Azt, hogy Válban a magyarok megtérésének első századaiban már keresztények lakhattak mi sem bizonyítja legjobban, mint a hatalmas templomtorony, amelynek keletkezése a 12-13. századra tehető. Az egyben lakótorony is beletartozott az Árpád-házi királyok Tolna felé húzódó védelmi vonalába. A településnek már 1432-ben volt plébániája, erre hiteles feljegyzés utal. A középkori háromhajós Nagyboldogasszony templomának alapfalait, amelynek már 11. századi szakaszai is vannak, az 1970-es években tárták fel. A mohácsi csatavesztés után a keresztény lakosság valószínűleg papjával együtt menekülhetett Válból is, ahova tudott. A török portyázások dúlásainak ki volt téve a mai Fejér megye legnagyobb része, így ez a falu is. Ezt látszik bizonyítani az, hogy feljegyzések szerint oltalmat adtak az ellenség elől menekülő keresztény hitűeknek.

A mohamedánok kíméletlen betörései hamarosan szétzilálták a keresztény közösségeket. A szétszórás aztán ezen a vidéken is kedvezett a reformáció gyors elterjedésének, hiszen a lelkipásztortól megfosztott nép könnyebben engedett a más vallású pásztoroknak. A pap nélkül maradt hívek ujjongva fogadtak mindenkit, aki papnak mondta magát, mert különben nem volt, aki megkeresztelte volna a kisdedeket, meggyóntatta volna a betegeket, szent áldozatot mutatott volna be.

Feljegyzések tanúsítják, hogy a török uralom idején hónapok teltek el, mire Válba is elérkezett a Komáromból kiküldött jezsuita páter, hogy a katolikusok lelki szükségletét ellássa. Az időközben felbukkanó protestáns pásztorok sokszor katolikus lelkészként léptek fel, ugyanúgy prédikáltak, kereszteltek, gyóntattak, sőt - a források szerint - hasonlóképpen tartották a szent miséket is, csak később, lassan szoktatták el a híveket a katolikus szentségektől. Így a 16. század végére Válban túlsúlyba került a protestáns hívek aránya.

A török hódoltság megszűnése után újra kialakulóban volt a katolikus egyházi élet, de nagyok voltak az egyházmegyék, kevés volt a püspök. A szájhagyomány szerint a jezsuiták fegyveres erővel vették vissza a protestánsoktól az ősi katolikus templomot. Az azonban bizonyos, hogy 1714-ben a környéken birtokos komáromi jezsuita kollégium pénzért vásárolta meg a falut, s vele a romba dőlt templomot, amelynek oldalkápolnájában a református hívők tartották istentiszteleteiket.

1714-ben újralapították a váli római katolikus plébániát, a templomot a hét fájdalmas Boldogasszony tiszteletére szentelték fel. Az anyakönyveket ettől kezdve folyamatosan vezetik ma is. Az első keresztelő dátuma 1714. december 30.

A falu első plébánosa, akiről adataink vannak, Dömötör Földvári Ferenc volt.

Az 1747. évi egyházi vizsgálat - a Canonica Visitatio - már szól a török utáni idők első harangjairól. Vál ősi tornyának ekkor három harangja volt, a legnagyobb súlya két mázsa harminc kiló, amelyet a váliak Bodajkra vittek el püspöki áldásra.

A mai plébániaépületet Dravecz József Márk plébános építette 1751-ben.

1755-ben Gessinger József Márk plébános kezdte meg a szőlőültetést a faluban.

1819 és 1824 között Ürményi József országbíró felépítette a mai, hatalmas kupolás plébániatemplomot.

A 19. század elején már fele-fele arányban oszlott meg a falu katolikus és református vallású lakóinak aránya, amely a 20. század elejére a katolikusok javára billent. Történt ez azért is, mert a katolikus családok népesebbek voltak, míg a jómódú reformátusokra inkább az egyke vagy a két gyermek volt jellemző.

Valláshoz mindkét felekezet féltve ragaszkodott, de vallási villongásokra nemigen került sor. Az áttérés ritka volt, és akkor inkább a katolicizmus javára. Gyakoribbak voltak a vegyes házasságok, melyekben a megegyezés megint a katolikusokat érintette kedvezően.

