MONDÓKÁK


FEJEZETEK

A Magyar Néprajzi Lexikonban a mondóka következő meghatározását olvashatjuk: „A gyermekek körében használatos, erősen ritmikus, dallamos hanglejtésű vagy sokszor énekelt versike” (Lajos 1980: 641). Borsai Ilona a népi gyermekmondókák fő jellegzetességeiként az alkalomhoz vagy szándékhoz kötődést, a sajátos funkciót, valamint a szöveg és a funkció konkrét vagy áttételes kapcsolatát említi. „Olyan komplex műfajjal állunk szemben – írja –, amelyben a kisgyermek életének vagy a természet jelenségeinek különböző alkalmaihoz kapcsolódó ritmikus szöveg egy bizonyos mozdulat vagy mozdulatsor kíséretében, ütempáros szerkezetből alakuló, gazdag formavilágú dallammotívumokkal, illetve deklamáló vagy dallamos hanglejtéssel hangzik fel” (Borsai 1980: 575).

{5-587.} SZÓRAKOZTATÓ, OKTATÓ, NEVELŐ, SZOKTATÓ MONDÓKÁK

E csoportba tartoznak az ún. dajkarímek, tehát azok a mondókák, amelyeket a felnőttek alkottak a gyermekek számára. A szövegek a mindenkori funkcióhoz igazodnak s emellett a gyermekek korához és fejlettségéhez. Általában a rövidség jellemzi őket, kivéve egyik-másik hosszabb ujjkiszámoló-tenyércsiklandozó mondókamesét.

E mondókák java része országosan ismert. Tematikailag többnyire egyszerűek. Gyermekbeszédből való vagy kedveskedő szavakkal színesítik ezeket a mondókákat. Gyakran álpárbeszédesek, vagyis a kérdező és a válaszoló egyaránt a gyermeket szórakoztató felnőtt vagy idősebb testvér. A mondókák szórakoztatva, játék közben oktatják, nevelik, szoktatják a kisgyermekeket. Céljuk a mozgás és értelmi fejlődés elősegítése, egyben az érzelmi kapcsolatok elmélyítése.

A szórakoztató mondókákat többnyire a kisgyerek simogatása, csiklandozása, kezének csipkedése vagy homlokának, orrának, fülének érintése kíséri. Például:

     cirógató, simogató:     Ciróka-maróka,
     Hol voltál? Malomkába.
     Mit hoztál? Kalácskát!
     Hová tetted? A póckára.
     Ki ette meg? Pap macskája.
     Kac-kac-kac-kac…
     (Andód; Kósa 1979: 43)
tenyércsiklandozó:     Kerekecske, dombocska,
     Erre szalad a nyulacska,
     Itt fogja meg a macska!
     (Vitnyéd, Győr-Sopron m.; Borsai–Kovács 1975: 23)
kézfejcsipkedő:     Csip-csip csóka,
     Vakvarjúcska
     Kéreti a szekerét,
     Nem adhatom oda,
     Tyúkok ülnek rajta,
     Hess, pipi, fára,
     Ángyom ablakára!
     (Galántai járás; Gágyor 1978: 17)
homlok-összekoccantó:     Bú, bika, cseri bika,
     Adjál szalmát, adjál szénát,
     Nem adok,
     Türi, türi, nem adok!
     (Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár m.; Borsai–Kovács 1975: 41)
orr-összedörzsölő:     Enyém pisze,
     Tied pisze,
     Nosza pisze,
     Vesszünk össze.
     (Püspökladány, Hajdú-Bihar m.; Borsai–Kovács 1975: 42)

{5-588.} A szórakoztató mondókák közé tartoznak a lábon, nyakban lovagoltatók, hintáztatók. Például:

     lábon lovagoltató:     Hóc-hóc, katona, ketten üjjünk a lúra!
     Szénát, zabot a lúnak, abrakot a csikónak!
     (Szürnyeg; Kósa 1979: 46)
nyakban lovagoltató:     Hátamon a zsákom,
     Benne van a rákom,
     Édes kicsi rákom,
     Ki ne vágd a zsákom,
     Mert kihull a mákom.
     (Szecseleváros, Brassó m.; Borsai–Kovács 1975: 53)
hintáztató:     Hinta palinta,
     Szépen szóló pacsírta,
     Lökd meg, pajtás a hintát,
     Érjem el a pacsírtát!
     (Pered; Gágyor 1982: 111)

A mondókák többsége a mozgásfejlődést szolgálja, az állás, ülés, járás stb. elsajátítását és gyakoroltatását. Közismertek az „Áll a baba áll, mint a gyertyaszál!” állítgatók, a „Jár a baba jár, mint egy kismadár!” jártatók, a „Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk” sétáltatók, s végezetül a táncoltatók: „Tánci, tánci kisbaba”.

