| Akit ártatlanul az irígy kevélység |
| Vetett kisded sorsra, kibe nincs dicsőség, |
| Ki második ízen nem tudod atyádat |
| S munkáddal szolgálod hazád s királyodat. |
|
| Sok hasznos polgárból álló díszes község! |
| Kit becsül bölcs, megvét udvari nemesség, |
| Ó szegény paraszt nép! múljon bosszúságod, |
| Hallgasd, megmutatom a te méltóságod. |
|
| Mások hízelkednek a fényes nagyoknak: |
| Én tenéked írok, megvetett csoportnak. |
| Mikor te megnézed urak fényességét |
| És hozzájuk veted magad szennyességét: |
|
| Irígy mord kedvedből szerencsét átkozod. |
| Nem tudod, nyomorult saját boldogságod: |
| Te vagy, országoknak ki súlyát viseled, |
| Bőség s dicsőségét egyedül te hinted. |
|
| Akár a szerencsés király uralkodjon, |
| S igaz törvény által népet kormányozzon, |
| Akár pedig község régi szabadságból |
| Nem szenved hatalmast s kiment jobbágyságból. |
|
| Akár erőszakos nyertes fegyverével |
| Székét támasztotta kiontott sok vérrel |
| És maga magának adott oly hatalmat, |
| Hogy törvényt megvetvén bírjon sokadalmat: |
|
| Te karod, te munkád tartja mindezeket |
| Te adsz királyoknak erőt és népeket: |
| Sok száz fejedelem sok nemes országnak |
| Mit adott egyebet, vasat a lábának. |
|
| Nagy háborúk által földet pusztítottak, |
| Melyet te kezeid plántáltak, arattak: |
| Akárki mondja bár: aljas a mesterség, |
| Nem hiszem, sőt tartom, tied az emberség. |
|
| Te kapád; te ásód, te baltád, gereblyéd |
| Lemez vasad, villád, ostorod és ekéd |
| Szebben fénylik nálam mint arany bárányka, |
| Arany kulcs, csillagok, korona s pántlika. |
|
| Melyeket szerencse elhány trónus körül, |
| Kinek csak balgatag, de okos nem örül, |
| A te mesterséged első a világban, |
| Eredete vagyon a Paradicsomban. |
|
| Hát ha a mezőről kit kezed munkája |
| Megrakott kévékkel s fénylik az adója, |
| Néked hízelkedni bémegyek városra, |
| És szememet vetem csinos utcájára; |
|
| Nézek felhőt érő házakat, tornyokat, |
| Benne élő, mozgó, futosó urakat, |
| A sokféle színben öltözött papokat, |
| Műhelyeket, drága partékás boltokat: |
|
| A föld kevélykedik ezen lakosiban, |
| Fényességét pedig neveti titokban, |
| Itt minden mesterség vagyon virágjában, |
| Kincs a kincset szüli, vagy arany folytában. |
|
| Mert akár van olyan, kit csak a kevélység |
| Kigondolt, de hasznos az ilyen mesterség, |
| Akár pedig olyas, kit büszke embernek |
| Ezer móddal világ tett már szükségesnek: |
|
| Mindezen mesterek te általad élnek, |
| Nálad nélkül pedig városok éheznek, |
| A te kalapácsod zuhog vashámorban, |
| Te zörögsz, csikorogsz lisztelő malmokban. |
|
| Te simítod amaz erős bálványokat |
| Te fejed, te nyírod, a szelíd juhokat, |
| És ha gyolcs ing, selyem ruhában járhatunk, |
| Simább daróc, bársony leplet hordozhatunk, |
|
| Fonalát lányodnak orsóján pergették, |
| Te csire társodnak rokkájáról szedték. |
| Márvány kezed által jő isten házában, |
| Az arany általad fénylik palotában. |
|
| És a te csákányod vágja ezt mélységben, |
| Te mi hivságunkért olvadsz melegségben, |
| És nem elégedel jót hozni hazádra: |
| Terjeszted munkádat az egész világra. |
|
| Hidat versz tengeren, a kincset meghozod, |
| Kereskedés által mutatod jóvoltod, |
| Ha a fejedelem földet akar nyerni, |
| A te fiaidnak kell azért perelni. |
