Amade László
Ki béborult az fölyhőben…*

Ki béborult az fölyhőben
 Megtért napom fénnye,
Várás és nemjövés után
 Édes szivem kénnye;
Az kit ingyen sem reméltem,
S hogy megvetett, attul féltem,
 Most ölemben bággyadoz,
 Tűzszivemben lángadoz,
Halálbul életet okoz,
 S mézet nyujt ahhoz.
Tekints reám és kegyelmezz
 Azon két szemekkel,
Kik bajt vínak és küszködnek
 Az égi tüzekkel,
Kikkel az szabad sziveket
Rabbá teszed s az híveket:
 Szólj hozzám oly igékkel,
 S tégy boldognak ezekkel;
Contentáljad ohajtásim’
 S özvegy várásim’!
Mivel kisded s még mint viasz
 Igaz hogy hajlandó,
Mint jó gyermek engedelmes,
 Érzem, az Cupido,
Az kit mindenek üldöznek,
Az kit gyilkosnak neveznek,
 Nem igaz, mert kegyelmes,
 Édes, kegyes, szerelmes;
Az kit soha nem gondoltam,
 Ugy tapasztaltam.
Talán nem egy, több irigyink
 Voltak ugy gondolom,
Bár titkoltad, kitalálnám,
 És titkon fontolom;
Vizet a szomjuhozónak,
Csontot az ebugatónak
 Azért nyujtsunk és vessünk,
 És igy bátran szeressünk:
Meg is szánja hőségünket
 Az ég, szivünket!



Hátra Kezdőlap Előre