Mondóka kísérheti a gyermekkel kapcsolatos különböző tevékenységeket, így az etetést, mosdatást is. Például:

     etető:     Ádám, Éva, túróscsusza,
     Izsák fia, Ábrahám,
     Vastag répa, édes szilva,
     Kapd be! Hamm!
     (Tornyos; Matijevics 1976: 175)

A kisgyermekek szellemi fejlődését, beszédkészségét, ritmusérzékét a mondókák is elősegítik. Vannak olyan mondókák, amelyek kifejezetten ezt a célt szolgálják, pl. a gyorsmondókák, nyelvtörők. Közismertek a „Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó!”, „Sárga bögre, görbe bögre!”, „Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál!” stb. Ezek a mondókák már átvezetnek a gyermekek között élő, gyermekek által hagyományozott vagy alkotott típusokhoz.

A felnőttek által alkotott ún. dajkarímek a gyermek mozgás-, szellemi fejlődését szolgálják s ugyanakkor szórakoztatását. A gyakran nem népi eredetűnek tűnő mondókák mellett a népi hiedelemvilág történeti rétegeire utalnak a gyermekijesztők és a gyógyító mondókák. Például:

     gyermekijesztő:     Elvisz a mumus!

{5-589.} Országosan elterjedt, de a Duna mentén ehelyett „bubus”-sal, Erdélyben „mamós”-sal, „böbös”-sel ijesztgetnek stb. (Hoppál 1969a).

A gyermekijesztők különböző alakjainak nevével kapcsolatban még nem zárultak le a vizsgálatok. Eredetük nem tisztázott sem nyelvészetileg, sem a népi hitvilággal kapcsolatosan.

     gyógyító:     Áj, báj, kecskeháj,
     Jól megkenjük,
     Maj’ nem fáj!
     (Sümegcsehi, Veszprém m.; Borsai–Kovács 1975: 59)

Ez a mondóka eredetileg ráolvasás volt, egyes vidékeken még ma is használatos kelések, daganatok gyógyítására.

A felnőttek által létrehozott költői alkotásoknál végezetül röviden szólnunk kell a gyerekek szórakoztatására, okulására szolgáló mondókamesékről. Kapcsolódhatnak höcögtetéshez, lovagoltatáshoz, ujjkiolvasóhoz is, sőt továbbélnek a kisgyermekek között kiolvasóként, hintáztatóként (Kovács Á. 1980c).

     mondókamese:     Volt egyszer egy ember,
     Szakálla volt kender,
     Cserefa csizmája,
     Bikkfa harisnyája.
     Felmászott a fára,
     Leesett a sárba.
     Kilenc kutya húzta,
     A tizedik nyúzta.
     Sári néni siratta,
     Medve bácsi kacagta.
     (Esztelnek; Gazda K. 1980: 178)

A TERMÉSZETI ÉS TÁRSADALMI KÖRNYEZETTEL VALÓ KAPCSOLATOT TÜKRÖZŐ MONDÓKÁK

Idesorolhatjuk mindazokat az egyszemélyes vagy társas mondókákat, melyek a gyermekek eligazodását segítik a társadalmi és természeti környezetben, a társas érintkezésben. Elősegítik a megismerést, gyakran szabályozzák, de le is egyszerűsítik.

A természettel kapcsolatos mondókák között találjuk azokat, amelyekben a kutatás ősi hitvilág, varázsló szertartások nyomait véli felfedezni. Országszerte ismertek pl. a naphívogatók és esőkérők.

     naphívogató:     Süss fel, Nap,
     Kedves . Nap!
     Kertek alatt a pulykáim
     Megfagynak.
     {5-590.} Süss fel, Nap,
     Fényes Nap!
     Kertek alatt a libáim
     Megfagynak.
     Terítsd rájuk köpönyeged,
     Adjál nekik jó meleget!
     Süss fel, Nap,
     Kedves Nap!