|
| A te csemetéid országok bástyája, |
| Te vagy a hanyatló trónusnak istápja; |
| Akár elbírt hazát tűztől kell menteni, |
| Akár hív fegyverrel erőt kell kiverni. |
|
| De kisded előttem a kevély uraság, |
| Kinek dicsősége a lusta puhaság, |
| Ki alszik henyélve szerencse keblében |
| Mint hasztalan here méhek közepében. |
|
| Utálom ilyenek veszett gyengeségét, |
| Csak semmiben tartom kölcsön nemességét, |
| Bátor fitogtassa aranyas galandját, |
| Kicsiny énelőttem, s elvesztette rangját. |
|
| Hamis bírák vagyunk, ha másképp ítélünk, |
| És nagyfülű szamárt nyergéről dicsérünk, |
| Becsület abban áll, közjónak szolgáljunk, |
| Magunknak, másoknak hasznára dolgozzunk. |
|
| Balgatagság téged, köznép! meggyalázni, |
| Te tudsz országodért mind élni, mind halni. |
| De még más jó vagyon, ki benned tündöklik, |
| Mely a nemességben ritkán találtatik: |
| Szelid ártatlanság tenálad megvagyon: |
| Vétkek uralkodnak csak a gazdagokon. |
|
| Gazdagoknak a kincs jóra akadálya, |
| Parasztnak jó erkölcs s igazság osztálya. |
| A királyok bírnak roppant országokkal: |
| A nagyok birkóznak sok méltóságokkal: |
| Te együgyű lévén, a fehért fehérnek |
| Mondod, embere vagy te igéretidnek. |
|
| Mint tetszik énnékem paraszt egyenesség, |
| Kit el nem csábított mostani veszettség! |
| Ennek daróc alatt a szíve tündöklik, |
| Hasonló a gyöngyhöz, ki sárban feneklik. |
| Sok te dicséreted jólelkű parasztság, |
| Nálad lakik, mulat még az ártatlanság, |
|
| A gyilkos kéz akar koronához nyúlni, |
| Felszentelt fejekről le kívánja húzni, |
| Vagy békés országot felháborítani, |
| És a törvényeket zúzni és zavarni: |
|
| Ily cselekedetbe te nem avatkozol, |
| Árulást, pártütést soha nem okozol, |
| S ha megtörtént, szélvész téged elragadott, |
| Akkor is uraknak hajója hordozott. |
|
| Sőt ha oroszlánok tigrissel ütköznek, |
| Ordítással hegyet és völgyet töltenek |
| Te munkás-hangyácska magad zsombikjában |
| Kuppaszkodol s élést hordasz garmadában. |
|
| Köszönöm az égnek e jótéteményét, |
| Hogy meg nem engedte sorsom veszedelmét: |
| Életemnek rendét oly sorsban ejtette, |
| Honnan az irígység alább nem vethette. |
|
| Mert kincs és gazdagság, s a többi fényesség, |
| Születéstől reánk terjedett édesség, |
| Szerencsés életnek kelepcét vethetnek, |
| De alacsony rendűk messze nem eshetnek. |
|
| Nem fényes palotán lakik a boldogság, |
| Arany kárpitok közt több a szomorúság. |
| Bár nézzünk ezüsttel megrakott táblákat, |
| Unalom rakja fel ide a tálakat. |
|
| Hat pompás ló húzza az arany szekeret, |
| De búskomor nagyúr ablakán tekinget. |
| Fényes ugyan neve, kit vett ősatyjától, |
| De ő messze perdült régi jó fajától. |
|
| S mi haszna, ha szíve nem hajlik emberhez? |
| Keze ki nem terjed a szűrös szegényhez? |
| Ámbár késérőknek nagy legyen serege, |
| Kicsiny az ilyenek belső tisztessége. |
|
| Bár mennyezet alatt dicsérve vezessék, |
| Térddel, főhajtással utcán köszöngessék, |
| Ily szines semmiből nem mérem azokat, |
| Tőlem nem préselnek ők áldozatokat. |
|
| Többször az ilyenek fényes nyomorultak, |
| Noha szemeinkre hályogot felhúztak, |
| Nézd, község, nagyoknak elbágyadt testeket, |
| Halálos beteghez hasonló színeket. |
|
| Alig hágtak által harminc esztendőket, |
