| Mely boldog óra tűnt fel életemnek, |
| Midőn a két szép testvér karjain, |
| Szökdelve jártam a rom halmain, |
| S hol a pataknál lengenyék teremnek. |
|
| Itt lábainál imádott kedvesemnek |
| Elnyúltam a part bársony hantjain; |
| Dallott, s elfogva alakján s hangjain, |
| Megnyílt az ég szememnek és fülemnek. |
|
| Storazzi szép ajkán nem lebegének |
| Mennyeibb hangzások, mint e bájos ének, |
| Mint e hajlékony, rezgő, lágy beszéd. |
|
| De bájosb, édesb volt, mellyel pirúlva, |
| A hold szelíd fényében, s rám simúlva, |
| Ezt nyögte az édes lyány: Tiéd! Tiéd! |
|
|