„A gyermekek az égre nézve a kezüket felemelik, és úgy mondják a szöveget” (Gunaras; Matijevics 1976: 171, 275).

     esőkérő:     Ess, eső, ess!
     Hónap délig ess!
     Búza bokrosodjon,
     Zab szaporodjon!
     Az én hajam olyan legyen,
     Mint a csikó farka,
     Még annál is hosszabb,
     Mint a Tisza hossza!
     Még annál is hosszabb,
     Mint a Duna hossza!
     Még annál is hosszabb,
     Mint a tenger hossza!
     (Csongrád, Csongrád m.; Ortutay–Katona 1975: I. 92)

A természettel kapcsolatos mondókák legtöbbje az állatvilágra vonatkozik. Utánozzák a hangjukat, gyakran emberi értelmet tulajdonítva nekik. A vadon élő állatok közül a cinege, fecske, pacsirta, rigó, varjú, béka hangját utánzó mondókák kedveltek. Például:

     cinegehang-utánzó:     Friss idő, friss idő, friss idő!
     (Apáca, Brassó m.; Borsai–Kovács 1975: 66)
     Kis cipőt, kis cipőt, kis cipőt, kis cipőt!
     (Vitnyéd, Győr-Sopron m.; Borsai–Kovács 1975: 67)
     sárgarigóhang-utánzó:     Mienk a dió,
     Mienk a dió,
     Jaj, de jó!
     (Piros; Matijevics 1976: 19)
varjúhang-utánzó:     Kár, kár, Varga Pál,
     Nem kapál, nem kapál,
     Csak a lányok után jár.
     (Piros; Matijevics 1976: 25)
{5-591.} békahang-utánzó:     Béka, béka, brek, brek, brek,
     Vasvellával kergetlek!
     (Vitnyéd, Győr-Sopron m.; Borsai–Kovács 1975: 78)

A házi állatok közül elsősorban a tyúk, kacsa, kutya, macska hangját utánozzák. Például:

     tyúk hangja:     Kot-kot-kot-kot-kotkodács,
     Minden napra egy tojás.
     (Érsekújvár; Kósa 1979: 52)
kacsahang-utánzó:      Hány zsák árpát?
     Hány zsák árpát?
     Csak hatot, csak hatot, csak hatot!
     (Szegilong, Borsod-Abaúj-Zemplén m.; Borsai–Kovács 1975: 107)

A hangutánzók mellett igen sok az állathívogató és – köszöntő vagy éppenséggel – bosszantó mondóka.

Az állatköszöntő mondókák közül pl. a fecskeköszöntő egyben mozdulatokkal kísért szépségvarázsló, mágikus mondóka is.

     fecskeköszöntő:     Fecskét látok,
     Szeplőt hányok,
     Selymet gombolyítok.
     Fecskét látok,
     Szeplőt hányok,
     Kémény alatt mosdok.
     (Piros; Matijevics 1976: 133)
gólyaköszöntő:     Gólya, gólya, gilice,
     Mitől véres a lábad?
     Török gyerek megdobta,
     Magyar gyerek gyógyítja,
     Síppal, dobbal,
     Nádi hegedűvel.
     Csicsígatja, babusgatja,
     Tóba, tóba mártogatja.
     (Vághosszúfalu; Gágyor 1982: 26)

A gólyaköszöntőben egyes kutatók szerint a samanisztikus gyógyítás emléke él (vö. Róheim 1925: 11–13). Országszerte ismertek és népszerűek a katicabogár-röptető és a csigacsalogató mondókák. A katicabogár-röptetők egyes típusai egyúttal a férjhezmenetelre is jósolnak (példánkban a katicabogarat Péterkének nevezik):

     {5-592.} katicabogár-röptető:     Péterke, Pátorka,
     Merre visznek férjhez?
     Gyulakeszi rétnek?
     (Badacsonytomaj, Veszprém m.; Borsai–Kovács 1975: 87)

Másik népszerű változata:

          Katalinka, Katalinka,
     Szállj el, szállj el,
     Jönnek a törökök,
     Sós kútba vetnek,
     Onnan is kivesznek,
     Kerék alá tesznek,
     Onnan is kivesznek,
     Ihol jönnek a törökök,
     Mindjárt agyonlőnek.
     (Margitta; Faragó–Fábián 1982: 158)
csigacsalogató:     Csiga-biga, gyere ki,
     Ég a házad ideki!
     Kerek tóba teszlek,
     Onnan ki se veszlek,
     Hosszú pókok megkergetnek,
     Vén hollók megesznek.
     (Taksony; Gágyor 1982: 25)

Az állatokkal kapcsolatos költészet jellegzetes darabjai az állatcsúfoló és -bosszantó mondókák. Például:

     héjariasztó:     Héja, héja, lakatos,
     Látom, lábad ripacsos.
     Addig libát nem adok,
     Míg a lábad ripacsos.
     Csörlőre, csattogóra,
     Ángyomasszony ablakára!
     (Heves; Ortutay-Katona 1975: I. 97)
pulykabosszantó:      Szebb a páva,
     Mint a pulyka,
     Mérges pulyka,
     Fel vagy fújva
     Lub, lub, lub!
     (Túristvándi, Szabolcs-Szatmár m.; Borsai–Kovács 1975: 109)

A növényekkel kapcsolatos mondókák közül jellegzetesek és közismertek a sípkészítő versek. A sípot, ha nem szólalna meg, hasonlóan ijesztgetik, mint a katicabogarat vagy a gólyát.

