Kalmár György
Summa*

(Részletek)

 
Puszta föld. Mondola fa. Palota. Város.
Vár. Bástyák. Folyóvizek. Templom (Szív)
 
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
 
 Mint lett a dolog ott, az egész ármáda ahol járt!
Mind öle, mind pusztíta, kironta, megégete, mindent.
Mind öle, mind pusztíta, kironta, megégete mindent.
Ím a folyóvizeket testekkel mind telehányta:
már ma nem innivalók: az orr sem szenvedi őket:
dögleletes, pára s gőzölgés jő ki belőlök.
Emberek éhségtől vesznek, szomjan megepednek.
Lángja az égésnek, csuda! mind elhatalmaza széjjel;
Bár egy talpnyi helyet lelnél, ahol ott jele nincsen!
Még a parlagot is, az ugart s gyöpöt el-megemészté.
A kertet mivelik; földet szántnak: hol a haszna?
Lásd; terem-e illatra való? gabonát ha aratsz-é?
Többire mindenhol gyökerig kiveszett a gyümölcsfa:
a tövis, és a bogáncs, s bojtorján nőtte helyét fel.
Híre csak és árnyéka maradt a Mondola-fának:
még soha csak levelet sem hányja ki: szárazon ott áll!
nem terem immáron kedves, jó, drága gyümölcse;
melynek volt ételre való kívánatos íze.
Óh mely hasznos, egészséges volt légyen olajja!
nékem ugyan soha nem lehet megmondanom egybe.
 E fa alatt lévén a vezér dicső palotája,
onnan alá környűl s környűlszemlélte a várost.
Jó helyen ül vala: azt ugy igazgathatta eszessen.
Micsoda mesterség vala, melly bölcs munka egyemben,
annak az építésében! nagy csudda bizonnyal!
Számtalan, és gyönyörü rejtekhelye mely kies annak!
Környűle négy várták: a lövő-bástyák ugy előtte.
 No már a hajdan gyönyörű várost ha tekintjük:
mellynek dísze, imez várral s szép mondola-fával,
egy dicső templom vala, együtt: mindenik elmúlt.
A város derekát, mondom, s több részeit annak,
szemlélvén, majd eszbevehetjük azonnal, hogy úgy járt,
mint amelyről is szólék, ama várta-erősség.
 Ám a nagy ostromnak s iszonyú égésnek előtte,
gondolnunk lehetett az egész várost úgy egyemben
mint egy igen nagy erősségű várt s egy citadellát.
(Rov’d meg; hogy e citadella, alább iratik maga várnak,
tudni ám illik, ez énekben; s városnak a több rész.)
Már a lövő-bástyák, melyek mint védelem, éppen
úgy voltak-vala, megromlának; igen szakadoztak.
Most a kegyetlen erős fene-állatok ülnek azokban:
minden latroknak szabados menedékhelyek ott van:
honnét a fenevad valamely prédára kijárkál:
tolvajok is házat felverni, s az útra kimennek.
Jaj! odalett a vár! te reménlheted-é, ha megépűl?
Jaj! odalett az vár! te reménlheted-é, ha megépül?
Mert a fundamentomok is süllyednek inogván:
látni; miképp reszketnek, alább szállnak! hogy omolnak!
 A dühös ellenség, nézd el, hagya sok nyomot ott benn:
a szépen épült fel-házokat öszve-lerontá;
mind a közönséges s a magános haszonra valókat.
 Abba vagyon sok ezer folyamat. De kár van azokban.
Csudda folyások azok! Folyván mind nagy s kicsiny utcán,
mely gyönyörű! de kies dolog! úgy csak nézni reájok:
minden alkotmánynak azok kicsorognak alóla:
házoknak tetején, falain, közepén, eredeznek:
kapnak az oszlopokon, minden kis rejteken, utat.
