Licine! hajódat ne ereszd a mélyre, |
Közel se vezessed a partnak szélére, |
Ott a széltől hamar elragadtathatol, |
Itt a kősziklától öszvezúzathatol. |
|
Az arany középben vagyon a boldogság, |
Jobban élünk ebben, gondos a méltóság, |
A szalmás alházban találsz nyugodalmat, |
De fényes udvarban lelsz csak aggodalmat. |
|
Magas tölgyeket vér felhőkben rejtett tűz, |
Ment attól alacsony völgyben terebély fűz, |
Nagyra emelkedett fenyőt tör forgószél, |
De attól hajlongó gyenge nádszál nem fél. |
|
A jó s gonosz sorsra jól elkészült ember |
Meg nem ijed, bátor habozzon a tenger. |
Nem puffad a jóban, de bízik gonoszban, |
Tudván, hogy sokáig nem marad egy nyomban. |
|
Mert egy Isten adja a nyarat s a telet, |
Szomorú dér után eljő a kikelet. |
Szoros szerencsédben mutass bátor szívet, |
Változó ügyedben el ne ejtsd kedvedet. |
|
És vigyázz, ha igen jól folynak dolgaid, |
S szerencse szelével telnek vitorláid: |
Szedd öszve, ne engedd sebesen ragadni, |
Könnyebb gyengén úszó hajót kormányozni. |
|
|