     {5-593.} sípkészítő:     Szólj, síp, szólj,
     Forró vízbe teszlek,
     Onnan is kiveszlek,
     Kerék alá teszlek,
     Onnan is kiveszlek,
     Szólj, síp, szólj!
     (Kürt; Kósa 1979: 55)

A gyermekkorban a csúfolók, gúnyolók a bizonyos fokú gátlástalanság, szókimondás következtében a gyermekkor költészetének egyik jellegzetes vonását jelentik. A társadalmi környezettel való ismerkedés, különösen az ember- és foglalkozástípusokkal, a csúfolókon keresztül történt. A csúfolók, gúnyolók még a legújabb gyűjteményekben is külön fejezetben szerepelnek, s így nem lehet szétválasztani, hogy közülük mi tartozik a felnőtt-, s mi a gyermekfolklór körébe. A nemzetiség-, nép-, mesterség-, foglalkozáscsúfolók kifigurázzák például a nyelvi idegenséget, mint az alábbi cigánycsúfoló, vagy az előítéletek táplálta tulajdonságokat, életmódot, mint a következő nemzetiségcsúfoló, vagy a közösségi ítéletet megfogalmazó, esetleg csupán bosszantani akaró foglalkozáscsúfolók.

     cigánycsúfoló:      Cigány moré,
     Vaskanduré,
     Duré, duré,
     Papanduré!
     (Naszvad; Bakos 1953: 42)
tótcsúfoló:     Tót nyomod az ajtót
     Ha nem az ajtót,
     A szalma szakajtót.
     (Andód; Bakos 1953: 44)
csendőrcsúfoló:     Kakastolla nem bokréta,
     Bolond ember, aki hordja.
     (Érsekújvár; Bakos 1953: 44)
suszterinas-csúfoló:     Suszterinas,
     Korog a has!
     (Érsekújvár; Bakos 1953: 45)
csizmadiabosszantó:     Egy szem szilva, két szem szilva
     Málészáju csizmadia!
     (Andód; Bakos 1953: 44)
katonacsúfoló:     Katona bácsi, hopp, hopp, hopp.
     Adjon nékem cibakot.
     Mert ha nem ad cibakot,
     Kitöröm az ablakot.
     (Tallós; Gágyor 1982: 68)

{5-594.} Falucsúfolók, utcacsúfolók is éltek a gyermekek körében, sőt valláscsúfolók is. Különösen éles szemmel figyelik egymás külső és belső tulajdonságait. Csúfolók:

     sántára:     Sánta bic,
     Törjön ki a másik is!
     (Zsigárd; Bakos 1953: 43)
piszére:     Három pisze mög egy vak.
     Bárcsak vóna öt vagy hat!
     Hídd ki, pisze, a vakot,
     Hogy nézze mög a napot!
     (Szeged-Alsóváros, Csongrád m.; Ortutay–Katona 1975: I. 89)
fogatlanra:     Fogatlan bába,
     Bújj a fáskamrába!
     (Esztelnek; Gazda K. 1980: 199)
kopaszra:     Kopasz csirke, vadliba
     Holnap megy a lagziba.
     (Erdőgyarak; Faragó-Fábián 1982: 337)
árulkodóra:     Árúkodó Júdás,
     Köll-e piros tojás?
     (Csongrád, Csongrád m.; Ortutay–Katona 1975: I. 85)
haragosra:     Mirges pulyka mirgibe
     beletojt az ingibe.
     (Debrecen–Nyulas, Hajdú m.; MNT I. 12. sz.)
nyafogóra:     Rivó, putyogó,
     Egész napon lotyogó,
     Rívó, síró,
     Sohasem lesz biró!
     (Andód; Bakos 1953: 45)

Különböző szituációkban a mondóka segít, például a cserénél, haragnál:

     csere:     Cserebere vásár,
     Többet vissza nem jár.
     (Esztelnek; Gazda K. 1980: 194)
     Cserebere, fogadom:
     Többet vissza nem adom.
     Míg élek, enyim lesz,
     Hóttom után tied lesz!
     (Csongrád, Csongrád m.; Ortutay–Katona 1975: I. 85)
{5-595.} harag:     Örök harag,
     Csutadarab,
     Míg a kutya
     Meg nem harap!
     (Orosháza, Békés m.; Ortutay–Katona 1975: I. 85)