A Historia Domus 1949-1952. évi összefoglalója szerint a katolikus egyházi egyesületek közül ekkor a lányok Mária-kongregációja, a Szent József Társulat, a Rózsafüzér-Társulat és az Oltáregylet működött.

Katolikus iskola

A dokumentumok 1733-ban említik először a váli katolikus iskola létezését. Az 1747-es Canonica Visitatio szerint volt külön iskolaterem és tanítói lakás, a tanítót ugyan nem illette meg jövedelem, ám a hívőktől kapott természetbeni járandóságának értéke 53 forint és két és fél dénárt tett ki.

Az 1765-ös Canonica Visitatio-ból megtudhatjuk, hogy a tanító már stabil javadalmat kapott a földbirtokos jezsuitáktól, s volt már földje is. A váli katolikus iskolához tartoztak a környező települések leányiskolái, a filiák. Egy 1781-es iskolai jelentés azt igazolja, hogy csak Válban 70 fiú és 10 leány járt iskolába.

Az 1792-93-as tanév végén már beszámoló is készült, mely szerint a Ratio Educationis szellemében Budán végzett tanítója van a falunak. A magasabb képesítést szerzett tanító alkalmazását a magyar nevelésügyet, közoktatást megszervező Ürményi József szorgalmazta, aki váli birtokán valóra is váltotta elképzeléseit. A maga korában modernnek számító iskolában, ahol közösen tanultak fiúk és lányok, rendszeres oktatás folyt.

Az 1805-ös Canonica Visitatio tanúsága szerint a tanító vizsgázott is az új tanítási módszerből.

Az 1818-as Canonica Visitatio főpásztori rendelkezésének egyik pontja előírja, hogy mivel a tanulók létszáma megkívánja, a "tanító-magister mellett működjék az iskolában instructor is vagy pro- magister". Egy másik pontja szerint a plébános köteles megszervezni az ú.n. szombati iskolát a kimaradt tanulók számára. Ekkor már 159 iskolaköteles gyermeket tartanak számon, a filiákban 136-ot. Az iskolákba katolikusok járnak, egy görögkeleti vallású gyermek kivételével. Fegyelem és rend van, ami a váli plébánosnak, Mészáros kanonoknak és az oktatást rendszeresen látogató felügyelőnek köszönhető.

A filiák közül csak Kuldón és Gyúrón működik katolikus iskola, a többibe hetenként kétszer jár hit- oktatásra a plébános.

Farkas Imre iskolája

A váli nevelésügy történetében jelentős szerepet játszott Farkas Imre teológiai tanár, később megyéspüspök, aki váli plébánoskodása idején (az 1823-as tantestületi jegyzőkönyv tanúsága szerint) kezében tartotta az iskola szellemi irányítását. A plébános- pedagógus megkövetelte a szigorú tanmenet és tanrend betartását, és különös hangsúlyt helyezett az "illendőség, tisztaság és ájtatosság reguláira".

Az akkori Vál mezővárosban a tanév Szent András, azaz november havának 9. napján kezdődött. A nevelésügy fontosságát mi sem bizonyította volna jobban, mint az, hogy Farkas Imre helybéli direktor vezetésével "az ifjúság könnyebb, rendesebb és sikeresebb taníttatása okáért összve ültek" a felelősök "oskolai tanakodásra", mai kifejezéssel tanévnyitó értekezletre. Megállapodtak a tanítók jövedelmében, a tanévkezdés és befejezés idejében - a tanítás gyakorlatilag egész esztendőben tartott - és az "üdő-rendben", azaz az órarendben. Kihirdették a "kirendeltetett" könyveket és ügyeltek azok "megszereztetésére" is. Följegyezték a tanulók és a szülők nevét, s a "tisztaságra, rendre és erkölcsre ügyelő vigyázót" választottak.

