| Míg a vén Saturnus, földi országában |
| Volt, az arany idő régi virágjában, |
| Volt Astréának is temploma, magában, |
| Építve a Pindus hegye oldalában. |
|
| | Vélted volna lenni tizedik Múzsának, |
| Mert mind egy idejük s egyformák valának: |
| De nem tetszett a föld a szűz Astréának, |
| S más szállást választott az Égbe, magának. |
|
| | De csakugyan buzgott szeretettel vére, |
| Emlékezvén, néha, régi szerelmére, |
| S mikor elérkezett a nap, szűz jegyére; |
| Leszállott a Pindus hegye tetejére. |
|
| | Te pedig, ki magad Astréának, s Szűznek |
| Színletted, helyt adván az idegen tűznek; |
| Büdösebb pervátát kerestél a bűznek: |
| Nem csuda hát rólad, hogy már csúfot űznek! |
|
| | S hát már! a szűz jegyét te is csak elvárod? |
| Vagy annál is tovább kiterjed határod? |
| Ha csakugyan veszni tértél! a te károd! |
| Én mintha sohasem voltam volna párod! |
|
| | Tudom, nem Astréa marad el mellőlem, |
| Friné vagy Xanthippe tűnik el előlem; |
| Aki, fertelmes hírt költött énfelőlem: |
| Csakhogy átkozottul elválhasson tőlem. |
|
| | Óh! Bárcsak Astréa lenne még végtére! |
| Hogy a szűz jegyébe jöhetne eszére! |
| De, ha idegentől posványos a vére; |
| Nőstény szarvasbogár! Sétáljon kedvére! |
|
| | Lássad! azért, képzelt boldogságot várván; |
| Ha már álnok szíved érzéketlen márvány; |
| Megbélyegzett, lelked, Isten ellen járván: |
| Hogy hagyod ártatlan gyermekedet árván? |
|
|
