1579. esztendőben Rudolf császár Jakusits győri kapitánynak ajándékozta Vált, azzal a kikötéssel, hogy Jakusits halála után a birtok visszaszáll a koronára. Mivel a földesúr református vallású volt, a XVI. század végére a falu is felvette a református hitet. Az 1747-es Canonica Visitatio leírása szerint Vál egykori igen szép középkori katolikus templomát a török felgyújtotta, tornyát felrobbantotta, így a reformátussá lett hívek elfoglalták és rendbehozták a romtemplom oldalkápolnáját, és ott tartották istentiszteleteiket.

Buda visszafoglalása (1686) után a kivonuló törökök pusztulást hagytak maguk után ezen a vidéken is, és Vál valószínűleg egy időre gazdátlanul maradt. 1714-ben aztán először a réteket, 1728-ban pedig egész Vált a jezsuiták komáromi rendháza kapta meg, komoly vételár fejében. A földesúri jog alapján a rend megszüntette a reformátusok vallásgyakorlatát, s Diószegi Mihály lelkész már 1714-ben a falu elhagyására kényszerült. Évtizedekig a kajászói lelkészek gondozták a váli reformátusokat.

II. József 1781-es, szabad vallásgyakorlatot engedélyező türelmi rendelete sem tette lehetővé, hogy a váli református gyülekezet templomot építtessen, mivel lélekszáma nem haladta meg az 500 főt (485-en voltak), de még papot sem tarthatott. A híveknek be kellett érniük egy kis papházzal, ahol az anyaegyházbeli prédikátor, aki az istentiszteleteket végezte, megszállhatott. 1787 elején Sinker János érdi építőmester tíz mérő búza, tíz mérő zab és két akó bor fizetségért meg is kezdte az építést.

A gyülekezet tornyot is szeretett volna, de az engedély csak egy kis méretű oratóriumra szólt. Hiába kérvényezték, többször is eltiltattak a torony felépítésétől. Végül beletörődve a visszautasításokba, minden zsindelyezéskor legalább feljebb emelték a tetőt. Így lett mégis tornya a kis templomnak.

Az önálló lelkészség megalapításáért az uralkodóhoz, vármegyéhez és a falu kegyurához, Ürményi Józsefhez folyamodtak, s végül 1790. április 30-án a váli református gyülekezet megkapta a jogot az önálló lelkész tartására. Ürményi József, a buzgó katolikus, egyúttal felvilágosult kegyúr a szabad vallásgyakorlás híve volt, s amiben tudta, segítette a református gyülekezetet: szántót és rétet adományozott a lelkész hasznára.

A gyülekezetnek hamarosan lett lelkésze Erdélyi Mihály személyében, aki 34 esztendőn át, 1790-től 1824-ig "Istennek, embernek tetszően forgolódott az Úr oltára körül."

Az 1840-es években felújították az addigi is fokozatosan bővített templomot, 1857-ben pedig a gyülekezet temetőhelyet is kapott az uradalomtól, valamint 57 és fél hold földingatlant. Így nem kellett már földet bérelni a lelkész és a tanító eltartására.

A gyülekezet 20. századi történetének első jelentős eseménye az évekig épülő új lelkészlak. 1914-ben már 48.000 korona volt a tőkepénz, amelyet hadikölcsönbe tettek, s így elveszett.

1922 tavaszán 360.000 koronás költségvetéssel kezdtek hozzá az építkezéshez. A megvalósításhoz három esztendőre, a hívek áldozatos keze munkájára és anyagi támogatására volt szükség, mindehhez József főherceg 50 köbméter kővel, Dreher Jenő földbirtokos pedig 20 szál fenyőfával és 18.000 téglával járult hozzá. A parókia 1924. október 15-én már készen is állt.

Ekkor határozták el, hogy az első világháború idején hadi célokra elvitt harang helyett újat készíttetnek. Ehhez 8 millióra lett volna szükség. Próbagyűjtést rendeztek, s egy délutánon 12 millió összejött. Az új paplak és a harang felavatására 1925. március 1-én került sor.

A gyülekezet legnagyobb szabású vállalkozása az új templom felépítése volt. A neogót stílusú épületet 1929. november 10-én Dr. Ravasz László püspök és Dr. Kovács J. István egyházkerületi főjegyző szentelte fel.

A református iskola

A váli református iskola 1787. január 23-án kapta meg a hivatalos működési engedélyt. A királyi leirat azt kívánta, hogy olyan tanítót alkalmazzanak, aki ismeri a német nyelvet és a normális metodus szerint, római katolikusokkal együtt okítja a gyerekeket. A közös iskola végül nem valósult meg, mert a gyülekezet kérte a kegyurat és a vármegyét külön tanító tartására, végül 1791. április 30-án megkapta az engedélyt. Ürményi József már az év júliusában telket adományozott az iskola számára.

Az 1800-as évek derekára már meglehetősen szűkösnek bizonyult az egyetlen tanterem, elodázhatatlanná vált a bővítés. Többszöri felújítás után végül 1891. november 1-én gyülekezet megszavazta a leendő új iskola építésének összegét: 80 öl kő vagy 320 forint. József főherceg követ adományozott a szentgyörgyi bányából, Dreher Antal 13.500 darab téglával járult hozzá az építkezéshez. Három év múlva elkészült a kéttantermes épület, amelyhez már tanítói lakás is tartozott. A költségek előteremtésére a gyülekezet megadóztatta magát, olyan formában, hogy az állami adójának 15%-át mindenki az építkezés céljaira fizette.

1895. szeptember 1-én megszervezik a második tanítói állást. A Jegyzőkönyv szerint erre 600 korona államsegélyt kaptak.

A megmaradt dokumentumok szerint az 1898-99-es tanévben 96 hat és tizenkét év közötti gyermeket, 48 fiút és 48 leányt okítottak.

Az 1905-06-os tanévben a lelkész tanított az egyik teremben.

1948-ban összevonták a katolikus és a református iskolát és államosították.