A váli termelőszövetkezetek, ill. az összevont Vajda János tsz történetét szakszerűen, kimerítően megírta Körtvélyesi Ferenc, a gazdaság egykori elnöke. A falutörténet azonban a nagy terjedelmet nem viseli el, mert közzétételével felbomlana a könyv egyensúlya. Így jelen esetben csupán arra szorítkozhatunk, hogy a feldolgozásból a legfontosabb adatok közzétételével a szövetkezet fejlődéstörténetét röviden felvázoljuk.
A váli szövetkezet története, a szerző úgy véli, az országosan elfogadott periodizációhoz képest másként alakult. Sajátos időrendi beosztása mégis beilleszthető a Donáth Ferenc által kidolgozott időrendiségbe. (Jóllehet a Reform és forradalom Bp. 1977. c. könyve csak 1974-ig tárgyalja a magyar mezőgazdaság fejlődését.) Körtvélyesi Ferenc szerint a váli tsz történetének első periódusa, a mezőgazdaság átszervezésének időszaka az átlagosnál tovább tartott, kilenc esztendeig: 1949-58 között zajlott le. A második periódus, az átszervezés befejezésének időszaka az átlagosnál rövidebb időt vett igénybe, mindössze két esztendőt: 1959-60-at. Donáth szerint a szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság kialakítása 1949 és 1961 között zajlott le. A váli szövetkezet története a harmadik periódust a megszilárdulás időszakának nevezi és úgy tárgyalja, hogy az 1961-65 között ment végbe. Donáth a korszerű szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodást egy évvel későbbi időtől számítja: 1962-től, a kézirat lezárásának évéig, 1974-ig. De ezen a perióduson belül két szakaszt különböztet meg, egy 1962-67 közöttit, (1 évvel későbbit a válihoz képest), amikor a feltételek kialakítása történt, és úgy nevezi: ez a nagyüzemi mezőgazdaság manufaktúra korszaka, és egy 1968-74 közöttit, amelyet a komplex gépesítés időszakának nevez. A kézirat a negyedik periódust 1965-től számítja, és a korszerű mezőgazdaság korszakának hívja. (Egy-két év különbség a szövetkezetek fejlődésében elenyésző.) A Körtvélyesi-féle felosztást figyelembe véve, foglaljuk össze röviden az egyes periódusok sajátosságait.
1945 a magyar történelemben a történelmi igazságtétel éve volt, ami a földosztást, az évszázados paraszti földálmok valóra válását illeti. A földigénylő bizottság működése nyomán - mint már említettük - 353 család kapott 1833 kat. hold földet. Ebből 130 azoknak a családoknak a száma, amelyek teljesen föld nélküliek voltak. Az említett újgazdák iszonyúan sokat küszködtek az első években, mert igaerő és felszerelés híján rengeteg gyalognapszámot kellett a gépi munkáért visszadolgozzanak. Az újgazdák egy része már 1945-ben megalakította a földművesszövetkezetet, és tulajdonába vette a Dreher-uradalom két traktorát is. A helyi hitelszövetkezettel összefogva gondoskodott a mezőgazdasági kisgépek beszerzéséről, és kezelésbe vette az olajütőt is.
A mezőgazdasági szövetkezeti átszervezés első időszaka (1949-1958)
Vál község területéhez tartozó, a falutól mintegy 4 km-re fekvő Marianna-pusztán, a volt Dreher-féle birtokon laktak az uradalom volt cselédei, 1945 utáni újbirtokosai. A már említett igátlanságuk viszontszolgálata (egy fogatnapért 3-4 napszám) rengeteg időt vett el a saját birtokuk megmunkálásától. Sem anyagilag, sem szakmailag nem haladtak előre. Amikor az MDP agrárpolitikája a mezőgazdaság kollektivizálását meghirdette, a Marianna-pusztán lakó újgazdák közül tizenhatan elhatározták, hogy 1950-től közösen művelik a földjüket, szövetkezetet alakítanak, közösen gazdálkodnak. Ezt az elhatározásukat valóra váltották, és megalakították a Zalka Máté termelőszövetkezeti csoportot 1949. december 29-én. Ebben az alakulásban a gazdasági kényszeren kívül jelentős súllyal esett latba, hogy az MKP-nak erős bázisa működött a pusztán.
Az első közös év sikerrel zárult. E siker meggyőzte több, a pusztán lakó társukat, hogy érdemes a szövetkezetbe belépni. 1951. március 1-én további 16 taggal gyarapodott a létszám, így lett 32. Ez után a szövetkezet 1959-ig közel azonos létszámmal dolgozott.
A tagok 1950-ben 272 kat. hold földet vittek be a közösbe, ebből 252 hold volt szántó és 20 hold rét. A csoport a pusztán lévő uradalmi létesítményeket is birtokba vette, így kezdődött a munka egy pár saját, két pár vásárolt fogattal, 12 db tenyészkannal. 1951-ben már 360 kat. holdon gazdálkodtak, és szerencsére a földek egy tagban voltak. 1951-ben a tehénlétszámot 40 darabra, a fogatok számát 6-ra (kettes lófogat) növelték.
A szövetkezet tagjai mindannyian dolgoztak, ugyanúgy, mint korábban: napkeltétől napnyugtáig, de ezúttal immár közösen. Így a tagok közel egyforma teljesítményt nyújtottak. A munkavégzés értékmérője a munkaegység volt. Az alapító tagok visszaemlékezései szerint 360-440 munkaegység között oszlott meg egy- egy tag évi teljesítménye. Természetben kapták a fizetésüket, csak a szükséges takarmányt tartották közösben. A természetbeni búzából, árpából, rozsból, csöves kukoricából, vöröshagymából, napraforgó olajból, cukorból, valamint egy tehén szálastakarmány szükségletéből, havonta 1,5-2 kg sertéshúsból állt.