Óriási változatosságúak a névrecsúfolók, melyek gyakran igen durvák lehetnek.

     névrecsúfolók:     Lackó, packó
     Pipadohány zacskó,
     Rágyujtott a pipára,
     Leégett a szakálla.
     (Mátyusföld; Bakos 1953: 39)
     Jóska, tojóska,
     tojjál eggyet a padra, …
     (Debrecen–Nyulas, Hajdú m.; MNT I. 9. sz.)
     Anna, Panna,
     Lyukas kanna!
     Piroska,
     Szája mindig zsíroska!
     (Esztelnek; Gazda K. 1980: 205, 207)

Jellegzetes mondókatípusok ma is az iskolai élettel kapcsolatos mondókák, pl. az iskolai csúfolók.

MONDÓKÁK A GYERMEKJÁTÉKOKBAN

A gyermekjátékok nagy többségéhez mondókák kapcsolódnak, így pl. a játékba híváskor, kiszámoláskor vagy akár játék közben is van alkalom biztató, gúnyos mondókákra.

Különösen érdekesek és a kutatás számára is számos meglepetést tartogatnak a kiszámolók, más néven kiolvasók. Voigt Vilmos meghatározása szerint „A kiolvasó (vagy kiszámoló) folklór műfaj, gyermekjátékaink gyakori kezdete. Szavanként vagy szótagonként mondott mondóka, amelynek a végén az utolsó nyelvi egységgel jelölik a játék valamelyik kitüntetett szereplőjét (fogó, hunyó stb.)” (Voigt 1975: 169). A kiszámolók értelmetlennek tartott részeit szándékos nyelvi rejtvényeknek („fonórejtvény”) tartja, melyek párhuzamait a nemzetközi anyagban is megtalálhatjuk.

A kiolvasók terjedelmükben, tartalmukban is igen változatosak. Például:

     kiszámolók:     Itt ültettem egy szem borsót,
     Itt kelt ki,
     Te meg, pajtás, eredj ki!
     (Kishegyes; Matijevics 1976: 43)
     {5-596.} An, tan, ténusz,
     Szó, raka, ténusz
     Szó, raka, tiki, táká,
     Álá, bálá, bim, bam, busz!
     (Gazda K. 1980: 216)
     Afa cuka funda luka,
     Funda kávé kaman duka.
     Af, cuk, funda luk,
     Funda kávé kaman duk.
     (Galántai járás; Gágyor 1978: 66)
     Ekete-pekete cukota pé,
     Ábel-pábel noma né,
     Csiszli já, csiszli jé,
     Pom pó dé.
     (Galántai járás; Gágyor 1978: 66)

Nemcsak egyszerűbb és bonyolultabb kiolvasók vannak, értelmesek és halandzsaversek, hanem mondókamesék, sőt csúfolók is:

     kiszámoló mondókamese:     Elment a tyúk a vásárra,
     Batyut kötött a hátára.
     Elfelejtett jegyet venni,
     Le kellett a batyut tenni.
     Megjött a tyúk sülve-főve,
     Többet nem ül az ülőre!
     (Galántai járás; Gágyor 1978: 71)
     Én lementem a pincébe túrót csipegetni,
     Utánam jött a nagyapám bottal veregetni.
     Úgy megütött hátba, béestem a nádba.
     Nád közé bújtam, nádsípot fújtam.
     Az én sípom azt fújta: dír, dár, dú,
     Te vagy az a nagyhasú.
     (Esztelnek; Gazda K. 1980: 213)
csúfoló-kiszámoló:     Háromkirálok napján
     megfulladt két kisleány,
     Egyik tegnap, egyik ma,
     megfulladt a mácsikba,
     Mert a mácsik zsíros volt,
     a leány meg torkos volt!
     (Vitnyéd, Győr-Sopron m.; Haider–Borsai–Kovács 1976: 45)

{5-597.} A játékba hívó mondókák többnyire az énekes-táncos leányjátékok kezdőformulái. A játékba hívás közben gyakran körbejárnak, s aki részt akar venni, csatlakozik a körhöz, s amikor már elegen vannak, megkezdődhet a játék.

     játékba hívó mondókák:     Kör, kör, ki játszik?
     Csak egy kislány hiányzik,
     csak egy hiányzik.
     (Nagyecsed, Szabolcs-Szatmár m.; Haider–Borsai–Kovács 1976: 99)
     Ki játszik ilyet?
     Majd megmondom, milyet,
     gyere be a sorba,
     legyél a fogócska!
     (Ágasegyháza, Bács-Kiskun m.; Haider–Borsai–Kovács 1976: 101)

