| Ki vagyok? mi vagyok? merrül s mibül jöttem? |
| Hol voltam? s hogy esett hogy világra lettem? |
| Érzek, gondolkodom, küszködöm, fáradok, |
| S lélek, melynek útján szüntelenül halok. |
| Létemet táplálván testemet emésztem, |
| Élni törekedem, s életemet vesztem. |
| Gyötrelmek közt vigad szivem a veremben, |
| Fájdalommal öröm így laknak szivemben. |
| Halandó sorsomat ekként ha szemlélem |
| Benne szabadságom rabságával lelem. |
| Hányszor kell érezni változásaimat? |
| S hogy kerülhettem el hányattatásimat? |
|
| | A történeteknek veszélyes tengerén; |
| Egy kis tűz vezérel, hogy futhassak térjén; |
| Ennek világánál sok oly kőszálakat |
| Kerülök, hol mások lelték halálokat. |
| Nézek, gondolkodom, bújdosok, remélek, |
| Járok, ülök, mozgok, s nem tudom hogy élek. |
| Testemben hánykódik, valamely valóság; |
| Lélek, elme, tűz, ész, milyen világosság! |
| Nem tudom érteni; formája sem színe |
| Nincsen, melybe létem valamit meghinne. |
| De mégis jól érzem küszködő munkáit, |
| Nem győzvén csudálni kiterjedt csatáit; |
| Örökös élettel biztatgat létembe |
| Ámbár raboskodik fájdalmas testembe. |
|
| | Így az Ég, föld között szüntelen hánykodva |
| Nyögök, s majd nevetek élvén sóhajtozva. |
| Felettem kékellik az Égnek térsége, |
| Reng alattam gyakran e földnek mélysége, |
| Örökkévalóság kiáltja lelkemet, |
| De halál árnyéka fedezi testemet. |
| Érzékenységimnek rabságában vagyok |
| S mindenkor ezeknek kezek közt maradok. |
| Minden semmivé lész, látom e világban, |
| S elmúlok magam is, jól érzem, vóltomban. |
| Csak az Isten maga örökös igazság |
| Többi mind senyvedés, árnyék s múlandóság. |
|
|