A tsz történetéből az olvasható ki: a Zalka Máté 9 éves működése amolyan naturális hőskorszaknak tekinthető. A közös munkában mindenki megtalálta a helyét, minden különösebb munkaszervezés és munkaszervezet nélkül. A változatlan termelési szerkezet a családok és családtagok részvételét, lekötöttségének idejét évről-évre szinte azonos módon biztosította. Így mindenki mindenkor tudta, mi a feladata, és minden külön felszólítás nélkül ellátta azt. Bővített újratermelés fel sem merült. A mának éltek, kiosztottak minden terményt, hogy cseléd múltjukat feledve földjük gazdáinak érezhessék magukat, és anyagi biztonságban éljenek. A 9 éves korszak hátulütője: gazdasági közösségüket nem fejlesztették, mivel nem ismerték fel a növekedésben rejlő anyagi előnyöket.
A mezőgazdaság átszervezésének befejező időszaka (1959-1960)
1956 után az MSZMP gazdaságpolitikája gyors ütemű iparfejlesztést írt elő. Ez az iparfejlesztés azonban nem korszerű, intenzív, hanem hagyományos extenzív növekedéssel számolt. Rengeteg új munkaerőre lett szükség városokon és ipari centrumokban. Új munkaerő pedig csak falun szabadulhatott fel abban az esetben, ha a mezőgazdaságot kollektivizálják és gépesítik. Így került sor 1959-ben a hazai mezőgazdaság átszervezésére. Vál is sok magyar faluhoz hasonlóan termelőszövetkezeti községgé vált a következőképpen. A Zalka kibővült, és még két új szövetkezet alakult: a Kossuth 1959. március 1-én, és a Vajda János 1959. március 2-án. A közös munka nehezen indult, de megindult, és nem is maradt eredmény nélkül. Ezt bizonyítják az adatok is. Éppen ezért a továbbiakban néhány termelési adatot teszünk közzé, főleg olyanokat, amelyek összehasonlíthatók, mert mindhárom szövetkezet iratanyagában fennmaradtak. (Ld. 1. sz. táblázatot)
1. számú táblázatfő közös ter. ebből dolgozó nem vett részt 1 főre jutó kh. háztáji fő a munkában kh kh fő Zalka 98 898 96 120 31 9,2 Kossuth 136 956 136 132 14 7,4 Vajda J. 156 1389 146 154 8 7,9 __________________________________________________________________________ 390 3243 378 406 53 ingatlan gépek, befejezetlen termék, igás, fel nem osztható érték m/Ft járművek beruházás terményérték tenyészállat szöv. alap m/Ft m/Ft m/Ft m/Ft m/Ft Zalka 391 257 30 622 408 383 Kossuth 151 300 845 590 355 321 Vajda J. 932 229 23 736 433 364 _____________________________________________________________________________________ 1474 786 898 1948 1196 1068
Mind a három szövetkezetnek megvolt, meglett a maga sajátossága. Ezeknek a sajátosságoknak egy része visszavezethető az alakító tagság szociális származására is. A Zalkának nem volt vonzó ereje. Többek között azért sem, mert az ingatlanuk és a mérlegben kimutatott eszközeik a legalacsonyabb értéket képviselték. Beruházási hitelállományuk, tartalékaik a legalacsonyabb nívón rekedtek meg. Jövedelmet is a legkisebbet tudta a tagjainak nyújtani, miközben a legnagyobb volt az egy főre jutó megmunkálandó terület. A szövetkezet az uradalomtól örökölt vagyonra alapozott, és a továbbiakban is elhanyagolta a termelést bővítő beruházásokat. Az 1959-es felfejlesztéssel sem változott meg a napról- napra élés filozófiája.
A Kossuthba Vál parasztságának gazdaságilag mozgékony része tömörülhetett, amely tudott bánni a pénzzel, ismerte az értékét, hasznot remélt a gazdaság bővítésétől, így számolt az anyagi előrehaladással. A táblázatból is kitetszik: a hitelkereteket a Kossuth használta ki a legjobban, a befejezetlen beruházások összege kiugróan magas. A tagok részesedésének 50,2 százalékát is pénzben adta ki. (Csak zárójelben jegyezzük meg: a néprajzi fejezetben emlegetett paraszti pénzgazdálkodásnak talán itt lehetett az egyik gyökere.)
A Vajda János szövetkezet lett Válon a harmadik közös gazdaság. Mind a szövetkezet tagsága, mind a vezetősége egyértelműen állást foglalt amellett, hogy a tsz nagyüzemi alapjait le kell rakni. A szövetkezet jelentős közép- és hosszúlejáratú hitelt vett fel: közel 1 millió Ft értékben. A tagoknak járó részesedését ezzel szemben csupán 30 százalékában adta ki pénzben, a többit terményben. Előrelátás, bővített újratermelés tervezése leginkább ezt a szövetkezetet jellemezte.