A gyermekjátékokat biztató, csúfoló mondókák színesítik. Játék közbeni mondókák:

     fogócskánál:     Ha én cica volnék, száz egeret fognék!
     Ilyen fogó mellett aludni is lehet!
     Nem ér a nevem, káposzta a fejem! stb.
     (országosan ismertek)
bújócskánál:     Bújj, bújj, itt megyek,
     tüzes lapátot viszek,
     egyet szólok, kettőt szólok,
     harmadikra rátalálok!
     (Balla, Heves m.; Haider–Borsai–Kovács 1976: 80)

Vannak azonban kifejezetten mondókás játékok, ahol a játékcselekményt dallamos vagy dallamtalan, ritmikus mondóka kíséri. Igen különböző játékcselekményekhez kapcsolódhatnak, pl. porba, sárba rajzoláshoz, labdázáshoz, mozdulatutánzáshoz stb. A homok-, por-, sárjátékokat kísérő mondókákban egykori varázsmondókák, ráolvasók maradványai őrződtek meg vagy azok utánzatai. Például a kelt tészta készítéséhez kapcsolódó varázsmondóka változataira az alábbi két példát közöljük:

     sárjáték:     Kőli, popa, kőli,
     ilyen nagyra nőj ki,
     mint a szita kávája,
     még annál is nagyobbra,
     mint a rosta kávája!
     (Túristvándi, Szabolcs-Szatmár m.; Haider–Borsai–Kovács 1976: 20)
     {5-598.} Keverem a kását,
     sütöm a pogácsát,
     kelj ki, pipiske,
     ha nem kelsz ki,
     földhöz váglak!
     (Ágasegyháza, Bács-Kiskun m.; Haider–Borsai–Kovács 1976: 21)

A porba, papírra rajzolókat, körözőket, vonalhuzogatókat kísérő mondókák közül a közismert emberkerajzolót említjük, melyet többnyire „Pont, pont vesszőcske…” kezdetű szöveg kísér (német eredetű). E játéknak szövegváltozatai is vannak. Például:

     rajzoló:     Úton megyen két karó,
     azon felül nagy hordó,
     azon felül kis hordó,
     azon felül ákom-bákom,
     azon felül szörcsöm-börcsöm,
     azon felül illom-pillom,
     azon felül két kis domb,
     azon felül sűrű erdő,
     abban lakik siska disznó!
     (Hajdú m.; Haider–Borsai–Kovács 1976: 18–19)

Mondóka kísér egyes labdajátékokat is, ezek lehetnek egy- vagy többszemélyes játékok,

     labdajáték:     Egy előre,
     két kettőre,
     három hatra,
     hat kilencre,
     töltsd ki tízre,
     tizenegyre.
     Mátyás király
     dobbintóra.
     Dobd meg jobban,
     fél oldalra!
     Supp!
     (Gyula, Békés m.; Haider–Borsai–Kovács 1976: 194)

Végezetül meg kell említenünk, hogy a mondókás játékok külön típusát képviselik a párbeszédesek, de ezekről a fejezet későbbi részében, a dramatikus jellegű játékszövegeknél szólunk.

{5-599.} MONDÓKÁK A JELES NAPI KÖSZÖNTŐ SZOKÁSOKBAN

Csak röviden utalunk arra, hogy a jeles napi köszöntő szokások többsége az utóbbi évtizedekben már a gyermekkor költészetéhez tartozott. Így ezekkel is gyarapodott a gyermekkor költészetének repertoárja.

Mondóka jellegűek a jeles napi köszöntő szokások szövegében például a jókívánságot vagy az adománykérést kifejező szövegrészek, sőt gyakran magát a varázscselekményt kísérő szövegek is, mint a Luca-napi kotyoló vers, az Aprószentek-napi vesszőzést kísérő mondóka, vagy a dunántúli pünkösdölésben a kender növekedését serkentő rigmus.

Formailag a rövid, egy-két soros változatoktól a bonyolultabb és terjedelmesebb mondókákig igen széles a skála. Tartalmilag az egyszerű, cselekvést kísérő, magyarázó szövegektől a halandzsaversen át a mondókameséig ugyancsak végtelen gazdagságot, változatosságot látunk. A példák csak ízelítőt adhattak e műfaj jellegzetes típusaiból.