De, amiképpen előre megemlítem oda feljebb,
megbűzhödtek azok: csak döglelet, undok utálat!
megbűzhödtek azok: csak döglelet, undok utálat!
Annyival is inkább, hogy a padlócskák, oda lévén,
nem bírják igen az által járkálni szokottat.
Nékie hát a folyóvizeken lábolnia szükség.
Ekkor azok, sáros fenekekből felkeveredvén,
(kell iszonyodni!) felette büdössek! egész Camarinák!
kell iszonyodni! felette büdössek! egész Camarinák!
 Már ama templomról szóljunk, Szivem, valamicskét.
Mellynek régi dicsőségét de (!) csudálja akárki!
Míg annak derekasb romlását teszem elődbe:
észre-vehetsz magad is valamit; hogy kezde romolni.
 Abba vagyon mintegy mosni, s sok haszonra való tó.
Mindaz a sok ezer folyamat, mely tartja a várost,
elmegyen által ezen, már jó tova öszvekerülvén
és ide nagy sebesen folyván egy csudda csatornán.
Még van a balja felől más ollyanforma csatorna.
Melybe kiadja magát minden folyamat, s ugy eloszlik.
Míg pedig, ám jó sebességgel kinyomódik a tóból,
amely megbűzhödt fenekes sárt hajta magával,
azt, nagy része szerént, otthagyja, letészi örökre.
 Melly iszonyú legyen már egy helyen annyi büdösség!
gondolhat’d: sokkal s nehezebb szenvedni az orrnak:
annyival is inkább, hogy a párázatja halálos.
Melly okon annyi folyás, elhagyott rút sárja helyében
kap veszedelmes erőt: s még annyiszor is odatérvén,
mind gonoszabb lészen; s széjjel fog halált is okozni.
 Meg van ez értve: tovább lássuk, hogy jára a templom
Ez igen elpusztittatván ama nagy sereg által,
(mondám, melly iszonyú) el-felfordúla egészen.
A lakosok, mind az idegen fene nép-el egyemben,
fordíták mindjárt hijjábavalóra, gonoszra:
mert ád-vész ma, kinek tetszik, ma kereskedik, abban.
Abba bizony véghezmégyen sokféle gonoszság:
mindenféle bűn, így mondom, hogy elárada abban:
részegség, minden bujaság ott rajtok erőt vett:
ott öli, rágja igen egymást, károm’lja, gyalázza!
esküsznek hamisan, s csalnak: másét de szemellik!
lopnak: elő-mentét, hasznát, egymásnak irígylik!
Hogy leve latroknak barlangjokká ama templom!
Gyilkos tolvajok is elegen lappanganak abban:
néha csalárdsággal járnak végére sokaknak:
más láttára kegyetlenkednek egyébkor az úton.
Hogy leve latroknak barlangjává ama templom!
 Summa-szerént, meg van fertéztettetve a templom:
mellyben kell vala Isten előtt áldozni napokként;
kelle a Jézusnak ma fogantatni s ma születni,
kell vala abba neveltetni, s ma tanítni a népet:
kelle a Szentléleknek ugyan mind abba lakozni:
kelle a községnek szentségben imádnia őtet;
kell vala neki felindítatni a jót cselekedni;
hallani a törvényt, és tiszteit érteni abban.
 Énekem elnyúlék; hosszá vala példabeszédem.
Embernek nyavalyásságát leirám ugy eléggé.
Akinek a hallásra vagyon füle, hallja e példát:
és kinek Isten adott szívet az értésre: megérti.
És ha így éneklek keseregve; megérti tovább is.
 Nem lehet embernek, ha vagyon bús szíve kiváltképp,
szívszakadás nélkül nézni s gondolni e romlást.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
 