A termelőszövetkezeti község létrejötte az egyéni gazdák jelentős részének ellenállásába ütközött. 1959- re, állapítja meg a kézirat, a parasztok többsége megerősödött, átvészelte a kritikus időszakokat. A földosztás után, igen nagy nehézségek árán szerezte meg a váli parasztság a legalapvetőbb gazdasági felszereléseket. A stabil forint, a meginduló élet, a 3 éves terv iparpolitikája bizonyos konjunktúrát eredményezett, amelyet a parasztság szorgalmas munkával kihasznált. Különösen az állattenyésztés fejlődött, így megszűntek az igaerő gondok. A Zalka Máté tsz sem gyakorolt vonzó hatást. Annál inkább kedvezőtlenül hatott a beszolgáltatási rendszer. A parasztság többsége egyre kevésbé bírta a növekvő terheket, minek következtében gazdasági felszereléseit, állatait nem, vagy alig tudta pótolni. Sőt, a meglévő állomány is takarmányhiány miatt leromlott. Csökkent az istállótrágya mennyisége is. Az agitációval szemben tanúsított ellenállásnak volt még egy másik oka is: a föld magántulajdonának a jelentősége. Az évszázados föld utáni vágy alig másfél évtizede került kielégítésre. A föld rangot, jómódot, tekintélyt, létbiztonságot jelentett. A növelése feltétlenül kívánatos volt, akár az önkizsákmányolás árán is. Ezt az évszázados szemléletet a kollektivizálás aláásta. Egyben új feladatok elé is állította a váli parasztságot: tanuljon meg közösen gondolkodni és közösen gazdálkodni. Ezt, miként a továbbiakból kiderül: igen magas szintre emelte.
Az egyesült Vajda János Mezőgazdasági Termelőszövetkezet első éve (1960)
A három megalakult váli szövetkezet 1960-ban egyesült, és ezzel az aktussal létrejöttek egy korszerű mezőgazdasági nagyüzem keretei. Szinte hihetetlen előnyökkel járt. Nem kellett külön-külön végzett, szétaprózott beruházásokat eszközölni, nem kellett külön-külön irodákat fenntartani, istállókat, gazdasági épületeket felépíteni. És így tovább. Mindezek jelentőségéről a zárszámadás szöveges beszámolója a következőket mondja: "Az egyesüléssel a nagyüzemi gazdálkodás feltételei igen megerősödtek. Megtörtént az öt növénytermesztő brigád megszervezése, és közöttük a szántó és egyéb területek észszerű felosztása. Az állattenyésztés megszervezése, illetve az állatok átcsoportosítása, az akkori helyzetnek megfelelően végbement. A zárszámadás szövege még a következőket említette. Az egész falu helyzetére kedvező hatást gyakorolt az egyesülés, megszűnt az ellenségeskedés, amelyet kívülállók is szítottak, hogy nyugtalanságot keltsenek a faluban. Az összevont szövetkezet területe, mint az a 2. sz. táblázatról is leolvasható: 2882 kh-at tett ki. A taglétszám 412 fő volt, közülük aktív munkavégző 266. Olyan tagot, aki kivonta magát a közös munka alól, 70 főt tartottak nyilván. Közülük néhányan csalafintasághoz folyamodtak: kiléptek a szövetkezetből, arra hivatkozva, hogy elköltöznek a faluból. A valóságban máshol vállaltak munkát."
A közös gazdálkodás első esztendeje a vártnál gyengébb eredménnyel zárult. Ennek okai között megemlíthető, hogy a trágyázás a tervtől valamelyest elmaradt, erősen aszályos volt a nyári időjárás, a tagság engedély nélkül elhordott terményt és feletette az állataival. Csupán a takarmány- és a cukorrépa termés lett több a tervezettnél. A betakarítás 67 százalékában géppel, 30 százalékában kézi erővel történt. Az állattartásban az eredmények elfogadhatóknak mondhatók. Ugyancsak ebben az évben több mint 3 millió forint értékben beruházást eszközölt a szövetkezet, gépeket vásárolt, köztük 1 Zetor traktort és 2 tehergépkocsit. Építkezésre (istállókra, hodályokra) pedig 151 ezer forintot fordított. Egy munkaegység értéke 23,19 Ft-ot tett ki. Nem nyújtott fényes megélhetést, mert a tsz- családokban élő 1040 személy részére a 210 Ft-ot sem érte el fejenként. Ezt pótolta valamelyest a megnőtt természetbeni részesedés, amely elérte a 71,6 százalékot. A terményeket lehetett szabad piacon, vagy feltakarmányozás esetén állatként, húsként értékesíteni.
Az egyesített szövetkezetben a tagok tulajdon-tudata nem volt annyira egyértelmű, mint a Zalkában. A föld és a megtermelt értékek feletti rendelkezés elvesztése miatt nem érezték a sajátjukénak a szövetkezetet. Igaz, már az első évben is becsületesen dolgoztak, de vágyakoztak a földjük után. Igazából csak a háztájit tekintették a sajátjukénak. Az említett szemléletből következett, hogy jelentős volt azoknak a száma, akik megfeledkezve magukról, hozzányúltak a közös tulajdonhoz. A vezetés sem állt a hivatása magaslatán, ami nem is csoda, mert új gondolkodásmódot igényelt az új, nagyméretű mezőgazdasági üzem. Ugyanakkor nagy érdeme a vezetőségnek, hogy szükségnek ítélte: az elnök szerezze meg a nagyüzemi szakismereteket. El is ment a zsámbéki elnökképző iskolára. Ugyancsak a vezetést dicséri annak a felismerése, hogy a gazdálkodás minden gondja a vezető testületet terheli, amely így a tagság érdekeit is képviseli. Elsőrendű feladatának tartotta a közös tulajdon védelmét, az alapszabály következetes betartását, a munkafegyelem megszilárdítását, és ezeknek az elveknek a gazdálkodás és fejlődés szolgálatába való állítását.