DRAMATIKUS JELLEGŰ JÁTÉKSZÖVEGEK

A dramatikus jellegű játékszövegeknek két nagy csoportja van. A prózai és mondóka jellegű párbeszédes vagy felelgetős szövegek tartoznak az egyikbe, a másikba az énekelt felelgetős dalszövegek. A példák sorát azokkal kezdjük, amelyeket a felnőttek alkottak a kisgyermekek számára. Ezek a már korábban is említett „ál”párbeszédek, hiszen a kisgyermek gyakran még nem is tud beszélni. Ilyen az alábbi szöveg, amelyet felnőtt mond, s előtte biztatja a kisgyereket, hogy bólogatással válaszoljon a mondókára:

Szita, szita, szolgáló,
Van-e liszted eladó,
Van lisztem, de nem jó
Beleesett a pondró.
     (Borsai–Kovács 1975: 40)

A gyermekek párbeszédes játékai és a felnőttek alkotta gyermekköltészet egyik közös területe a hintáztatók. Míg a felnőtt és a gyermek között nem alakul ki a tényleges párbeszéd, addig a gyerekeknél a felváltva szórakoztatás eszköze. A chanson enumeration (sorolóének) egyik példája,

     hintáztató mondóka:     – Egy, kettő, három, négy,
     te kis leány, hova mégy?
     – Zöld erdőbe virágért.
     – Minek az a virág?
     – Szitát kötögetni.
     – Minek az a szita?
     – Tejet szűrögetni.
     – Minek az a tej?
     – Vajat köpülgetni.
     – Minek az a vaj?
     – Aranykocsit kenegetni.
     {5-600.} – Minek az az aranykocsi?
     – Márványkövet hordogatni.
     – Minek az a márványkő?
     – Kis palotát építeni.
     – Minek az a kis palota?
     – Sok szép játszó gyermekeket
     belehelyezni!
     (Nagymácséd; Haider–Borsai–Kovács 1976: 34)

Felelgetős mondókákat az állathangutánzók között is találunk:

     békamondóka:     Mit varrsz? Mit varrsz? Mit varrsz?
     Papucsot, csot, csot, csot, csot. Kinek? Kinek? Kinek?
     Egy szép kislánynak, nak, nak, nak, nak, nak, nak!
     Bíró lányá-nyá-nyá-nyá-nyá-nyá-nyá-nak!
     (Kiskunhalas, Bács-Kiskun m.; Borsai–Kovács 1975: 78)
cinegemondóka:     Cinege madár, hol voltál?
     Lencsét, borsót kapálni.
     Hátha tél lesz, hová leszel?
     Van egy luk, belebújok.
     Hátha a luk betömődik?
     Van kapám, kikapálom.
     Hátha a kapád eltörik?
     Van kovácsom, megcsinálja.
     Hátha a kovácsod meghal?
     Van szám, siratom.
     Hátha a szád elszakad?
     Van tűm, megvarrom.
     Hátha a tűd eltörik?
     Ejnye, ejnye, ne busíts!
     (Tar, Nógrád m.; Borsai–Kovács 1975: 67–68)

Felelgetős mondóka kísérheti a játékokat is, pl. emelgetős játék közben mondják az alábbit:

– Ignác, mit látsz?
– Eget, földet, vaskarikát,
közepébe bölömbikát,
átugrom a nagy patikát,
a nagyapád vaskalapját.
     (Nagyecsed, Szabolcs-Szatmár m.; Haider-Borsai–Kovács 1976: 95)

A felelgetős játékok közül közismert a „Gyertek haza, ludaim” kezdetű:

{5-601.} – Gyertek haza, ludaim!
– Nem merünk!
– Miért?
– Félünk!
– Mitől?
– Farkastól!
– Hol a farkas?
– Bokorban!
– Mit csinál?
– Mosdik!
– Mibe mosdik?
– Arany medencébe!
– Mibe törülközik?
– Kis cica farkába!
     (Veszprém; MNT I. 315. sz.)

Ugyancsak játék közben kerül sor az „angyal” és „ördög” szétválasztására, mely nevetéstilalommal jár:

– Min állasz?
– Cserépen.
– Min lebegsz?
– Levélen.
– Mi van a szádba?
– Kíkkű.
– Köpd ki!
– Nem köpöm!
– Fordujj hármat az égre, de ne nevess!
     (Szeghalom, Békés m.; MNT I. 76. sz.)

Kergető, fogócska játékokhoz is gyakran párbeszédes mondóka kapcsolódik:

– Hogy adja a csuporkát?
– Kereken holdan, holdvilágon,
egy köböl aranyon,
egy pálcika futáson!
     (Háromszék; Haider–Borsai–Kovács 1977: 93)

A mondóka jellegű párbeszédes, illetve felelgetős szövegek lényegében ugyanolyan funkciót töltenek be, mint a mondókák egyszerűbb változatai, csak nyelvileg, esztétikailag magasabb szinten.

