A magyar Messiások

Első megjelenés: BN Esti lap 1907. október 13. XII. évf. 243. sz. 2. – Ady Endre – („Uj versek” főcímmel A nagy Pénztárnok és A Halál-árok titka c.  versekkel együtt másodikként.) – További megjelenés: Szil 1907. október 31. XXV. évf. 44. sz. 1. – Tárca – Ady Endre – Kötetben: VA₁ (1908) (A magyar Messiások ciklus) 49.; VA₂ (1910) 31.; VA₃ (1910) 31.; VA₄ (1918) 31.; VA₅ (1919) 42.; – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 52.

Alapszövegünk a VA₂-ből.

Földessy Gyula felhívja a figyelmet arra, „hogy Ady mindig olyan értelemben használja a »messiás« szót, mint a közösségekért élők, szenvedők megjelölését.” Ezután hozzáteszi: „A szó héberül eredetileg »felkent«-et jelent (ezt Ady is tudta, mint Kevés beszélgetés magammal c. verséből kivehetjük).” (Földessy: Amt 58.) A „Messiás”, héberül „massiach”, valóban „felkent”-et jelent, de ennek görög megfelelője a „Cristos”, „Krisztus” s Ady a Kevés beszélgetés magammal c. versben nem a Messiás, hanem a Krisztus nevet használja. Az Ószövetségben a „felkent” fogalmat prófétákra, papokra, királyokra alkalmazták, akiket szent olajjal iktattak be tisztségükbe, azaz „felkenték” őket. A „Messiás” elnevezés mint Izrael eszkatológikus királyának megjelölése csak egyszer fordul elő, amikor az Úr Gabriel  arkangyalt elküldi Dániel prófétához, hírül adni neki, hogy a Nabukodonozor által lerombolt Jeruzsálem újjáépül. (Dániel könyve 9: 24–25.) Ilyen értelemben a Messiás címmel csak az Újszövetségben találkozunk, ahol csaknem kizárólag „Krisztus”-nak nevezik. A Názáreti Jézus, mint Messiás, tehát az Ószövetségi fogalomból következik. Jézus maga is Messiásnak mondja magát, és tanítványai is annak ismerik el. (Lukács 4: 18.; János 4: 25–26.)

„Ady többször mondja magát messiásnak – írja Földessy –, két versében egészen jézusi méretűségben (Kidalolatlan magyar nyarak, Az igazi messiásodás), A föltámadás szomorúságá-ban pedig képesen a maga föltámadásáról beszél.” (Földessy: Amt 58.) A Földessy által említett két későbbi keletkezésű vers tanúsítja, hogy Adyban folytonosan élt a messiási elhivatottság tudata. Földessy egész sor verset felsorol, ahol Ady Jézushoz rokonítja magát: Mária és Veronika, Egy régi Kálvin-templomban, Én, szegény Magam, A rabbiság sorsa, Volt egy Jézus, A nagyranőtt Krisztusok, A Szerelem eposzából.  Jézus vonatkozású verset még többet találunk. (Uo.)

A messiás motívum már debreceni–nagyváradi újságíró korában megjelenik Ady műveiben. Megtalálható az 1899-ben írt, a V-ben megjelent Álmodom c. versében, amelyben azonban nem vállalja a messiás szerepét. 1899. márc. 30-i, a DH-ban megjelent Nagypéntek c. cikkében hasonló gondolatot fogalmaz meg: „Kétezer év óta Golgota a föld, s a Megváltók sóhajától siralomvölgye lett. A nagynak, a jónak, a nemesnek most is keresztfa, bitó a sorsa, míg fényben, ragyogásban élnek a latrok, s dorbézolásuk zsivaját alig-alig képes elnémítani a keresztfáknak biztató feltámadási éneke.” (AEÖPM I.₂ 126.) Később ez a Messiás-kép módosul a költőnél, kiegészül a messiási szerep vállalásával. 1902. márc. 28-án a NN-ban már ezt írja ugyancsak Nagypéntek címmel: „… Consummatum est… Elvégeztetett ez mindazokról, kik e földön javítani akarnak. A názáreti előtt is keresztre feszítették az igazságot, s majdnem kétezer év múltán sincs ez másként… Messiások azért mégis lesznek mindig…” (AEÖPM III. 33.) Néhány héttel később, 1902. ápr. 12-én a NN-ban megjelent Vázsonyi Vilmos Nagyváradon c. cikkében már követelményként állítja a politikus elé a messiási szerep vállalását: „Nem fantazma, nem beteg idealizmus, hanem igazság – írja –, hogy aki a világot meg akarja javítani, aki a tömegeket akarja megváltani, annak nem szabad félnie a megfeszíttetéstől, ha nem is fogantatik szentlélektől, s ha mindjárt nem is biztosították, hogy három nap múlva halottaiból föltámad. Elvégre okvetlenül nem muszáj az embernek messiásnak lenni, de ha már ezt a nem éppen nyugodalmas pályát választotta, kötelessége elmenni az utolsó konzekvenciáig. […] Ha ő messiás, legyen messiás!” (AEÖPM III. 42.)