| Máris támogatják reszkető térdeket. |
| A sok gyönyörűség fogyasztja élteket, |
| Idején és korán töltnek temetőket. |
|
| Mert az irígységnek forr bennek epéje, |
| Bosszúállásokra törődik elméje, |
| Fáradván szüntelen terhelő munkával |
| Gyulladnak vágyódás epesztő lángjával. |
|
| És a bársony alatt szív dobogásával |
| Fedik haragjokat s közlik barátjával: |
| Te pedig, jó közrend, ment vagy mindezektől, |
| Nem félsz, nem is rettegsz komoly betegségtől. |
|
| Mert munkás fáradság erőt ad tagoknak |
| Nem tartozol hinni hazug doktoroknak: |
| Te zöld gyepen nyugszol, nyújtózol kedvesen, |
| Az úr bársony párnán virrad keservesen. |
|
| Láttam én sok nagyot annyira botlani, |
| A szent szokásokat akarván bontani, |
| Szívekből kivettek legszentebb neveket, |
| Nevezni nem mertek fiakat, férjeket: |
|
| Te pedig egyenlő a régi atyákhoz |
| Fiadat bocsátván szomszéd leányához. |
| Nem félted, nyúlhasson másnak falatjához, |
| Ki halála után just kérjen osztályhoz. |
|
| Hány szegény üresen megy el urak mellett, |
| Kit a te házadban vár jó meleg szeglet? |
| Kinek ha nem lehet segíteni sorsát, |
| Zokogod szívedből romlott állapotját. |
|
| Igaz, nem oly színes, nem csinos te módod |
| Életben, beszédben s a te forgódásod |
| Nem oly formás, mint a mostani grófoknak, |
| Srófon járó mozgó cifrázott báróknak: |
|
| Kik szavakat szokták kettősen ejteni, |
| Káros hazugsággal a valót rejteni, |
| És hogy a barátot külsővel csalhassák, |
| Az álarcát szemek s nyelvekre felhúzzák. |
|
| Valamint együgyű vagy te ruházatban, |
| Olyan vagy, és még jobb, beszédben, szavadban, |
| Tiszta és ártatlan is életed, |
| Nincs rosszal keverve te gyönyörűséged. |
|
| Szurkos fiacskádnak hamis mosolygása, |
| Szeretett társodnak cuppant csókolása, |
| Szép idő, friss szellő, madarak szólása |
| Végzik örömödet, s egy tál zsíros kása. |
|
| Ha az innep eljött, fűzfa furuglyával, |
| Beelégszel danolsz vígan a dudával, |
| És jó szomszédoknak leülvén padjára, |
| Mosolyogva nézel ifiak táncára. |
|
| Végre közelítvén életed végnapja, |
| Bánat nélkül látod, hogy eljött órája; |
| Törődött test vígan száll koporsójában, |
| Lelked emelkedik isten országában: |
| Úgy van, te a halált nagy szívvel nézheted, |
| Merthogy a kisbíró nem gyötri lelkedet. |
|
| Szabadabb költözöl ez árnyékvilágból, |
| Mint nagy úr, ki mézet ivott poharából, |
| Azonban mint néked, császárnak, királynak, |
| Ki kell menni egyszer minden halandónak |
|
| Még nagy különbség is vagyon elválásban |
| Könnyebben szál paraszt mint király a sírban. |
| Tudod-e, hogy napnak, időnek folytával, |
| Porod öszvevegyül uradnak porával. |
|
| S e hosszas álomban mit használ, ki voltál? |
| Kapa volt, kard, király-pálca mit forgattál? |
| Nem kérdik jövendők: s csákót koronával |
| Összehúznak, csuklyát vitéz sisakjával. |
|
| Köznép, ne szidolmazd többé a szerencsét; |
| Nem néked osztotta nehezebb bilincsét. |
| Becsüld életedet, ne félj a haláltól, |
| Ez a part, hová kell jutni a világból. |
|
| Boldog a te sorsod, nagy a dicsőséged, |
| Megmarad, örökös lesz te fényességed. |
| Mert minthogy a virtus adja a nagyságot |
| A hibák, a vétkek az alacsonyságot. |
| A szelíd s jó ember király lesz igazán |
| Így emeltetik fel a füstös kacagány. |
|
|
