Szent Lélek karavánja

Első megjelenés: BN 1907. május 19. XII. évf. 119. sz. 2. – (Páris, Pünkösd hava) – Ady Endre – Kötetben: Amsz₁ (1913) (Szent Lélek karavánja ciklus) 98–99.; Amsz₂ (1919) 98–99. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 319.

Alapszövegünk Amsz₁-ből.

A vers 1907 pünkösd vasárnapján jelent meg a BN-ban, Ady mégsem vette fel a VA kötetbe. Földessy megkérdezte tőle, miért hagyta ki a kötetből: „»Akkor nem tetszett, azért hagytam ki a Vér és arany-ból – ma szeretem«– mondta nekem Ady A magunk szerelme sajtó alá rendezése előtt, s e kötetben cikluscím-adó vers lett (a Vér és arany-ban a Mi urunk: a Pénz-ciklusba kívánkozott volna).” (Földessy: Amt 198.)

Az újságírókat Heine nevezte a Szent Lélek lovagjainak: 1827. aug. 26-i levelében ezt írja Merkelnek (eredeti lett neve: Merķelis), a neves, németül író lett író-publicistának: „Ich bin der Ritter vom heiligen Geist.” Ezt a megállapítást később, 1854-ben a Vallomásokban (Geständnissen) megismétli, de előfordul már korábban, 1824-ben, az Utazás a Harzban (Harzreise) c. műve egyik versbetétjében is. (L. AEÖPM III. 287.) Ady többször használja ezt a mondást prózai cikkeiben. Tisza Kálmán megbukott c., a NN-ban 1901. okt. 4-én megjelent cikkében ez olvasható: „Nem szerette fanatikusabb szeretettel senki az elbukott ősz óriást, mint szerettük mi… Szentléleknek lovagjai.” (AEÖPM II. 228.) „A változás szent és háromszor szent, sőt egyedül szent a földön – írja  A hétről c. elmélkedésében a NN 1902. márc. 2-i számában. – A biblia szent lelke mi volna más, mint a változás szimbóluma. És Heine, mikor a szentlélek lovagjának nevezte az újságírókat, arra gondolt, hogy a változás szent törvényét legelső sorban az újságírók viszik előre.” (AEÖPM III. 9.) 1903. márc. 1-jén ezt írja a NN-ban Levél az apámhoz címmel: „Heine Henrikkel szeretnék válaszolni neked, édesapám, de ez a néhai ember zsidó volt, s ti mostanában ott, a kis falukban és itt, a nagy városokban kezditek a zsidót nagyon nem szeretni. Ő szólt vala a szentlélek lovagjairól, a misszió boldog bolondjairól és az emberiség boldogtalan szükségeseiről. Ma már azonban, édesapám, nem divatos ez a Heine. Azok az urak ma, akikről ő végrendeletében sem feledkezett meg. A szentlélek lovagjait pedig magyar agrárius nyelven zsidó skriblereknek nevezik manapság… – Hát mik is vagyunk most? Néha és a napi világban cinikus fáradtak, a tekintélyeket már nem is rombolók, csak hanyagul leköpködők. Fáradt olimpuszi istenek és kiközösített, magasról lenézett páriák… Vagyunk nagyon sokszor komédiások. Alkuvóbbak a lócsiszárnál s hajlékonyabbak a nádszálnál…  Addig…  Addig, míg nem int, nem hív a gyilkos, az acélhegyű ördög…  Az istenes ördög…  És akkor csupa hit a világ, csupa szerelmes lángra érdemesség az élet. És ilyenkor beleverjük, belekorbácsoljuk nyomorult testünket, összetépett idegeinket e nagy szerelembe. A jobb életért, a becsületesebb világért, az előretörésért, a világosságért s a fantomok legfantomabbjáért, legbolondabbjáért és legszebbjéért, az igazságért. Ilyenek vagyunk, és ezek vagyunk mi, szentlélek lovagjai, fáradt, cinikus legények, zsidó skriblerek.” (AEÖPM IV. 45.)

Ady profanizálja a bibliát, 1907 pünkösd vasárnapjára pénz-verset ír, bibliai reminiszcenciákkal, felhasználva a többször idézett heinei gondolatot, az újságíró a Szent Lélek lovagja, azaz az újságíróknak, íróknak küldetésük van, miként az apostoloknak volt. Ilyen értelemben szól a versben: Várjuk: jöjjön hát a kitöltetés. Világos az újszövetségi utalás: „[…] kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.” (Ap. Csel. 2: 17.)

Jövünk száz sarkából a világnak: „Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.” (Ap. Csel.: 2: 5.) „Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mezopotámiában, Judeában és Kappadócziában, Pontusban és Ázsiában, Frigiában és Pamfiliában, Egyiptomban és Libiának tartományaiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, s mind prozelitusok, Krétaiak és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.” (Ap. Csel. 2: 9–11.) – Eszmék vivői, büszke Szolonok, Krőzusok élnek víg dőzsöléssel: – Szolon (Kr. e. 640–560) athéni költő, politikus, aki kíméletlenül ostorozta a gazdagok és hatalmasok visszaéléseit, sötét képet festett a nép nyomoráról, figyelmeztetett az államot fenyegető válságra, s mint Athén arhkona reformokat vezetett be. Ady mint az igazság bátor harcosát idézi, szembeállítva a gazdagságot szimbolizáló Krőzus (ur. Kr. e. 560–546) lüdiai királlyal, kinek mesés gazdagsága közmondássá lett: „Krőzus kincse”. – Hosszú tíz nap volt: sok ezer éves. / Hazudtak minden Pünkösd hajnalán: Jézus mennybemenetele (áldozócsütörtök) után a Szent Lélek a tizedik napon, Pünkösd vasárnapján jelent meg az apostoloknak.

Földessy: Amt 198.; Király I. 503, 517.