OPERALEXIKON

CÍMLAP   —   ELŐSZÓ   —   RÖVIDÍTÉSEK
A   B   C   Cs   D   E   F   G   Gy   H   I   J   K   L   M   N   Ny   O   Ö   P   Q   R   S   Sz   T   U   Ü   V   W   X   Y   Z   ZS  


Ny

Nyári éj - Gershwin Porgy és Bess-ének egyik népszerű száma, önállóan is gyakran énekelt és számos jazz-feldolgozásban ismert részlete, az operában Clara (S) bölcsődala.

Nyebolszin, Vaszilij (1898-) - szovjet karm. Pályáját zenekari hegedűsként kezdte, 1919-től datálódik karmesteri pályafutása; 1920-tól a moszkvai B. dirigense. Főleg a klasszikus orosz operákat vezényelte.

Nyelepp, Georgij (1904-1957) - szovjet op.én. (T). 1930-ban debütált Leningrádban. 1944-ig e színház, attól kezdve haláláig a moszkvai B. tagja. Az 50-es években a B. vezető hőstenorja, kitűnő Dimitrij, Hovanszkij Andrej; az orosz repertoár nagy hőstenor szerepeiben aratta legjelentősebb sikereit.

Nyeszterenko, Jevgenyij (1938-) - szovjet op.én. (B). Építészmérnöki tanulmányokkal párhuzamosan folytatta énekesi stúdiumait. 1963-ban a leningrádi Kis Operában debütált, Prokofjev Három narancs szerelmese c. operájának Treff király szerepében. 1971-től a moszkvai B. tagja. - Nyeszterenko korunk egyik legnagyobb basszistája. Fantasztikus volumenű, kiegyenlítettségű és szépségű hanganyag birtokosa, előadói stílusa sokban emlékeztet Saljapinra, anélkül azonban, hogy a szláv basszisták nagy példaképének modorosságait és önkényességeit átvette volna. Nemcsak a fenomenális hanggal hat: szerepformálásai is tökéletesen kidolgozottak, muzikalitásához kétség nem fér. Elsősorban az orosz repertoár nagy basszus-szerepeiben tűnt ki eddig: Boriszként. Koncsakként, Varlaamként, Igorként. A klasszikus operák közül énekelte - e sorok írásáig - Mefisztót, Basiliót, Fülöp királyt, Ferrandót, valamint Boito Mefistofeléjének címszerepét a bpesti Margitszigeti Színpadon.

Nyezsdanova, Antonyina (1873-1950) - orosz-szovjet énekesnő (S). A moszkvai B.-ban debütált 1903-ban, a Szuszanyin Antonyidájaként. E színház nagy sztárja volt évtizedeken keresztül, 1912-ben Párizsban énekelte Gildát. Caruso és Titta Ruffo partnereként. 1930-ig volt a B. tagja, majd Moszkvában tanított. Nemcsak a koloratúrszoprán szerepeket énekelte nagy sikerrel, neves Tosca, Elza és Desdemona is volt.

nyitány - Az operák önálló előzenéje már Monteverdinél megtalálható; ekkor még nem egyéb ünnepélyes hangulatú bevezetőnél. A XVII. sz.-ban alakul ki két alapvető formakoncepció, mindkettő a szimfónia forrásává vált. A Lullytől származó "francia nyitány" képlete: lassú - fúgált gyors szakasz - lassú befejezés; a Scarlatti körül létrejött olasz típusé: gyors-lassú-gyors. Ezek a nyitányok (franciául: ouverture, olaszul: sinfonia) azonban az utánuk következő operaművel sem hangulati, sem tematikus kapcsolatban nem álltak. A XVIII. sz.-ban egyre inkább az egytételes, többnyire szonátaformájú nyitány kerül az előtérbe. Gluck és Mozart kezdeményezése igen jelentős: ekkor kerül a nyitány zenei és tartalmi kapcsolatba az utána következő operával.

A Fidelio Leonóra-nyitányai már az opera teljes mondanivalóját bemutatják szimfonikus eszközökkel. Ezt az utat követi és fejleszti tovább Weber: nála már a nyitány összes témája az opera zenéjéből való. A Rossini-korszak nyitányai briliáns szimfonikus tételek, de mindig csak "általános" bevezetőzenék. (Így volt lehetséges, hogy a Sevillai borbély sinfoniája korábban két történelmi tárgyú seria nyitánya is volt.) - Donizetti, majd Verdi vezeti be a rövidre fogott előjátékot, mely rendszerint az opera egyetlen fontos témáját mutatja be.

Wagner érett művei mindkét módszert követik: a Mesterdalnokoknak, a Trisztánnak, a Parsifalnak önállóan is játszható nyitányuk van, a Ring darabjainak csak rövid "Vorspiel"-jük.

A késői Verdi-művek és Puccini óta igen gyakori, hogy néhány bevezető ütem után máris felmegy a függöny, sőt, R. Strauss nem egy operájában a függöny az első ütemmel esik egybe.

Nyoszolyólányok kara - Weber Bűvös vadásza III. felvonásában felhangzó női kar szólistákkal, dallama népdallá vált Németországban.

Nyugat lánya, A - Puccini 3 felv. operája (1910, New York, Met, Toscanini vezényletével, Destinn, Caruso és Amato főszereplésével), Civinini és Zangarini szövegére, David Belasco drámája nyomán. Magyar bem.: 1912, OH.

Puccini stílusfordulatot jelentő operája a "népszerű trilógia" után. Modernebb harmóniák, népzenei hatások szövik át a régebbi stílus fordulatait e kifejezetten "átmeneti" jellegű műben.




Hátra Kezdőlap Előre