| Egy csendes kalibám itt, hol a szép Rába |
| | A virágos rétek partjait locsolja, |
| Tőled, szent természet érzése, hiába, |
| | Szivemet semmi tárgy másfelé nem vonja. |
|
| Távol a nagyvilág fényes lármájától, |
| | Félrevonva annak csábitó gőzétől, |
| A hízelkedőknek menten csapatjától, |
| | Nyugodtan sok veszély ragadó tőrétől: |
|
| Itt élek csendesen és megelégedve: |
| | Nagyravágyás mellem soha nem dagasztja, |
| Nem ér sem nap, sem éj békételenkedve |
| | S panaszokra számat semmi sem fakasztja. |
|
| Ha szívemet éri bánat avagy öröm, |
| | Csak némán hullatom keblembe könnyemet, |
| Kirendelt sorsomat békével eltűröm |
| | S enyhülni érezem mindenkor terhemet. |
|
| Kis kertemnek híves árnyú fái alól |
| | Gyönyörködve nézem mint nőnek a plánták; |
| Százszor jobbízűet eszem én azokból, |
| | Mert tudom, hogy önnön kezeim munkálták. |
|
| Oh, mily édes akkor nyugalma lelkemnek, |
| | Ha tisztemből semmit elmúlni nem hagyok; |
| Kellemes körében kis házinépemnek |
| | Érzem, hogy feleség s édesanya vagyok. |
|
| Így élek itt s íme időmet így töltöm, |
| | Kies Paty, tebenned zengem el énekem; |
| Amit az esztendő ád, rendre elköltöm, |
| | Kevés, de elég az s minek is több nekem! |
|
|