A megszilárdulás korszaka (1961-1965)
Az egyesült szövetkezet megszilárdulásához 5 évre volt szükség. Ennek okait keresve, többet is megemlített a tsz-történet.
Elsősorban a tervutasításos gazdaságirányítás hatott hátrányosan a termelésre. Egy olyan termelőközösségben, mint a váli is, amelyben korlátozottan álltak termelőeszközök a tagok rendelkezésére, meglehetősen meghatározottak voltak a fejlődés lehetőségei. A szövetkezetben ugyanis egy tagra 7 kh terület jutott megmunkálásra, amelyből 1 kh-at tett ki a háztáji. Ez a nagyság eleve korlátozta a lehetőségeket. Hozzájárult még a tervutasítás is, amely szigorúan megszabta a termelendő növényfajtákat, és azok vetésterületét. Ebben az állami tervben 25 féle növény és valamennyi állatfajta szerepelt. Közben a természeti adottságok a vízigényes kultúrák termesztésének határt szabtak. Amennyiben a váli Vajda János tsz a korszak végére mégis sikereket tudott felmutatni, az a parasztság alkalmazkodó életképességének, akaratának és szorgalmának az eredménye.
Az egyesült szövetkezet több mint 3000 holdas területén a mezőgazdasági termelés az eddigiekhez képest vadonatúj munkamegosztást, munkaszervezetet követelt. Ki kellett alakítani a nagyüzemi táblákat. Ehhez új munkaszervezeti egységekre volt szükség, létrehoztak 5 növénytermesztő munkabrigádot. Az állatállományt igyekeztek szakosítottan elhelyezni. A termelőszövetkezet megvásárolta a szükséges erő- és munkagépeket. Korán felismerte az állattenyésztés üzemi jelentőségét, nagy erőfeszítéseket tett a korszerű állatférőhelyek megvalósítására. Az erőfeszítések meghaladták a szövetkezet pénzügyi lehetőségeit, ezért hitelhez folyamodott. Hitelállománya 5 év alatt 5 millió forintról több mint 11 millióra növekedett. A beruházások erőltetett fejlesztése egyrészt a váli parasztság mozgékonyságának és vállalkozó kedvének a jele, másrészt, mivel nem járt együtt hasonló ütemű termelésnövekedéssel, ez okozta a jövedelmek alacsony színvonalát az első években.
A talajerő gazdálkodást az 500 körül alakuló közös számosállat létszáma ebben a fejlődési szakaszban erősen behatárolta, minthogy az ipari eredetű műtrágyát a járási tanács kiutalására csupán a szükségesnél kisebb mennyiségben lehetett beszerezni. Ennek tudható be a termésátlagok erős ingadozása is. Ezen igyekezett a tsz javítani: mind búzából, mind kukoricából a nagyobb hozamú fajtákra állt át.
1963-ban a szövetkezet teljes gépesítést hajtott végre a korabeli technikai színvonalon, a gépállomástól átvett 12 géppel. Ezt az állományt bővítette újonnan vásárolt gépekkel, így 1965-ben már 18 db erőgépe volt. Ebben az időszakban kezd kibontakozni a termésbiztonságra való nagyobb törekvés, és ebben a törekvésben csecsemő korát éli az öntözés.
Közepes minőséget képviselt az állattenyésztés. Az örökölt istállók és az épített újak összesen 460 szarvasmarhának, 910 sertésnek, 600 juhnak és 6000 baromfinak biztosítottak helyet. A legjobb eredményt a juhászat érte el, amelynek a termelési adatai országos szinten is elfogadhatók voltak. Jónak volt mondható még az állatok egészségi állapota is.
Kísérletet tettünk a szövetkezet legfontosabb adatait táblázatban összegezni.
2. sz. táblázatterület taglétszám hitel szántó szőlő gyümölcsös erdő kh fő állomány kh kh kh kh m/Ft 1960. 2882 412 5000 - - - - 1961. 3234 412 11000 - 2 14 7 1962. 3559 - - 2857 27 68 90 1968. 3435 432 - 2560 51 123 91 állóeszköz közös tiszta fel nem hitel 1 családra jutó 1 kh-ra vagyon vagyon osztható vagyon állomány jövedelem m/Ft m/Ft m/Ft m/Ft m/Ft Ft 1961. 2031 - - 7200 5000 6354 1965. 4973 2264 10687 7000 11277 12381 1969. - 35443 27258 9599 4655 24260
Néhány figyelemreméltó adatot kommentálunk. 1960-70 között a szövetkezet földje több mint 500 holddal gyarapodott. Miközben csökkent a szántó területe, jelentősen növekedett a belterjes kultúráké (szőlő, gyümölcs, erdő). Az állóeszközök értéke 1961-65 között több mint kétszeresére, a fel nem osztható szövetkezeti vagyon közel 10 millióra növekedett, az egy családra jutó jövedelem 1961-69 között közel megnégyszereződött. A szövetkezetből nyerhető jövedelem jócskán szóródott a munkavégzés (munkaegység) mennyisége szerint. Akik sok egységet teljesítettek, jó bevételekhez jutottak. Ez, a főleg szőlőből, gyümölcsösből álló háztáji bevétellel együtt akár középparaszti szintet is jelenthetett. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a szövetkezet hitelállománya 1964-ben kis híján 13 millió Ft volt. Emiatt a tsz-t a meg nem erősödött szövetkezetekhez sorolták, és megkülönböztetett állami támogatásban részesítették. A termelés növekedését a szövetkezet nem tudta egyenletesen emelni, a tárgyalt korszak végére még egy kis visszaesés is bekövetkezett.
