Kis János
Aratáskor*

(Részlet)

 
 Nem hint már balzsamot violák illatja,
Nem nevet már rétek cifra rajzolatja,
Nem lepi zöld vetés a termő halmokat,
Nem nevelnek a fák színes virágokat,
Késő rózsát nyílni már nem szemlélhetünk,
Sétálván nem szívja estve lélekzetünk
A kaszált rendeknek enyhítő illatját.
Eltünt a nyár dísze! A föld ábrázatját
Az ősz gazdagítja most bőv áldásokkal,
S az öröm s a remény tapsol víg hangokkal.
Mindenfelé látszik a szorgalom bére,
Az esztendő siet munkája bérére.
Lobognak a búza arany kalászai,
Az ért szemek miatt görbednek szárai.
A bajuszos árpa ezüst színnel játszik,
S a domb oldaláról messzére ellátszik.
 A hajnal pirosra festi az ég táját,
Munkára serkenti az aratók nyáját,
S inti, hogy vegyék fel várt uzsorájokat.
Melly vidám orcával hagyják ott házokat!
Máris éles sarlót fog kiki markába,
S ropogva vágja azt az ért gabonába.
A kötöző nyomban követi ezeket,
S aranyszín kévékből rak hosszú rendeket.
A kepék sűrűen feltornyozva állnak,
S kedves mulatságot a szemnek formálnak.
A terhelt szekerek mennek csikorogva,
Lassú ökrök húzván csak alig mozogva.
Sok öreg és gyermek a tarlót elfedi,
S a szerteszét fekvő kalászokat szedi,
Míg végre a míves örvendő lármája
Hirdeti, hogy véget ért terhes munkája.
 Ti dús gazdák, kik a föld zsírját szívjátok,
Ki áld meg bőséggel, jól meggondoljátok.
Jertek, s a jó égnek adjatok hálákat!
Nem hoz ugyan a föld önkényt gabonákat.
A naptól megbarnúlt szántóvetők nyája
Szükség, nagy szorgalmat hogy fordítson rája.
De mit ád a munkás gondos mívelése?
Csepeghet-e esőt verítékezése?
Hol vesz édes napfényt s lengeteg szeleket?
El tudja-e űzni a fergetegeket?
 Hogy minden jó után fárasztó pályában
Fusson, ez az ember sorsa. De hiában
Erőlködik, ha rá kegyes szemmel nem lát
Az áldások atyja. Hazám, megengedj hát,
Ha énekem vádol háládatlansággal. –
Hol van a kegyesség? Mennyi gonoszsággal
Mocskolják fiaid gyönyörű vidéked!
Igaz, hogy osztályúl bőség jutott néked,
S áldott termékenység; reád örökös zöld
S boldog ég mosolyog. De, tudd meg, sok szép föld
Mellynek hajdan híres volt termékenysége
Puszta most. Had, éhség, s idők irígysége
Vadonsággá tették, s az utas szemének
Nyomát sem mutatja régi szépségének.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –



Hátra Kezdőlap Előre