A dramatikus jellegű játékszövegek másik nagy csoportját az énekelt felelgetős dalszövegek alkotják. Az énekelt felelgetős játékok egyikét-másikát a kutatás egykori lakodalmi szokásokkal rokonítja, illetve azok játékformában való továbbélését gyanítja. Ugyancsak ezekben a játékokban bukkannak fel történeti nevek, mint pl. Szent Erzsébet, Lengyel László. A várkörjáró és a hidasjátékok szövegváltozatairól van szó, melyeknek gazdag változatai az MNT I. kötetében jelentek meg.

{5-602.} Énekelt felelgetős szövegek a várkörjáró játékokban:

Hol jársz, hová mégy, te Erzsébet asszony?
Innen onnan alulról, Fehérváron felülről,
A kapitány üzente, a kend lányát kérette,
Az én lányom ilyen kegyes, ilyen begyes,
Kiskapuján ki sem mehet magos hintó nélkül,
Abba is csak hat ló legyen,
Mind a hat ló szérű legyen,
Co ki, édes lovam!
     (Nagybátony, Nógrád m.; Borsai–Hajdu–Igaz 1977: 41)

Változatai, az MNT I. 120–125., 653–655. számúak Északkelet-Magyarországról valók. A dunántúliak szövegkezdete: „Mit kerülöd, mit fordulod…” Változatai az MNT I. 496., 497., 503–506. számú játékdalok.

– Mit kerülöd, mit fordulod az én házam táját?
– Azt kerülöm, azt fordulom, leányodat kéretem.
– Nincsen nékem, nincsen nékem oly eladó leányom.
– Ó ne tűrgyed, ne tagadgyad, láttam a vásárba,
piros almát árult,
vettem is belőle,
ettem is belőle,
most is van a zsebembe.
     (Felsőireg, Tolna m.; MNT I. 505. sz.)

A leánykérő játék változatai a „Járom az új várnak az alját…” kezdetű szövegek vagy az ismert változat, a „Most viszik, most viszik Uborkáné lányát…” szöveg variánsai. Gyakoriak a kontaminálódott szövegek, melyekben a várkörjáró, leánykérő játéktípus szövegei keverednek.

Énekelt felelgetős szövegek a hidasjátékokban:

– Itthon vagy-e, hidasmester?
– Itthon vagyok, csak most jöttem!
– Eressz által a hidadon!
– Nem eresztlek, mert leszakad!
– Ha leszakad, megragaggyuk.
– Mivel tunnád megragganni?
– Gyűrű gyönggyel, gyöngyharmattal!
– Honnan veszel gyűrű gyöngyöt, gyöngyharmatot?
– Isten adná jobbkezéből.
     (Somogy; MNT I. 513. sz.)
– Miért küldött az úrasszony? haja gyöngyöm, haja.
– Nektek hidat csinálni, (refr.)
– Minek nektek az a híd? (refr.)
{5-603.} – Katonáknak átjárni, (refr.)
– Miből lesz a két karja? (refr.)
– Két szál rozmaringszálból, (refr.)
– Mi lesz annak az ára? (refr.)
– Egy szép barna menyecske, (refr.)
     (Maconka, Heves m.; MNT I. 753. sz.)
– Ki népei vagytok?
– Lengyel László jó királyunk!
– Az is ellenségünk!
– Micsoda ellenség?
– Hidam lábát eltöretted,
mëg së csináltattad.
– Fenyőfábú mëgcsinálom,
mëg is aranyozom.
     (Mohács, Baranya m.; MNT I. 248. sz.)

A hidasjátékokban a kérdés-felelet váltakozása a legfontosabb rész, melyhez gyakran kapcsolódik a „Bújj, bújj zöld ág…” szöveg is.

A dramatikus jellegű gyermekköltészet alkotásai az egyszerű kérdés-felelet vagy álpárbeszédes formáktól a színjátékszerűen eljátszott énekes párbeszédekig igen nagy változatosságot mutatnak. A gyermekek koruknak megfelelően veszik ki részüket a játékokból, sajátítják el a gyermekkor költészetének egyre bonyolultabb darabjait. A gyermeki hagyományozás bizonytalansága kérdésessé teszi ugyan a történeti vonatkozások egyenesvonalú leszármazását, továbbélését, tagadhatatlan azonban ezek jelenléte éppen a dramatikus jellegű játékszövegekben. Eredetük nyomozása még további kutatást igényelne.