A bölcsesség oly szép, hogy minden kívánja, |
De ennek csak kevés igaz tanítványa, |
Mire vetemedhet ember tudománya, |
Mivel hibás legjobb elme találmánya. |
|
Belső ösztönéből indul, iparkodik, |
Nap, hold, csillagokon, egen álmélkodik |
Föld színén tekereg, bé is kéredzkedik, |
Tengerbe bémegyen, poklon iszonyodik, |
|
Égi csattanásnak villámját csodálja, |
Természet erejét mindenben vizsgálja, |
Sokezer dolognak okát nem találja, |
Elméjének vagyon ezer akadálya. |
|
Világ állapotján s rendén vizsgálódik, |
Érteni, megfogni kívánván aggódik, |
Tűz, föld, levegő, ég, vízen akadozik, |
Rejtezett okokkal szűntelen birkózik. |
|
Magában tér, kisebb világ épületét, |
Az embert, és ennek csodálatos testét, |
Vizsgálja mind külső, mind belső tetemét, |
Percét, ízét, vérét, de leginkább lelkét. |
|
Melyen elmélkedik, meg nem esmérheti, |
Homályából senki ki nem vezetheti, |
Magától pediglen éppen nem értheti, |
Mint vak tapogatva járván bú emészti. |
|
Csúszó-mászó, járó, repdeső állatok, |
Ezek is előtte elzárott lakatok, |
Vagynak ilyen módon mindenütt csak gáncsok, |
De ember magának mégis legfőbb titok. |
|
Boldog! ki esméri tehetetlenségét, |
Határozni tudja büszkés eszességét, |
Látván elméjének ilyen kisdedségét, |
Nagyra nem terjeszti csonka mesterségét. |
|
Csalatkozott ember mely kevésre mehet, |
Bizony nem adhatunk világosabb jelet, |
Ím jelen dolgokról csak keveset érthet, |
A múltat nem tudja, ami lesz rejtetett. |
|
Hát mely homály vagyon a nagy tudományban, |
Istenhez, s lélekhez tartozó dolgokban! |
Mennyi különbözés vallás formáiban, |
És ahhoz tartozó külső szolgálatban! |
|
Indulj meg Pekingtől, menj szinte Rómáig, |
Nagy Bairtól eredj, juss egész Prágáig, |
Evezz tengereken Lisbontól Dantzkáig, |
Linztől a Dunán le Sándor oszlopáig. |
|
Akármely nemzetnek nézzük is vallását, |
Tapasztalni fogjuk gyakor változását, |
Szégyen, mire vitte sok nép gyalázatját, |
Ki csufosan tette lelki áldozatját. |
|
Volt olyan vaksága emberi elmének, |
A krokodilust is tartották Istennek, |
Mi több fokhagymának oltárt emeltenek, |
Ily gyengeségekkel ám dicsekedhetnek. |
|
Természet rendének setét homályában, |
Eredvén az ember mély vizsgálásában, |
Sokezer esztendőt tölte tanulásban, |
Nem sokat ment elöl mégis munkájában, |
|
Most is csak azt tudják, mit halandó tudhat, |
Hogy fő bölcsességre senki fel nem juthat, |
Kevés amit ember elméje megfoghat, |
Több az, amelyeknek végére nem járhat. |
|
Ha volt is, ki szárnyon feljebb emelkedett, |
Többi társainál több talentomot vett, |
Az is félve csak oda mehetett, |
Honnan a kétsége könnyebben térhetett. |
|
Határozott eszét némelyik csigázta, |
S az elrejtett dolgot addiglan vizsgálta, |
Míglen kevélységét Isten megbosszúlta, |
S vakmerőségének jutalmát megadta. |
|
Arisztotelésznek testét örvény lepte, |
Mikor dagadását tengernek szemlélte, |
Pliniust Etnának tüze emésztette, |
Mikor a kemence száját nézegette. |
|
Szerencsés Salamon, kit a főbb Okosság, |
Vezérlett vallani, hogy minden csak hívság, |
Boldog véle együtt, kit még a romlottság |
Nem bír, s nem emelget a kevély tanultság. |
|
Boldog hétszer, mondom, ki tud elégedni |
Menny ajándékával, s nem megy temjénezni |
Felpuffadt eszének, vagy tud kéteskedni, |
S elrejtett dolgokra nem mer ereszkedni. |
|
Kevély a tudomány, az embert ragadja, |
Ki poharából itt, azt megtántorítja, |
Mi tanulásunknak légyen tehát módja, |
Kinek-kinek illik, légyen arra gondja. |
|
Csak annyit hörpentsünk édes poharából, |
Kitől jobbak leszünk, s éltünk nem rosszabbúl. |
Nem áll az okosság disputációból, |
Mást kell megtanulni filozófiából. |
|
Isten úgy akarta, hogy ember dolgozna, |
Cselekedne inkább, mintsem gondolkozna, |
Mennyei dolgokat se igen vizsgálna, |
Földi lévén földi tudományt tanulna. |
|
Nem tudományt adta célul az embernek, |
Ada más jobb véget kötelességének, |
Mint határa vagyon romlandó éltének, |
Úgy bizonyos célja vagyon elméjének. |
|
Elég nagy tudomány, ha jól tudunk élni, |
Ha a jó erkölcsben tudunk elöl menni, |
Hibás vétkeinket meg tudjuk esmérni, |
Másoknak is vétkét meg tudjuk feddeni. |
|
Arra halandónak szükség iparkodni, |
Miképp rossz vágyódást lehessen fojtani, |
Harag irígységet hogy kell hárítani, |
A szép egyességet mint kell megtartani. |
|
Jöjj el fő Bölcsesség! esmértesd magadat, |
Taníts, hogy esmérjem én mennen magamat, |
Tenéked áldozni innen-túl munkámat, |
Vesd le fátyolodat, vond le homályomat, |
|
Epikur, Seneca, Plátó tudománya, |
Wolff, Argens, Malebranche, Newton találmánya |
Nem segít, mert hibás ezek takarmánya, |
Te légy, fő Bölcsesség! én elmém kormánya. |
|
|