatatlan testek csoportjában, |
| Megyek esméretlen világok számában, |
| Nem lankadok, csak itt, földünk határában. |
|
| Akkor e sárdarab, melyet kedveltetek, |
| Nem lészen, Barátim! eképpen köztetek, |
| Hanem sok formában repdesvén veletek, |
| Füven, fán, virágon lészen előttetek. |
|
| Így mikor egy porszem, ki szelek szárnyain |
| Messze ragadtatott tengerek partjain, |
| S fagyos fellegek közt éjszak havasain, |
| Végre leszáll, s nyugszik Hybla virágain; |
|
| Így támad hívságos váras omlásából |
| Kis gunyhó, kit gazda font gyenge fűzfából, |
| Így lészen Orczynak örsi lakásából |
| Szép templom, mely épült Múzsák malasztjából; |
|
| Így múlik el Phryné bujaság kertjével, |
| Halálos cupressus gyászos seregével, |
| Bénövi vad fáknak sűrű gyökerével, |
| Így hanyatlik Bécs is veszett erkölcsével. |
|
| Így – De már elhagyom hosszas verseimet, |
| Szabad szókban küldöm többi rendeimet… |
|
|
