|
| Bennem is a sok közt versirkálásra nagy ösztönt |
| Gerjesztett a Músa, de nem mondotta, miféle |
| Tárgyat vennék fel, s bizonyos mértékre szorítnék. |
| Ezt mégis (jut eszembe) nem egyszer súgta tanácsul: |
| Versezeted legyen ártatlan, s fog tetszeni minden |
| Szívnek, mely a jót csak jó képében akarja |
| Érzeni, s mint magot a szántóföld venni magába. |
|
| | Hát még, kérdeztem, mitevő legyek? Erre imilyen |
| Választ tőle vevék: Értelmes s tiszta beszéded, |
| Cifrázás nélkül, legyen: azt kijelentened illik |
| Oly hangon, melyhez magyarok füle szokva van; a fül |
| Kényes, igen kényes; de miért is kellene másra |
| Fordítnod, s idegen fülnek kedvére csavarnod |
| Nemzeti nyelvednek hangzását? Nincs-e azoktól |
| Sok korcs benne, kik atyjainak mondatni szeretnek? |
| A szépet minden szeplőtől gondosan őrizd. |
|
| | Ekkor hallgata, egyszersmind rám néze merészen. |
| Nem sok üdő múlván végképp így szóla kilobbant |
| Szívéből: Írj, s azzal emeld a nemzeti lelket; |
| Földre ne húzd, mert az nem földi. Dicsérni akarsz-e? |
| Méltatlant ne dicsérj: hirdesd a régi dücsőült |
| S mostani embereket, kik példák jóra lehetnek. |
|
|