A korszerű nagyüzemi gazdálkodás időszaka (1966-1988)
1966-70 között a váli Vajda János termelőszövetkezet tovább erősödött. 1966-ban anyagi helyzete elindult a rendeződés útján, mert több mint 7 millió forint középlejáratú hitelt elengedett az állam. Szabadabb kezet kapott a gazdálkodásban az 1968. I. 1-én életbelépő új gazdaságirányítási rendszernek köszönhetően. Végre megszűnt a vetésterület központi meghatározása. Ezzel egyidejűleg az önálló vállalatszerű gazdálkodás bevezetése lehetőséget teremtett a garantált munkadíjazási rendszer ugyancsak 1968. január 1-i megvalósítására.
Egyre inkább vállalati kategóriák érvényesültek: önköltség, jövedelmezőség, tulajdonosi jogok és felelősség. Az állattenyésztés fejlődését száj- és körömfájás 1968-ban megtörte. A melléküzemági tevékenység növelése, új kultúrák és állatfajok beállítása többletjövedelmet biztosított.
Új jelenség a tsz területén a 29 kh-as halastó. E tavat és vízrendezést állami támogatással valósították meg: a saját 2,4 millióhoz 2,8 milliót kapott a szövetkezet. 1968-ban további beruházásokat is eszközöltek: 2 darab szolgálati lakás és az 50 m3-es üzemanyagtároló tartály elkészült. 1970-80 között új termelési eljárások bevezetésére került sor. A rét-legelő program 1970-72. évi eredményei példa értékűek. Országos és megyei szakemberek részvételével bemutató volt 1971. július 28-án az Alsó réten. A tsz-nek az öntözött területen 1968-ban 9 q/kh, 1972-ben 28,9 q/kh búzája termett. Ugyanakkor a bemutató szerint 45-60 q/kh is elérhető. És haladt előre a technikai korszerűsítés más területeken is. A növendék marháknál a villanypásztoros legeltetési módszert alkalmazták. A vetésterület 75 százalékán gépi, 25 százalékán kézi művelésű volt. A napraforgó gyomirtása 100 százalékig vegyszerrel történt. Jövedelem kiegészítő és hozamnövelő intézkedésekre került sor az állattenyésztésben: pecsenyekacsa hízlalásra és Lengyelországból származó növendék bikák bérhízlalására. (A kacsanevelést évek múltán ráfizetéses volta miatt abbahagyta a szövetkezet.)
A jövedelem tartása, ill. növelése érdekében napirendre került a melléküzemági tevékenység bevezetése. Az első partner a budapesti Híradástechnikai Vállalat volt: az együttműködés keretében megrendelésükre alkatrészgyártás folyt. Kialakult kapcsolat a Csavaripari Vállalattal is, bérbe vette az egykori gépállomás átalakított épületét.
A tsz a hatvanas évek végéig a gyengén gazdálkodó szövetkezetekhez tartozott: az egyszerű újratermelés megvalósítására volt csupán képes. Mint láttuk: a 68-as esztendő hozta meg az első döntő változást. A másodikat a tsz vezetőségének 1977. év végén hozott kiemelkedő döntése: a KSZE-be (Kukoricatermesztési Szocialista Együttműködés) való belépéssel. Az iparszerű termelés első lépéseit jelentette a 700 ha kalászos, a 400 ha kukorica és a 200 ha napraforgó zárt rendszerű termesztése. Ehhez természetesen kellettek a korszerű erő- és vonógépek, amelyeket a szövetkezet meg tudott vásárolni, és a legmodernebb traktorokat mérnök végzettségű szakember üzemeltette. Így indították el a gépek a szellemi tőke kamatoztatását. A búza, kukorica, napraforgó termesztés technológiáját, az állattenyésztés takarmányellátását új alapokra helyezték. Megkezdték a szőlő, gyümölcsösök talajának tápanyag vizsgálatát és levélanalízisét. Növényvédelmi technológiai tervek készültek. Előrelépés történt a parlagföldek művelésbe vételében is. A szétszórt területek összevonása is sikerrel járt, igaz, érzelmeket felszaggató, hosszas egyeztető tárgyalássorozatok után.
Az állattenyésztésben a technológiák, takarmányozási recepturák átdolgozása, a takarmányok beltartalmi vizsgálatai elvégzése, a tejtermelés növelése érdekében a TAURINA Szarvasmarha Tenyésztő Közös Vállalathoz való csatlakozás és az állategészségügyi technológiák elkészítése jelentette az újabb intézkedéseket. Ugrásszerűen emelkedett 1975-80 között a kemikáliák felhasználásának mennyisége is. Döntés született arról is, hogy a tsz a repülőgépes növényvédelmi "Egyszerű Társaság"-ba belép. A több tsz által vásárolt helikopter megteremtette a légi növényvédelmi technológia bevezetését. Az 1977. évi cselekvési program nyomán a búza 42,01 q/ha, a kukorica 45,08 q/ha, a napraforgó 23,85 q/ha termést eredményezett. 1970-hez képest 1980-ban a búza 254, a kukorica 184, a napraforgó 134, a lucerna 139, az egy tehénre jutó tejtermelés 128 százalékkal emelkedett! A szövetkezeti bruttó jövedelem 1980-ban 1970-hez képest 205, a szövetkezeti eredmény (nyereség) 354 százalékkal növekedett.