Az anyanyelvet gyakorolni. Versek által való
gyakorlása a nyelvnek. Nem múlathat a versírással
az Autor
 
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
 
 Nosza, nosza, Magyarom! én vérem! szülte hazámnak!
nyisd meg a szép bölcs szádat igaz fia kedves anyánknak!
nyujtsd ki serény kezedet kedvelt magzatja atyádnak!
S tudd meg a nagy erejét a magyar pennának, ajaknak!
Nosza szemlj, aki szült annak szájára, szemére!
Nosza vigyázz, ki nevelt, annak nyelvére, kezére!
Nosza mútasd meg, hogy vagy-e jó nevelte apádnak!
hogy ne légy hiábavaló szoptatta anyádnak.
Szólj s irogass bölcsen arról, ki mi van az egekben,
Elmélkedj s irogass arról, ami van a vizekben.
Írj arról, ami a földön van minden helyekben.
Írj arról ami volt; s aminek meg kellene lenni.
Írj, kérlek, magyarúl! Óh írj, magyarom, de magyarrúl!
Írj, amiképp tetszik, szabad irással ava’* verssel.
Lépj, ha akarsz, kötözött, va’ szoritott lábbal, akármint.
De ha ugyan teheted, mindenkor lépj kötözöttel.
S amidőn látod, másnak kedvesb a szorított,
mert könnyebb: engedd, szabadon fusson av’ ugorjon.
 Ha veszed eszbe, nevet csak ezért, te nem érsz vele: hallgass.
Csak hallgasd el: avagy próbáltasd véle e lépést.
Hogyha eszreveendi magát: megnyerted az embert.
Hogyha nem engedhet: te csak engedj meg neki mindjárt:
mert valamely gyarló indúlat uralkodik abban.
Vagy ha ő értetlen: majd bölcsebb lesz av’ okossabb.
vagy penig éretlen: kell várni, megérik idővel.
 Vártad ugyé, eleget? De nem jobbítja magát meg!
Intsd meg gyengécskén valamely satirával először!
Ha nemigen jobbúl mégis: bánhatsz vele osztán
mint akarod: ámbár jó kedvűl védje, akár ne.
Bánj vele, mint akarod: mézzel, keserűvel, egyébbel!
Bánj vele, mint akarod: mig a kólika gyötri a bélit.
Bánj vele, mint akarod! ne romoljon a régi magyar vér!
 Mondom azért, s kérlek magyarom, gyakorold magad ebben.
Órákként irogass, ha lehet: ha nem, ava’ napokként:
hogyha nem is minden nap’: avagy csak minden hetekként.
Nyerj te magadnak időt: a dolog mint hóza magával.
Szánj e dologra ’s időt: az idő mint hóza magával.
Minden két heteken irhatsz száz verset av’ ötvent.
Másnak is adj ösztönt: s irass húszat va’ kevesbet.
A negyedik s tizedik magyarunknak is adj, nosza, ösztönt:
s írattass vagy írattattass vele tízet av’ ötöt.
Nyerj te magadnak időt: s elmélkedj szépen, erőssen:
s minden gondolatod magyarán írd meg, de magyarrán:
adjad elő elmésen, igen fontossan, eszessen!
 Verseket ám helyesebbeket is irhattok ezeknél.
Énvelem e pontban soha né gondoljatok! óh ne!
Nincs nékem mindenre időm: néktek van időtök.
Nem győzök magam el mindent: de ti győztök idővel
 Mindent, amit ezen szemeim még láttak a földön;
s mindent, amit ezen füleim hallottak akárhol;
s mindent, amit igen jól megkísérte az elmém;
mindazokat, mondom, ha lehet, meg kell nekem írnom.
Foglalatos vagyok ebben; amit már ennyi utamban
eszrevevék, kétszáz negyven holnapnak alatta;
s eszre lehet vennem harminchatig; addig ha élek;
hogy azokat, mondom, fordíthassam közhaszonra;
mind amit ám megkísértett e szem, e fül, ez elme.
Sok szó kell nekem: s szükséges a sokra a sok szó.
Nincsen időm hajhászva keresnem az őzet az erdőn.
Nincsen időm sétálva vadásznom a nyúlat a bokron.
Nincsen időm annyit lesegetnem a fürjet a síkon.
Nincsen időm múlatva halásznom a pontyot a tóban.
Nincsen időm, sok időt eltöltve, múlatnom a dolgon:
s nincsen időm gonddal kikeresnem a szókat a nyelvben.
Ám, Isten neki, ami jő a szájamra, kimondom.
Nem ’s akarom gátolni folyását annyi vizemnek:
hagyd folyjon szabadon; míglen megtelnek az árkok!
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –



Hátra Kezdőlap Előre