| Oszlik a felleg, derül a reménynek |
| Napja, szemközben mosolyog Keménynek, |
| Vármegyénk súlyát mikor ily vezére |
| Most, mikor mord tél kikelettel éled, |
| Homlokán fekvő ködök éje széled, |
| Fű, fa bimbózó tavasz udvarából |
| Akkor újul meg, nemes! a te földed, |
| Száraz ágakból fokadoz-ki zölded; |
| Támad a törvény, s diadalmit írja |
| Ős-Szabadság! oh hazabéli Plánta! |
| Hány irigy féreg gyökeredre szánta! |
| Már hasad bibor levelekkel ágod, |
| A magyar Chloris maga régi honnya |
| Sátorát tágas mezejére vonja:* |
| Kezdi, gerjesztvén öröm újra szívét, |
| Flóra sétálgat szabados majorban, |
| Épít, ültetvén az elébbi sorban |
| Napkeletről vett ősi ritkaságit |
| Mint hiacintok Telamon fiának |
| Sírja halmából kivirágozának:* |
| Rothadást nemző temetőből élet |
| Pannon is győzvén temetői vermet, |
| Szép virágszálat kikelése termett. |
| Élet illatját ez az új hiacint |
| Uj teremtmény ez; nem erő s okosság |
| Semmi méhéből született valóság: |
| Hajnalunk éjből hasadott ki végre |
| Zürzavar színén hatalomnak ülvén |
| Lelke, jó rendet fogad újra szülvén: |
| Képtelenség ez vala forma nélkül, |
| Szoptat a meddő, s örül, énekelget, |
| Sára házában örököst ölelget: |
| Ismael menjen, fiat illet a kész |
| Egy özön bárkánk derekát (ki hitte?) |
| Mély habok hátán Ararátra vitte: |
| Amikor vélné, fenekére nyelte, |
| Kétszeres téglán mikor izzad a nép, |
| Érkezik Moses szabadítni bé-lép: |
| Nyitva (minden zár törik) egy sohajtó |
| Sürü fellegből nevet a szivárvány, |
| Tégla volt házunk fala; váltja márvány*. |
| Lám! dicsőségesb az utóbbi kőbolt, |
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
|
