| Éjtszaki szeleknek süvöltő zúgása, |
| Halovány erdőknek levele hullása |
| Jelentik, hogy nincs már ősznek maradása, |
| És hogy télre hajlik esztendő forgása. |
|
| Hideg ködök ülnek bércek tetejére, |
| Hó-harmatok szállnak rétek zöldségére, |
| Pán siet telelő barlang fenekére |
| S sziklás tanyájának nyugovó helyére. |
|
| Nyögő Driádesek bújdosva lézengnek, |
| Tiszta patakokat mindenütt keresnek, |
| De múlató helyet sehol sem lelhetnek, |
| Ők is majd menedék-helyekben rejteznek. |
|
| Az ősz búcsút vévén szőlő-hegyeinkről, |
| Utolsó koszorút von még kertjeinkről, |
| S nem lévén mit gyüjtsön meddő mezeinkről, |
| Könnyes szemmel indul puszta völgyeinkről. |
|
| A tél pedig ülvén jeges fellegekre, |
| Elébb birodalmát terjeszti hegyekre, |
| Onnét fagyot küldvén lapályos térekre, |
| Halált látszik hozni egész természetre. |
|
| E változás képe rövid életünknek, |
| Melyben, végét érvén hanyatló őszünknek, |
| Hó fedi tetejét fonnyadott fejünknek, |
| S meghűl minden része aggott tetemünknek. |
|
| Alig emlékezünk tavasz rózsáiról |
| S múlt nyáron aratott mezők kalásziról, |
| Csak álmodunk éltünk legszebb napjairól, |
| Midőn csókot szedtünk Chlóris ajakirúl. |
|
| De mely kínos árnyék bágyasztja lelkemet? |
| Múlt idő s jövendők fárasztják elmémet, |
| Mert ha megvizsgálom valóban szívemet, |
| Csak a jelen-való tészi életemet. |
|
|