1825-ben írásban is gondoskodtak a filiák gyermekeinek oktatásáról: "Mivel a mellék Szent Egyházak gondja a váli pásztorhoz tartozván, a mellék helységek gyermekeit a váli tanítók kötelesek oktatni, hogy sem itthon hátra maradás ne legyen, sem azok a tudatlanság miatt számadásukat ne terheljék... ezután mind Kaj. Sz. Péteren és Tabajdon, mind Tordason legalább egy hétig gyakoroltatnak az összecsődített gyermekek egyik váli tanító által."

Szigorú rend szabályozta a "oskola előtti és az oskola utáni" imádságokat. Ünnep- és vasárnap is volt oktatás, reggel fél 9-től 9-ig, illetve délután fél 3-tól 3-ig, utána szent mise, illetve litánia. A hét hat napján volt betűzés magyarul, deákul és németül, írás, éneklés, számolás, kis bibliázás, katekizálás, ministrálás. A kedd és csütörtök könnyebb nap lehetett, mert délután hosszú recreatiót, vagyis pihenést, szünetet engedélyezett a gyerekeknek.

Hétfőnként oktatták a "becsületes regulákat". Ekkor a tanító felolvasta 1) a tisztaság, u.m. a mosdás, fésülködés, körömmetszés, öltözködés, állás, járás; 2) a becsület, u.m. a köszönés, kalapvetés, kézcsókolás, más háznál a kocogtatás, haza menet, szép és rendben menés; valamint 3) az ájtatosság, u.m. a templomban való éneklés, az imádságos könyvből való olvasás, imádkozás összetett kézzel, az oltárnál való szolgálat törvényeit. Az illendőség reguláit 12 pontban foglalták össze, miként kell köszönteni az idősebb embert, urat vagy asszonyságot, kinek kívánatos kezet csókolni, miként kell más házához bemenni, hányszor illik kocogtatni, mikor lehet bemenni, hogyan kell igennel és hogyan szabad nemmel felelni. Óva intették a gyermeket a csámpás állástól, a beszéd közbeni hadonászástól, a köntörfalazástól, az elterpeszkedéstől vagy a fejlógatástól.

A tisztaság törvényei szerint nem volt baj, ha foltozott a ruha, csak rendes, tiszta legyen. Tanácsot adtak a legfontosabb reggeli tisztálkodásra, miszerint "először kezeit, másodszor száját és füleit, negyedik ujjával ínyét, fogait nyelvével, szája padlását jól megdörgöli, végtére kiöblíti" az ember, hogy "se testén, se ruháján, úgyszintén szívén se legyen semmi motsok."

Legtöbb pontban az ájtatosság törvényei fogalmaztattak meg, azokat is mind az ésszerűség, a józan gyakorlatiasság és belátás diktálta, emellett a regula eligazított az alapvető egyházi jelképek világában.

A bölcs, nagy tudású, de szelíd lelkű Farkas Imre nagyszerűen megvalósította a gyakorlati életre való nevelés elvét.

1834-es esztendő oktatási célkitűzései a nyelvek tanítását, majd az ismeretek bővítését szorgalmazták: "A nagyobbak külömbféle nyelveken való írással vagy olvasással foglaltassanak el. Ha pedig már ebben ügyesek, lehet velük Magyar Hazánk Históriájából, Geográphiájából... némely kivonatokat közölni."

1835-ből fennmaradt az iskola német nyelvű költségvetése, amelyből kiderül, hogy valószínűleg az egész épületet felújították.

1845-46-ról megtudjuk, hogy két tanterem van, "a mesteri lak az oskolától elkülönítve." A 148 fiúból 135, a 145 leányból 115 jár rendszeresen. Szorgalmas minősítést 94, hanyagot 79 gyerek kapott, 77-en kimaradtak.

Az ország történelmében fordulópontot jelentő 1848-49-es évről fennmaradt adatok szűkszavúak. Annyit árulnak el a váli katolikus iskoláról, hogy a főbb tantárgyak nem változtak. Bővebben azt sem lehet tudni, miként alakult az iskola sorsa a szabadságharc bukása után, majd a kiegyezést követő évtizedekben.

Az 1911-ből fennmaradt költségvetés szerint az iskolának 5442 korona 52 fillér állt rendelkezésére. A következő évben felújították a kántorlakást. 1913. december 29-én megalakult az iskolaszék.