1981-85 között a közösség tovább tudta fokozni az eredményeit. 100 Ft ráfordításra 5 év átlagában 13 Ft nyereség jutott. Ezzel az eredménnyel megyei szinten az első negyedbe került, a bicskei járásban pedig az első helyre. Az egy évre jutó átlagos nyereség megközelíti a 10 millió forintot. Ezt az eredményt csak fokozza az a körülmény, hogy az állam 5 év alatt 17 millió Ft jövedelmet vont el adó címén.
1985. március 11-én a vezetőség a 26/1981/IX.29./ PM-MÜM sz. rendelet alapján elhatározta, hogy átalányelszámolásos részlegeket hoz létre. A 6 átalányelszámolásos részleg 32 fővel indult meg, 3 hónap múlva már 72-en voltak. A szerződés szerint 1 fizikai dolgozónak 1985-ben 480.000 Ft árbevételt kell elérni, és havi 6.500 Ft nyereséget kell a tsz-nek befizetni. A tapasztalatlanság miatt ez a vállalkozás sikertelenül végződött. Fel is számolták. Bedolgozó rendszerrel indult és fokozatosan egészült ki az építőipari szolgáltató tevékenység 1986-ban. A szövetkezet nyereségének a 28 százalékát az ipari- szolgáltató ágazat adta. Ebben az időszakban fejeződött be a tsz 75 ha szőlőültetvényének programja is.
Közben, 1976-ban bekövetkezett a nemzedékváltás első ciklusa. Az állandó tsz-tagok száma 1971-ben 318 fő volt, 1976-ban már csak 178 fő, az átlag életkor pedig 37 év lett. Ez a fiatalabb tagság új igényeket fogalmazott meg: a tagság által felvetett kérdések torzításmentes továbbítását, a tagság erősebb érdekvédelmét, az élet- és munkakörülmények javítását, a kedvezőbb helyi légkört. Körtvélyesi Ferenc kéziratában ugyanis több, a tagság közötti ellentétről olvashatunk. Két fő kérdéskör köré csoportosultak: az állandó vezetőségváltáshoz és az iparszerű mezőgazdasági termeléshez nélkülözhetetlen nagyparcellák kialakításához. Mindenesetre a szövetkezet kiemelkedő eredményei soha nem születtek volna meg, ha a tagok és a vezetők közötti harmónia meg nem születik. Az 1985. évi közgyűlési jegyzőkönyv az összefogás, az emberi közelség szívet melegítő hagyományait, eredményeket, a megnövekedett önállósággal való sikeres bánásmódot emlegeti.
A nyolcvanas években a gazdasági tevékenység megújulásának folyamata, az élet körülményeihez való igazodása felgyorsult. Ez a teljesítmény iránti érzékenyebb magatartást kívánta meg. Az egyes ágazatok önelszámoló egységei döntési jogait, a hatáskörök decentralizálását tovább növelték. 1987-ben folytatták a négy legfontosabb kultúra (búza, kukorica, napraforgó, szőlő) nyereségének emelését. Ezek közül a szőlőé volt a legnagyobb. Határoztak az újabb telepítésekről is: Marianna pusztán a gyurói útvonalig. A beruházás költsége 15 millió Ft-ot tett ki. Az információ áramlás meggyorsítása érdekében a tsz 1 db IBM számítógépet vásárolt.
Az új érdekeltségi rendszer nemcsak anyagi, de tulajdonosi értékeket is felszínre hozott. Az emberközelibb rendszer meglepő kezdeményezéseket és mérhető eredményeket produkált. A szövetkezet egyrészt megkapta a Fejér megyei Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Területi elnökségének a különdíját a gazdálkodás 1987. évi eredményeiért, továbbá a megyei I. helyezést az 1987. évi energiagazdálkodásért, végül a megyei II. helyezést az 1987. évi gabonatermesztésért. Majd a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Dícsérő oklevelét az 1988. évi munkájáért. Az elismerésekkel együtt az értékeket előállító tsz-tagok is jutalomban részesültek. (Névsorukat a tsz-történet függeléke tartalmazza.)
1989. február 3-án, a szövetkezet fennállásának 40. évfordulója alkalmából közgyűlést tartott. 119 aktív és 42 nyugdíjas tag vett rajta részt. Ezúttal nem terméshozamokról, eszközök növekedéséről szóltak az emberek, hanem arról, hogy Vál községben a parasztok mint személyiségek milyen szerepet töltöttek be egy- egy időszakban. A történelem a még elő 43 alapító tagnak a véleményével, élete egyes korszakainak a bemutatásával vált élővé a 2. és 3. generáció előtt.
*
Jó volna ennél a happy end-nél befejezni a tsz- történetet. Sajnos, lehetetlen, mert a valóságot torzítanánk el vele. Az élet ment tovább, és tovább folyt a munka is a váli Vajda János termelőszövetkezetben. Az 1990. év súlyos gondokkal teli esztendő volt. Iszonyatos megpróbáltatást hozott, elsősorban a növénytermesztés számára. A csapadékhiány 50 százalékos hozamkiesést okozott. A szőlőültetvényeket is megtizedelte az aszály. Az évek óta nyereséget nyereségre halmozó ágazat veszteséggel zárt. A kukoricát, mint legfontosabb takarmánynövényt érintette a legjobban az aszály. A tsz fennállása óta első ízben volt veszteséges. A közös gazdaság 17 millió forint mérleg szerinti hiánnyal zárta az évet.
