| Voltak szerencsés napjaim, hol szelíd |
| Öröm követte nyomdokimat, s hevűlt |
| | Lelkem tüzétől elragadva, |
| | Átölelém az egész világot. |
|
| A hűs pataknak bús zuhanásai, |
| A lágy fuvalmak lengedezései |
| | Éjféli csendben, a susogó |
| | Ágak, az illatos hant virági |
|
| Elfogtak egykor, s nem magyarázható |
| Örömbe sűlyedt lelkem; eloszlaták |
| | Keservimet, kisírtam a bút |
| | Édes özönbe merűlt szemekkel. |
|
| Ti boldog órák! Hasztalan esdeklem |
| Utánok. A bús vízözön évei |
| | Közt semmiségbe tért időknek |
| | Fejthetetlen zavarába dőltek! |
|
| Virtus! csak a te nyomdokidon lehet |
| Eljutni boldogságra; te mennyei |
| | Vígságra hívtad tisztelődet, |
| | S nem keresett örömökre vontad. |
|
|
