Ányos Pál
Kalapos király*

(Részlet)

 
 Még sem szűnsz, kegyetlen, szivünket gázolni?
Nem elég még a könyv? még többnek kell folyni?
Há képtelen fajzás! véred gyalázatja,
Gyilkosa népednek, nem pediglen atyja.
Ez a hálaadás oly szent hívségünkért,
Házadért kiontott számtalan vérünkért?
Megőszült atyáink miként csalatkoztak,
Hogy rajtad s anyádon egykor szánakoztak.
Tudod, a pozsonyi vár palotájában
Miként nyöszörögtél anyádnak karjában?
Véltük, hogy szerelmet sírtál nemzetünkre,
S most látjuk, hogy gyilkos tőrt toltál szivünkre.
A megilletődött őszek kardot vontak,
Védelmedre vitéz esküvést mondottak,
Felajánlották volt végső csepp véröket,
A buzgóság bírta ezekre sziveket.
Ó szegény atyáink! be nem gondoltátok,
Hogy ezzel veszik el virágzó hazátok.
Egész Európa csudált benneteket,
S csak ti nem láttátok veszedelmeteket.
Ím akit számunkra királyt neveltetek,
Kiben aranyidőt virradni véltetek,
Most háromszázezer fegyveres rabjával,
Egy pórázra fűzi nemest jobbágyával.
Még jól meg sem hűltek anyja tetemei,
Hogy már ránk morogni kezdtek mennykövei.
Biztatott ugyan még első levelében,
Hogy szentül igérte királyi nevében,
Hogy szabadságinkat egy pontig megtartja,
S ő lesz anyja helyett nemzetünknek atyja.
Feléledett szivünk ily igéretekre,
Hálákat küldöttünk a kegyes egekre.
Ó miként örültünk, hogy kis magyarságunk
Nyer még olyan királyt, ki lesz boldogságunk!
Már akartunk érte halni! – már törődtünk,
Miként feredhetne Józsefért fegyverünk.
Ilyen a magyar szív! Ekképp tud érzeni,
Jó fejedelméért mindjárt kész vérzeni.
Így örülsz te hajós, ha oly szél lengedez,
Mely előtt a setét felhő fut s búcsút vesz,
Reményleni kezded akkor szigetedet,
Hol nyereségekkel töltöd erszényedet;
Így te szántóvető, ki rémülve álltál,
Midőn jönni hadi lovasokat láttál,
Ha e harácsló nép nem esik pajtádnak,
Megkegyelmez szálba menő gabonádnak:
Így örültünk mi is! – de meddig? – Istenek!
Hogy lehetnek eszes lelkek kegyetlenek?
A királyi névben küldött fogadások
Csak olyanok voltak, mint álmodozások,
Melyekről ébrenten alig emlékezünk,
Valóságot bennek már előbb képezünk.
Szép igéretinek első megszegése
Vala trónusunkba loppal bészökése.
Még nem is láttuk volt pozsonyi dombunkon,
Már jármát éreztük feküdni nyakunkon.
Iszonyú hatalom! – még ez nem volt nálunk,
Hogy korona nélkül lett volna királyunk.
Mátyás, hogy nem talált koronát magának,
Tűzzel, vassal rohant Fridrik kastélyának,
Nem szánt feláldozni többszáz magyarokat,
Csak hogy koronázva ülje trónussokat.
De ez megelégszik, hogy kalap van fején,
Mert háromszázezer zsoldos él kenyerén.
Azt véli, ezeknek fegyvere királyság,
Holott kegyetlenség, erőszak, tolvajság.
Mely Isten ád néki arra igazságot,
Hogy ő rabszíjakra fűzze szabadságot?
Azért, hogy ereje vagyon, még nem király
E nagy név szeretett égő oszlopánál.
Azután ha az is, nem az a tisztsége,
Hogy elfulladásig fujtson felsősége.
Királynak csak azért adják méltóságát,
Hogy híven őrizze népe bátorságát,
Hogy továbbra vigye országa széleit,
És hogy boldogokká tegye nemzeteit.
De e nagy valóság esméretlenné lett,
Miolta erőszak rajta hatalmat vett,
Miolta kevélység kegyelem helyébe
Ült fejedelmeknek királyi székébe,
Miolta magokkal ezek elhitetik,
Hogy jobb, ha jobbágyi félik, mint szeretik.
E megvesztegetés királyok szivében
Szűl annyi bűnöket föld kerekségében;
E cselekszi, hogy ma az anyatermészet