Az 1991. és 1992. évi teljesítmények tovább romlottak. 1991. december 31-én a vagyoni helyzet a következőképpen festett. Az eszközök értéke 145 millió forintot tett ki, amelyből a tsz saját vagyona 87 millió forint volt. A fennmaradó rész idegen forrásként tartható számon. Ugyancsak 1991-ben az "eredmény" 20 millió Ft veszteség, a fennálló hiteltartozás pedig 65 millió Ft. Az 1992. év deficitje 27 millió Ft-ra tehető.
A kérdések-kérdése az lett Válban: a kilábalás útját a régi szövetkezeti forma jelenti, vagy más útra kell lépni. A tsz-vezetés a célt abban jelölte meg: a szövetkezet eszközei kerüljenek az igazi tulajdonosokhoz. A társasági törvény alapján három vállalkozói forma került szóba. Úgy találták: a részvénytársaság, mint legerősebb, legnagyobb szervezet nagymértékben hasonlít a szövetkezeti formára. Az 1991. október 18-i közgyűlés úgy döntött: a tsz Chardonnay Mezőgazdasági és Kereskedelmi Részvénytársaságot alapít. 100 Ft-os címletű részvényekből az aktív tagok 10.000 Ft-ig, a tsz 10 millió Ft-ig jegyezhet részvényeket. A második lépcsőben, 1991. december 31-én alakították ki a részvénytársaságon belül a szorosabb érdekeltségű vállalkozói formát. A közgyűlés döntése alapján a részvénytársaság vezetését a tsz akkori vezetői látták el.
Közbelépett azonban a kárpótlás. Az 1992. évi II. törvény értelmében a tsz 87,3 millió Ft értékű vagyona közgyűlési határozattal 423 fő részére került felosztásra. Névre szólóan 100 és 50 ezer Ft értékű részvények készültek. Ugyanakkor a szövetkezet a Budapest Banknak 82 millió Ft-tal tartozott, így 1 Ft nevesített vagyonra 1 Ft tartozás jutott. Ez jelentette a szövetkezet életében a mélypontot. Ugyancsak a II. törvény szerint nem jelölték ki árverésre a szövetkezet összes földjét. A maradék és nevesített földtulajdont a részaránytulajdonosok a jól működő Róna Kft használatába adták. Ez utóbbi a használati díj fejében aranykoronánként terményt biztosított a tulajdonosoknak.
A gazdálkodás tárgyi és személyi okai azonban elvezettek oda, hogy 1992. májusában megindult a csődeljárás. A Budapest Bank bicskei fiókja a szövetkezet adósságát a következő nagyságrenddel tartotta nyilván: tőke közel 65 millió, kamat 24 millió, ez összesen 89 millió Ft. A meglévő kft-k kifejezték vételi szándékukat a felajánlott ingatlanokra. Ezek után 92 millió Ft árbevétel volt várható. 1996-ban a magánosítás újabb fordulatot vett: a Róna Kft és egy idegen vállalkozó az üzletrész nagyrészét felvásárolta az üzletrész- tulajdonosoktól.
*
Egymás mellé szerkesztettük a két háború közötti váli mezőgazdaság és a Vajda János Szövetkezet történetét. Nem véletlenül. Dokumentálni szerettük volna: 70 év alatt a váli parasztságot milyen kihívások érték, és miként válaszolt rájuk. A Horthy-korban a váli parasztság 88 százaléka élt, modern kifejezéssel élve: a létminimum határán vagy az alatt. A legjobb körülmények között még az 5-10 holdas 28 százaléknyi lakosság volt, bár láttuk a "fertályos" parasztság létviszonyait: a segítés, visszasegítés megszorított állapotát. Ugyanakkor olvashattunk öntevékenységről, felhalmozott agro- és zootechnikai tapasztalatokról, belterjesebbé váló paraszti mezőgazdaságról, szorgalomról és takarékoskodni tudásról. Egy valamikor 3 holdas, 4 gyermekes kisparasztnak, aki részes arató volt a nagybirtokon, a gondolatait a fia tolmácsolta. Elmondta: részes aratók teljesítették a munkát, az érte járó rész valahogy mindig kitartott az újig. Főleg az asszonyok ügyességén múlt a családi életszínvonal. Még 1944-ben is volt kenyere a faluban mindenkinek. Ebben a rövidre fogott vallomásban rejtőző éppen hogy tengődést kifejező valóságban élt a falu lakosságának 40 százaléka. Nem volt különb a Dreher-birtokon élő 20 százaléknyi cselédség léte sem. Sínylődő létét napkeltétől-napnyugtáig tartó munkával szerezte meg. A Horthy-kornak ez a 25 éve nyújtott tehát valamiféle, egyik-másik esetben igencsak alacsony szintű biztonságot, amelyért a parasztság olykor elképesztően sokat dolgozott. Polgárosodása a nagybirtokon, ill. annak árnyékában ment végbe, így feudál-kapitalista jellege tagadhatatlan. A falu többsége tehát a többletmunka ellenére alig létezett, és így élte át, mint társadalmi osztály, álmai és tervei meghiúsulását. (Ennek a csupán gazdasági téren elemzett megszorításnak, megvolt a maga vetülete a parasztság életének társadalmi és kulturális létére is. Ezekkel e helyütt nem foglalkozunk.) A többletmunka egyrészt fokozta a parasztság mozgékonyságát, amelynek pozitív hatását a földosztás után érzik majd meg, mint újbirtokosok. Ugyanakkor a cselédség egy-egy munkafázisba történő specializálódása nem járult hozzá, hogy parasztgazdákká váljanak a szó klasszikus értelmében.
