Ujfalvy Krisztina
A barát*

Szenvedhetetlen maradna
 A fatumnak durvasága;
Ha minden rosznak nem volna
 Valami kis orvossága.
Már ha lelked sohajtásit
 Jó barátod hallgathatja:
Kínos terhed fájdalmait
 Részvétellel gyógyíthatja.
Kevés még az eléghez, de
 Oh mégis be sokat teszen,
Ha egy igaz barát szíve
 Könnyid spongyiája leszen.
Egy téged sajnáló lélek,
 Sebed gyógyító flastroma:
Midőn sorsod inségének
 Földre nyom véres ostroma.
Jaj! de beh sok álnok szívnek
 Keserged csalfa játékát,
Amíg egy igaznak s hívnek
 Kapod édes ajándékát.
S ritkaság, ha állandó lesz,
 Mert vagy halál vagy más eset
Birtokodba hamar kárt tesz,
 S nyereséged porba esett.
Találni baj, veszteni jaj!
 Mind a kettő veszedelem;
De kivált az utolsó zaj
 Egész a végig gyötrelem.
Szegény élet! beh sok színű
 Szenvedés kisér a sírba,
Ahol egy nem ismert ízű
 Nyugalom takar a porba.
A porba, hol egy kis földbolt
 Oszt széllyel azon részekre,
Melyek egyesültenek volt
 Hajdan csak szenvedésekre.
S melyekkel földi játékod
 Sírva nevetve, ha végzed,
Itt leled bérajándékod:
 Azt, hogy szíved már nem érzed.
Itt kapod fel, csak azt amit
 Élet s világ, bár fogadtak,
De nem nyertél tőlük semmit,
 Mert nyugodalmat nem adtak.
Barátságok részrehajló
 Volt, s kedvezések kétszinség,
Csak csendességid tolvajló
 S fájdalmid munkáló inség.
De hát nyugtod sírhalmának
 Hantjai mint kedvesűlnek,
Ha barátod fájdalmának
 Bús forrási nedvesűlnek;
S reszketve addig érkezvén
 Szorult mejjel dől sírodra,
Reád visszaemlékezvén
 Vérkönyűket sír porodra.



Hátra Kezdőlap Előre