Elrémülve nézi, hogy sok szabad nemzet
Nem is kérdeztetik, kell-é nékik király,
Máris bilincseket és jármokat huzkál.
Ó ti fejedelmek, milyen törvényekkel
Bántotok oly szörnyen ama nemzetekkel,
Kiket határatlan tenger messzesége
Elszakaszt s boldoggá tett együgyűsége?
Nem kivánták ezek fösvény kincseteket,
Sőt még nem is tudták kevély neveteket,
Mégis ezer vesztő-szerrel tölt hajókkal
Vadásszátok őket jobbágyi béklyókkal.
Mint jámbor utazók szálltok szigetekben,
S ha arany vagy ezüst tűnik szemetekben,
Ölitek, vágjátok szegény lakosait,
Égetitek sással fedett szállásait.
Be derék dicsőség halász kalyibáját
Megvívni, s győzésnek nevezni prédáját.
Azután vadaknak mondjátok ezeket,
Pedig ti hordoztok oroszlán sziveket.
Ausztria ugyan még szabad ily vétektől,
Mert hercegeinek ki nem telt eszektől
Ekképpen vétkezni. Nagy bűnhöz is ész kell,
A szív gonoszságra ennek szárnyain kel.
Tergeszti s Fiumi tenger keskenségre,
Most kezdik szoktatni anglust nyereségre,
Most lát még csak Algir fekete sasokat
Tengeren repdesni s lődözi azokat,
Most kezd a khineser magyar dohányt színi,
Füstös húst kóstolni s tokaji bort inni.
Szép dolog egy hazát így gazdagítani,
Fölösleg vagyonát pénzzel felváltani.
Így tudta hollandus spanyolok jármait
Levetni s virágba hozni városait.
Így hordtak anglusok Phinnok révpartjába
Véghetetlen kincset ország tárházába.
De ha e nyereség kihág határain,
S szabad nemzeteknek legel vagyonain,
Ha oly népet, kinek kincsét olcsón veszi,
Együgyüségéért öli s rabbá teszi,
Már ez kegyetlenség! – ez kiált egekre,
Hogy küldjön mennykövet a fejedelmekre.
De talán Ausztria nem megy oly messzére,
Noha ő is úszkál már holmi cserére.
Ő csak itthon űzi régi mesterségét,
Csalárd igéretit, szines kegyességét.
Ekkoráig e két fortély oltalmában
Csuda szerencsével hevert trónusában.
Ha megszorul, földig megalázza magát,
Őrzőangyalának nevezi jobbágyát,
De ha szerencséjét jobb karba szemléli,
Csaknem félistennek lenni magát véli.
József, e valóság bír arra tégedet,
Hogy érdemesebbnek itéled fejedet
Angyali koronánk rég méltóságánál,
Pedig főbb hatalmad ennek jóvoltán áll.
Mért nem bánt így anyád, hogy királlyá tettük,
Hogy hét ellenségit koncoltuk, kergettük?
Mért gyermekségedben nem tudtuk felőled,
Hogy kalapos király fog lenni belőled?
Hidd el, hogy véled is másképp bántunk volna,
Most kegyetlenséged magyart nem gázolna.
Ausztria volna most egész birodalmad,
S még ott is rettegne előttünk hatalmad.
Bezzeg danulhatnál rét pacsirtájával,
Apádnak rád maradt vadász tarsolyával.
Vagy ha aztat véled, hogyha koronánkat
Fel nem teszed, bátran ronthatod hazánkat,
Mivel az esküvés nem kötelez arra,
Hogy mint szabad népre, úgy nézz a magyarra:
Szörnyű csalatkozás! azért igazsággal
Nem bánhatsz kényedre magyar szabadsággal,
Mert korona nélkül nem lehetsz királyunk,
Ily alkun országol neved eddig nálunk.
Ha te törvényünket veszed paisodnak,
Hogy hazánk örökös jobbágya házodnak,
Mi is megkivánjuk ország törvényével,
Hogy fejed ragyogjon koronánk fényével,
Hogy esküvést mondjál régi szokásinkra,
Sok vérrel vásárolt szabadságainkra.
Mert ha szent egy törvény, másik is oly szent lesz,
Bételjesitésre egyaránt kötelez,
Azért, mig koronánk homlokodra nem száll,
Erőszakos úr vagy nem pediglen király.
 
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – –



Hátra Kezdőlap Előre