Az alvó csók-palota

Kézirat: Autográf, ceruzával írt fogalmazvány, 2 fólió, 210 x 170 mm. Cím: Az alvó csók-palota. Aláírás: Ady Endre. Az első fólió alján 1-es szám, a második fólió számozatlan. A cím fölött autográf római I-es, utána: tárca. – PIM A. 133.

Első megjelenés: BN Esti lap 1907. szeptember 29. XII. évf. 232. sz. 2. – Ady Endre – További megjelenés: Szil 1907. november 14. XXV. évf. 46. sz. 1. – Tárca – Ady Endre – Kötetben: VA₁ (1908) (Az ős Kaján ciklus) 95–96.; VA₂ (1910) 55–56.; VA₃ (1910) 55–56.; VA₄ (1918) 55–56.; VA₅ (1919) 73. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 64.

Alapszövegünk a VA₂-ből.

A VA₁ korrektúrájában (PIM A. 126/1.) Ady a 3. sor végén a vesszőt kettőspontra javította. A VA₃ korrektúrájában  (OSzK Fond. Hung. 1731.) a 3. sorban a szomorú hosszú ú-ját rövidre, a 4. sorban a közben sajtóhibás z-jét d-re, a 10. sorban az Ugy rövid magánhangzóját hosszúra, a 20. sor végén a húll sajtóhibás hosszú ú-ját rövidre változtatták.

2., 3. A júthat hosszú ú-ját rövidre javítottuk a k, a BN, VA₁ és az utolsó két kiadás szövegével egyezően, mivel stiláris vagy ritmikai funkciója nincs.

• 10 Az Ugy rövid u-ját a VA₁ és a későbbi kötetek alapján hosszúra javítottuk.

• 13 A tűz után a k, a BN és a VA₁ alapján kitettük a sajtóhiba miatt elmaradt vesszőt.

Szinte klasszikus példája ez a vers az elvontan merengő-meditáló látomásos költeménynek, a hiábavaló erotikus ábrándozásnak. Mintha a Lédával átmenetileg holtpontra jutott kapcsolat idején (l. a  Két hajdani szeretők c. vers jegyzetét) Ady új lehetőségekről és azok hiábavalóságáról merengene. Kiváltó élményre, lelki rezdülésre az ember szinte nem is gondol.

Pedig Révész Béla följegyzése szerint a vers ihletője „egy nagyon fehér asszony” volt. Az asszony kilétéről nem mond semmit  Révész, de számunkra nem is az a fontos, hanem ahogyan a vers keletkezésének körülményeit leírja. „Hajának fekete sátorából elővillogott a fehér arca – jellemzi az asszonyt –, sötét ruháinak kelyhéből a fehér nyaka, karja, húsa. Pezsdülő mesékkel a fiatal fantázián, az álomszövés hálója kapaszkodott az asszony után is. Előbb én ismertem őt, azután Ady. Az együttesben Ady udvarolt, eleintén csak mókásan, könnyedén, azzal a tündöklő kedvességgel, amihez értett, ha tetszett neki a hangulat. A találkozások ismétlődtek, a boros mámor alatt indult már a másik is, és a magunkramaradt éjszakában Ady engemet kikezdve, gúnyolódva firtatta az asszonyhistóriát; komolyodott az érdeklődése. Három-négy találkozás után, egy nyári teraszon megint együtt voltunk. Az asszony fehér és vonzó volt, mint a júliusi tubaág. Pezsgő, cigány, ifjúság, Ady megnőtt hírének fénye, bizalmasan körülzárták a mi kis asztalunkat. Ady lelkes, önmagát elengedő volt, és a szép asszony közöttünk fogadta az én figyelő némaságomat és Ady lángolását. Baj, összeütközés nem történt, és a férfivetélkedés emlékéből számomra ma csak az a lényeges, hogy Ady karaktereit vizsgálom általa, de még inkább az, hogy ebből az éjszakából szállt el Ady egyik legszebb verse: »Az alvó csók-palota«. Másnap megírta. Nem félek rámutatni ilyen élesen a vers keletkezésére, mert éppen az a másik célom, hogy éreztessem, mint cseréli át a művész az emberi indulatokat, a harcoló, féltékeny ösztönök megindítják lelkének motolláit, és a vers messze-messzire elkanyarodik a földi történettől […] Ez nem a mi történetünk, de hím és nőstény valamennyiünké, akárha a momentán ármány sugdosta is a bújdosó strófáit.” (Révész: Atril 92–93.)

Révész elbeszélésében nincs okunk kételkedni, de az időpont meghatározása valószínűleg pontatlan, hiszen Ady a verset nem nyáron, hanem szeptember vége felé írta.

Szabó Richárd a vers „előképét” Szilágyi Géza Álom c. versében véli felismerni, ezért párhuzamot von a két vers között. (Szabó R. 45.) Földessy szerint „Az alvó csók-palota: az  Adytól körülírt férfitest. A termek, ajtók, nyoszolyák, a csók-labirint mind a palota-képzetből vonódtak ki.” Ezután emlékeztet az Ady által fordított Három Baudelaire-szonett III. darabjának 9. sorára: „Palota volt a szívem…”, mely az eredetiben így hangzik: „Mon coeur est un palais…”, majd hozzáfűzi: „Az alvó csók-palota nem a férfitehetetlenség, hanem a kielégíthetetlen nemi vágy szimbóluma.” (Földessy: Amt 72.)

A vers gondolat- és érzelemvilága rokon a Megcsókolom Csók-kisasszonyt c. versével, a problémakörről ott is szólunk. (A verset és jegyzetét l. e kötetben.) A két vers rokonságára már Hatvany Lajos felfigyelt. „A nőt, aki érdemes lesz s aki nem fog élni: Csók-kisasszonynak hívja a költő. A palotát, ahol a kívánatos, de el nem érhető asszonyok alusznak, Csók-palotának mondja.” (Hatvany II. 322.)

Hatvany II. 322–24.; Révész: Atril 92–93.; Szabó R. 45.; Földessy: Amt 72.; Vatai 127.; Király I. 349–50., 444.; Baróti 125.; Hegedűs Loránt 20–22.