A messiási szerep Adynál olykor profanizálódik, ellentétébe csap át, mint pl. a DH-ban 1899. ápr. 1-jén megjelent Azuba c. versében. (A verset és jegyzetét l. AEÖV I. 46–49., 298–302.) A témát Ady három évvel később novellában is feldolgozta Tamás a piros kertben címmel. (AEön 270–73.) Adyban egyszerre volt jelen a „pogány hellén” és „keresztény-zsidó” heinei szemlélet, így fiatalkori műveiben a messiás-fogalom is ellentétes értelmezést kap. Erről tanúskodik az 1906 áprilisában írt Mária és Dina c. novellája (AEön 477–80.), amelyben a nietzschei pogány életörömöt állítja szembe a keresztény lemondással.

A magyar Messiások a messiás-képzet újra megjelenése Ady költészetében. Új értelmet kap itt a messiás-fogalom, melyet Ady most már önmagára alkalmaz, itt már valóban a messiási küldetés, az elhivatottság tudata jelenik meg. Földessy összeszámolta, hogy „Ady 100-nál többször messiásítja magát. Az evangéliumi Jézus számos vonatkozását alkalmazza magára.” (Földessy: Amt 59.)

A messiási elhivatottság tudata Ady előtt is megtalálható a magyar íróknál. Így például – amint erre Földessy is rámutat – Petőfi számára sem volt idegen: megjelenik e motívum a Minden virágnak és a Jókai Mórhoz c. versében is. A messiási gondolatot általában Petőfi is többször alkalmazza önmagára (Sors, nyiss nekem tért, Egy gondolat bánt  engemet, Az apostol stb.) (Földessy 59–60.) Szabó Richard hívja fel a figyelmet arra, hogy egyes verseiben Komjáthy Jenő is Messiásnak nevezi önmagát: „Nézd: lát a vak, és lejt a béna! / Én tettem azt és senki más! / Az égbe viszlek, Magdaléna, / Mert én vagyok a Messiás!” (Magdaléna IV.) Vagy másutt: „Tegnap még árnyak árnya voltam, / Ma a világ világa: messiás” (Újjászületés). Szilágyi Géza is írt Messiások címmel verset, s Szabó Richárd feltételezi – bár ez nem valószínű –, hogy Ady „talán visszhangként írta erre a versre A magyar Messiások-at”. (Szabó R. 34, 44–45.)

A magyar Messiások változást jelent Ady korábbi messiás-felfogásához képest. Földessy joggal írja, hogy „a messiás-képzet első jelentkezése Ady új költészetében.” Az általános messiás-képpel szemben itt a küldetéstudat konkretizálódik a „magyar messiásokra”. (Földessy 59.) Az ős Kaján „Mit ér az ember, ha magyar?” kétségbeesett panasza fogalmazódik itt meg  újra. Adyra párizsi tartózkodása után még nyomasztóbban hatott a hazai élet. „Átérezte »a magyar Messiások« tragédiáját – írja Király István. – […] Lehúzó fájdalom préselődött össze ebbe a versbe: a tehetetlenségérzés szomorúsága üzent, pörölt benne. […] Jelződött, hogy pusztulásra ítélt a magyar ugar minden változtatásvágyat. Költői téma lett a céltalan, messiási lét, a meddő áldozat. Logikailag a halál, a semmi felé vitt a költemény […] De ugyanakkor  […] Gőg és öntudat feszült a sorokban […] Bírta a lélek a fájdalom súlyát: felötlő fölény jellemezte a művészi formálást […] A lélek nemcsak kínlódni: helytállni is tudott; volt ereje az elviselésre […] Két ellentétes formáló elvnek engedelmeskedett a költemény. Mint ahogy eltérő indulatok vonzásában élt az ember is: a mégoly nyomasztó tehetetlenségérzés sem tudta elnémítani a kevély konok »mégist«. A reménytelenségre keménység, öntudat, helytálló dac felelt. Ott élt a lélek mélyén a sajátos, adys morál: a mégis morálja.” (Király I. 195–98.)

Sík 259.; Szabó R. 34., 44–45.; Földessy: Amt 58–60.; Varga 240.; Király I. 195–98.; Molnár Edit: Ady olvasása közben. Nyelv és Irodalomtudományi Közlemények 1977. 21. évf. 2. szám. 133–44.