1945-ben alapjaiban változott meg a váli parasztság földhasználata. Ennek mértékét más ismerjük. A legtöbb földet az 1-5 holdas kategória kapta, amely a megnövekedett területet olyan szakszerűséggel fogadta, mintha világéletében a maga ura lett volna. Az egykor 3 holdas fia mondja tovább az édesapja történetét. Kikerekítették a területüket 7 holdra. Az édesapja rövid időn belül lovat szerzett és azonnal hozzálátott a földmunkához: a vetéshez-aratáshoz. 1948-49-ig tartott a nagy lelkesedéssel végzett munka, egészen addig, amíg a beszolgáltatást be nem vezette a hazai agrárpolitika. Az említett család az egykori Dreher-birtokból kapott 4 holdat, és ennek igen magas volt az aranykorona értéke. Az említett 7 holdnak a birtoklapra rávezetett aranykorona értéke 121-et tett ki. Az adót, a beadást, a kollégiumi díjat, mind-mind ez után állapították meg. A faluban néhány 15 holdasnak kevesebb volt a kötelezettsége, mint az övéké, mert alacsonyabb volt a terület aranykorona értéke. A földosztás nagy gazdasági- társadalmi kiegyenlítése tovább tartott, és egyformán süllyedt, amikor a már említett sztálinista agrárpolitika nyomán falun felugrott az adó- és beszolgáltatási kötelezettség. Osztatlan örömmel fogadta az ország, és benne a váli parasztság a begyűjtés eltörlését 1956 októberében.
Az újabb lelkesedés azonban csupán 1959-ig tartott, a falu termelőszövetkezeti községgé történt átszervezéséig. Az agitáció elől menekültek az emberek. Sokan a szőlőhegyen bujkáltak. De nem volt kiút: a kollektivizálás szerte az országban végbement. És ezzel megtörtént a váli parasztság 1945-ben megvalósult álmainak és terveinek a meghiúsulása, 30-40 éven belül immár másodízben. A 7 holdas újbirtokos a kollektivizálást a következő szavakkal kísérte: "Miért nem ezzel kezdték 1945 után? Miért kísérleteztek velünk 14-15 évig? Jobban megbékéltünk volna az élettel, ha a nagybirtok egyben marad, mintha újra összeragasztják." "Munkakultúrában nem jelentett gondot a szövetkezetesítés, csak ott kezdtük 1959-ben, ahol 1944-ben abbahagytuk." Értelmiségivé vált fia klasszikus módon határozta meg édesapja álmainak meghiúsulását: "Félt, hogy elveszti azt az identitását, amelyet a 15 év alatt mint gazdaember átélt."
1960-tól számítható tehát a második kihívás, és a váli parasztság ezúttal is helytállt: a kollektív gazdaság körülményeihez igazodva beletanult a modern technikába, az iparszerű termelési rendszerekbe. Ennek állomásai: az új munkamegosztás és munkaszervezet kialakítása a nagyüzemi táblákon; megtanulni a pénzgazdálkodást: bátorság a hitel felvételéhez; nagyobb hozamú gabona és kukorica fajtákra való átállás; 1963-tól a termelés gépesítése, új szakmák megtanulása, a rét-legelő program megvalósítása öntözéssel; vegyszeres gyomirtás bevezetése; 1968-tól az iparszerű mezőgazdasági termelés elsajátítása; 1975-től a kemizálás kiterjesztése; légi növényvédelmi technológia bevezetése; az információ-áramlás meggyorsítása egy IBM számítógép segítségével - hogy csak a legfontosabb fejlődési állomásokat említsük. És mindezt elsajátítani 15-16 év alatt, amelyhez másutt több generációra volt szükség! (A fő fejlődési vonal hátterében a paraszti kezdeményezés és újítókedv két példáját is ide iktatjuk. Az egyik: a szerves trágya szétszórásának új módja. A területre egy időben pótkocsival szállították ki a szerves trágyát, egy pótkocsin 50-70 mázsa is elfért belőle. Nem volt a tsz birtokában szóró, így gyutaccsal robbantották fel a kúp alakban lerakott trágyát. A gyutacsokat a velencei növényvédő állomástól rendelték meg, amely szállította, és aláhelyezte a kupacoknak, majd vezetékkel felrobbantotta. Az újító mozgalom keretei között egy villanyszerelő a sertésistállóba villamossággal hajtott, gumikerekű kocsin szállította a takarmányt. A megyei szintű újító kiállításokon egyébként a váliak jól szerepeltek, voltak találmányaik, amelyeket a megye átvett.)
A rendszerváltás idején, mivel a tagok egynegyede 20 éve dolgozott a szövetkezetben, tulajdonossá vált. A kilencvenes években sok feszültség halmozódott fel a mezőgazdaságban. A belső vállalkozások szűkültek, a tőkeszegénység nőtt, az átalánydíjas rendszerek megszűntek, a mezőgazdaságban realizálható tiszta jövedelmek messze alatta maradtak a banki kamatoknak, az aszály nemzeti katasztrófaként sújtotta a termelőszövetkezetet. A földtulajdonosi viták visszavetették a termelést. A piaci viszonyok bizonytalansága, a támogatások drasztikus megvonása, az állatállomány csökkenése, a műtrágya és vetőmag rendelés visszaesése, mind-mind a válságot mélyítették. Egy falu parasztsága 2-3 generációjának rendkívüli teljesítménye kérdőjeleződött meg. Pedig ez a parasztság élhetős életet teremtett a falujában.
A váli parasztság 70 éven belül most áll a harmadik kihívás küszöbén: munkával-munka nélkül, farmer- gazdasággal, földdel, földjétől megfosztva, mivel fog foglalkozni további létében?