25. KÉZDISZENTLÉLEK

FEJEZETEK

VÁRKÁPOLNA

1251-ben Catrum Zenth Lélekh (SZOKL. I. 8.) néven írják az oklevelek. 1271-ben Castellanus castri Zenth Lélek in terra Siculorum (SZOKL. I. 17.), 1332-ben de Sancte Spiritu (Beke: Az erd. egyházmegye. 126.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) említik.

Templomáról az első híradás a pápai tizedjegyzékből ismeretes, mely szerint 1332-ben papja, Pál 19 régi banálist fizet, 1334-ben pedig 9 régi banálist. (Beke: i.h.)

A XIV. század elején tehát már áll a plébániatemplom, és valószínűleg jóval előbb is.

A királyi várról ugyanis bizonyos, hogy tatárjárás előtti, mert 1251-ben IV. Béla elrendeli, hogy a tatárok által lerombolt várat (Castrum nostrum Regale Zenth Lélek in confinis terrae Siculorum partium nostrarum Ultrasylvanorum positum), melyet a régi időkben építettek, újjáépítsék. Ebből következik, hogy már a tatárjárás előtt, legkésőbb a XII. században itt templom volt. Átélte-e a tatárjárás pusztításait, nem lehet tudni, de bizonyos, hogy az 1330-as években a plébániatemplom már újra áll. Románkori volt.

A mai templom építését vagy a régi felújítását a hagyomány 1401-re teszi. Ebben Apor Kata bőkezű támogatása segített, aki Alexandru cel Bun felesége volt. Ezt a hajó északi oldalán ma is látható moldvai címer (ökörfej) is megerősíti. A templom stílusa is erre vall: a csúcsíves ablakok, részben berakva fallal, a csúcsíves sekrestyeajtó, a kőből szépen faragott és az egyenes záródás felett csúcsívben összefutó szentségfülke, mely díszes keresztben végződik. A gótikus boltozatot a XVIII. században barokk boltozattal váltják le. (Székelyföldi vártemplomok)

Szentélye poligon záródású. Hajóját belül nagyon átalakították, de megmaradt régi formájában a déli és nyugati ajtókeret és 4 nyolcszögpillér. A 12 külső támpillér egyikén emberfej dombormű látszik. A moldvai címernek ítélt ökörfejről nem egyöntetű a vélemény. Köpeczi S. József szerint az ökörfej mellől hiányzanak a moldvai címerre jellemző többi jelek: pajzs, nap, hold, csillagok. Szerinte Lukács evangélista jelképe akar lenni, így a másik pilléren látható emberfő Máté evangélista. (Az Oltár. II. 160.)

A templom építésének dátumát a déli falon is megörökítették: Erectum 1401, Reaedificatum 1622. (Az Oltár. II. 160.; Entz G. in: Erdélyi Múzeum. 1943. 222, 224.; Bíró: Erdély művészete. 61.; Orbán: Székelyföld. III. 109.)

A templom érdekessége, hogy a szentély eltér balra a hajó vonalától, jelezve a középkori áhítat kifejezéseként a keresztrefeszített Krisztus féloldalra hajolását. (Az Oltár. II. 159.)

Régi emlékei közé tartoznak a finom faragású szárnyasoltárok, melyek közül az egyik mellékoltárt eltávolították, részei elkallódtak. (Az Oltár. II. 159–160.)

A sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum egy innen származó, a XVI. század első negyedében készült miseruhát őriz, hímzett magyar kereszttel, mely alatt Mária, Szent János és két angyal áll. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 342.)

A templomot terjedelmes várfal veszi körül (mely egykor magas volt), négy köridomú bástyával és egy kapuvéddel.

A torony későbbi (állítólag XVIII. századi), a Kálnoki család építtette. (Schematismus. 1882. 109.)

A kereszténység felvétele óta a falu tiszta katolikus, és az maradt mind a mai napig.

Katolikus templom

VÁRKÁPOLNA

A várban a tatárjárás előtt, a középkori vallásosság alapján, biztosan volt várkápolna. Erre enged következtetni, hogy a vár és a várkápolna pusztulása után két kápolnát is építenek.

Az egyik a Mikes Antal által emeltetett Szent Antal-kápolna, amely csak romként maradt fenn a múlt századig, a másik a ma is álló Szent István-kápolna, a Pérkő tetején. Ezt 1736-ban a Kálnoki család építtette, amit a Kálnoki címer jelez (átnyilazott vadkan K.S. betűkkel), derékon átszegzett szarvas L.E. betűkkel, az egyenes záródású portálé szemöldökkövén felirattal: „Non est mortale quod opt. Anno Domini 1686. Die 23 Mart.” (Az Oltár. II. 159.; Orbán: Székelyföld. III. 111.) A kapuja reneszánsz kori. (Bálint I.: Judeţul Covasna. 244.)

A vár 1584-ben már rom: „egyik hegyen oda fenn egy fényes vár is volt, akinek az tövében fenn áll most is”. (SZOKL. IV. 92.)