1925-ben 13 millió koronába került az iskola tetejének, kerítésének és kapujának rendbehozatala.

Az első világháború éveiben a tanköteles gyerekeknek (232) alig több mint a fele járt iskolába (158). Az 1927-28-as tanévben minden tanköteles látogatja (148) az ekkor már öttantermes intézményt.

1931-ben a kegyúr bevezettette a villanyt, melynek költsége 500 pengő volt. A lámpásokat Chay Antal plébános saját költségén vásárolta, az összeg 308 pengőre rúgott.

1940. december 8-án tartották az első szülői értekezletet.

1943. december 20-án Szent Imre káplán pásztorjátékot tanított be a KALOT-legényeknek, s végigbetlehemezték a katolikus családokat. A hívek szívesen fogadták őket és boldogan adományoztak a KALOT-egylet céljaira. Mintegy 500 pengő jött össze, amelyből 452,9 pengőért vettek egy rádiógramafont és 15,9-ért hat darab lemezt.

Az ínséges 1944-es esztendőkben az iskola képes volt a korszerűsödésre, hiszen a plébános filmvetítőgépet vásárolt a kultúrelőadások számára. Az pedig könyörületességének szép példája, hogy 65 pár cipőt hozatott Cecéről a mezítlábas gyerekeknek. Ebben az évben a minisztérium jóvoltából az iskola könyvtára is gyarapodott 25 kötet könyvvel.

Az 1945-ös három hónapos front alatt az iskola elpusztult. A tetőt és az ablakokat elintézte a bombázás, valóságos romhalmazzá vált az épület. A legényegylet udvari épületének maradványait le kellett bontani, de még az év májusában sikerült helyreállítani két tantermet, és 11-én megkezdődhetett a tanítás.

1946. július 23-án feloszlatták a katolikus egyesületeket (KALOT, KALÁSZ). Ugyanebben az évben meghirdették a hatodik tanítói állást, és az év szeptember 18-án Marianna és Tabajd felső tagozataival együtt indították meg az általános iskolai oktatást.

1946 és 1948 között összesen 19 mázsa búzát és 10.660 forintot költöttek a megrongálódott iskola rendbehozatalára.

1947-ben az Országos Zsidó Segítő Bizottság 1.000 forintot adományozott, s ebből futotta egy tanterem lepadlózására.

1947 nyarán a Magyar Kommunista Párt 6-os körzetének rohamcsapata, amely majd' minden vasárnap megjelent a faluban, felajánlotta, hogy az egyik tantermet saját anyagával lepadlóztatja szakembereivel. Az iskola elfogadta a felajánlást, s a rohamcsapat el is készült a munkával. Június 15-én Csontha László esperes plébános úr megáldotta a termet, s megköszönte a munkát.

1947. december 31-ére már négy tantermet sikerült rendbehozatni. A romba dőlt kántorlakást két tanteremmé alakították át.

1948. március 28. derűs, de hűvös húsvét vasárnapján a KALOT helyén működő Katolikus Legényegylet, amelyben a legjobb parasztcsaládok fiai voltak, Csiba János Nevelt leány című háromfelvonásos népszínművét adta elő délután és este. Húsvét hétfőn a leánycsapat katolikus bált rendezett. Mindkettő bevételéből összesen 1.000 forintot ajánlottak fel az iskola újjáépítésére. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a közösség, az összetartozás ereje miként segíti átvészelni a legnehezebb időket is.

1948. június 16-án az Országgyűlés államosította a felekezeti iskolákat.

1948. augusztusában az állam 30.000 forintot utalt ki az iskola renoválására. Ajtókat, ablakokat csináltattak, megjavították a mennyezetet, lebetonozták a folyosót. Szeptember 3-án megkezdődött az oktatás az államosított iskolában. A tanítás a katolikus és református gyerekeket öt katolikus és két református tanerő gondjaira bízták. A Kommunista Párt falujáró csoportjának nyomására az intézmény új padokat, szekrényeket, táblákat, fogasokat, térképeket és földgömböt kapott.